A győri lányok az elődöntő küszöbén

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.02.28. 23:43
Címkék

A női Bajnokok Ligájában a hét végén a középdöntő csoportküzdelmeinek visszavágói következnek, a csapatok a 4. fordulóval megkezdik a BL ezen körének második szakaszát. Minket, magyarokat elsősorban az 1. csoportban szombaton következő két mérkőzés (Nürnberg– Győri Audi, Lada Togliatti–Valcea) érdekel, amelynek eredménye eldöntheti az elődöntőbe jutás kérdését.

A Győr pénteken kel útra, és a német bajnok Nürnberg vendége lesz, amely a BL előző szakaszában (a 16 között) a B-csoportban nagyszerűen szerepelt: hét pontot gyűjtött az orosz Zvenyigorod, a szlovén Krim Ljubljana és a svéd Sävehof ellen. Herbert Müller erőnlétileg és taktikailag is jól képzett játékosai a középdöntőt is bravúros eredménnyel kezdték, pontot szereztek a román Valcea ellen. Aztán Győrben kikaptak, majd otthon is fejet hajtottak az orosz Lada Togliatti előtt, és ezzel gyakorlatilag el is szálltak továbbjutási reményeik (a csoportokból az első és a második helyen végzők jutnak a BL-elődöntőbe).

Az osztrák szövetségi kapitány irányította nürnbergieket azonban mégsem lesz könnyű legyőzni szombaton, mert nem olyan játékosok alkotják a csapatot, akik könnyen feladnák. Ania Rösler, Stephanie Ofenböck, Miriam Simaková, továbbá a Győrött hat gólt szerző Franziska Beck, valamint a lábsérülése ellenére is négy gólt lövő, igen erőszakos Maja Sommerlund semlegesítése nagyon nehéz feladat. Konkoly Csaba edző is arra számít, hogy a németek felszabadult, bátor és gyors játékkal törekszenek majd a győriek skalpjának begyűjtésére. Ezzel kívánják feledtetni a Lada elleni súlyos vereségüket, s egyben tekintélyüket is helyreállítaná, ha nyernének a sorozatban 29 győzelmet arató, a végső BL-sikerre is esélyes Audi ETO ellen.

Ugyanakkor Pálinger Katalinnak, Görbicz Anitának és a többi győri klasszisnak, akik eddigi szenzációs játékukkal már bizonyítottak, senkitől sem kell félniük. Ha a győri lányok továbbra is megőrzik kirobbanó formájukat, elszántságukat, biztosra vehető, hogy Nürnbergben sem torpannak meg.

Az ETO a Valcea elleni remek sikert követően szerdán Győrött a Váccal vívott Magyar Kupanegyeddöntőt (ez volt a 29. győzelme), és a jó főpróba után csütörtökön már bizakodva készült a BL-csatára.

„A Vác elleni meccs jól jött a fontos nürnbergi találkozó előtt – vélekedett Konkoly Csaba. – A könnyed játékban azok is részt vettek, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, és ők éltek is az alkalommal. Számomra elsősorban a tizenhét éves Deáki Dóra játéka és kilenc gólja szerzett örömet, de a többi fiatal is igazolta, hogy lehet rájuk számítani. A szombati BL-csatához kapcsolódóan néhány, Nürnbergben alkalmazandó taktikai elemet is gyakoroltunk, finomítottunk. Sérültünk nincs, derűlátóan várjuk a mérkőzést.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik