Játszottak, harcoltak, aztán dulakodtak

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.02.10. 23:10
Címkék
Debrecenben játszott a romániai FC Bihor ellen a Nyíregyháza, és ez a mérkőzés is megmutatta, mi a Spartacus legnagyobb problémája: hiánycikk a gólerős támadó. A találkozó krónikájához tartozik, hogy kis híján összeverekedtek a futballisták.

Mostanság nem meglepő, ha egy magyar élvonalbeli labdarúgócsapat – és az azt működtető vállalkozás – másik városba költözik. A Nyíregyháza híveit megnyugtatandó: kedvenceik mindössze egy meccs erejéig választották hazai pályának a debreceni Oláh Gábor utcai műfüvest, mert a sajátjuk ezen a napon foglalt volt. (Alsóbb osztályú együttesek részvételével a Stadion-kupa küzdelmeit rendezték meg, erre az időpontra ugyanis eredetileg külföldi edzőtáborozást terveztek a Szparinak.) A 45 perces buszozás bizonyára nem volt megerőltető a nyírségiek számára, igaz, ezúttal a „vendégek” voltak inkább otthon. A román másodosztályú bajnokságban a nyolcadik helyen telelő FC Bihor ugyanis már egy hete a városban edzőtáborozik, a nagyváradi fiúk tulajdonképpen szállodai szobáikból kocoghattak le a pályára. Ott aztán már futottak rendesen, a küzdő felek igen jó iramú öszszecsapást vívtak. A külföldi gárda valamelyest veszélyesebben futballozott, és az első félidő végén egy kontrából meg is szerezte a vezetést. A nyíregyháziak nagyjából azt az arcukat mutatták, amelyet az őszi szezonban, amikor is kevés gólt kaptak, de keveset is rúgtak. Néhány megingástól eltekintve a védelmük jól zárt – igaz, szünet után csupán a ziccerbe kerülő román támadónak köszönhették, hogy megmenekültek az újabb találattól: hiába tátongott üresen a kapu, a labda a lécen csattant –, ám az ellenfél kapuja előtt nem találták fel magukat. A gondokat látja Révész Attila klubmenedzser is, aki abban bízik, hogy az átigazolási időszak végéig rátalálnak egy igazi gólvágóra.

„Biztos, hogy a napokban érkeznek új próbajátékosok, és lesznek közöttük csatárok is – mondta a szakember. – Sajnos úgy érzem, a középpályán is erősítésre szorulunk, mert Zabos Attila és Hegedűs Tibor is hosszabb időre kidőlt a sorból sérülés miatt, ráadásul még Dejan Vukadinovics sincs százszázalékos állapotban. Ezért is igazoltuk át a szlovák Zilinától a hondurasi Luis Ramost, és ezért hívtuk meg a baktalórántházi Illés Gyulát, valamint adtunk lehetőséget a bizonyításra a szenegáli Papa Ayának. Az afrikai labdarúgó legutóbb a német Regensburgban szerepelt. Ezek a játékosok biztosan pályára lépnek szerdán Nyíregyházán a szlovák másodosztályú Vranov elleni előkészületi meccsen.”

A klubmenedzsernek nem lehet oka panaszra, hiszen csapatának újoncként nincsenek kiesési gondjai, és az élmezőnytől sincs végzetesen leszakadva.

„Nincs tét, ami nyomasztana bennünket, az a cél, hogy a tavaszra minél ütőképesebb együttest kovácsoljak össze” – mondta Révész Attila.

A szombati mérkőzés krónikájához tartozik, hogy román játékvezetői hármas működött közre, Mircea Monenciu FIFAbírónak és segítőinek köszönhető, hogy nem fulladt botrányba az összecsapás. A mérkőzés vége előtt öt perccel ugyanis egy szabálytalanságot követően kis híján csoportos ökölharcba torkollott a nézeteltérés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik