Izgalmas végjáték

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2008.02.28. 23:43
Címkék
Négy bajnoki, négy győzelem a Hoffenheim tavaszi mérlege. Lőw Zsolt együttese a lendületes rajttal immár csak két pontra van a feljutást jelentő harmadik helytől. Az újonctól bravúr lenne, ha a dobogón végezne, amire minden esélye megvan, hiszen a rangadók javán már túljutott.

Lendületben van Lőw Zsolt csapata: a német második ligában szereplő Hoffenheim a négy tavaszi meccsét megnyerte, és mindössze két gólt kapott. Ráadásul az eddigi tavaszi mérkőzései szinte mind rangadók voltak, hiszen a Mönchengladbachot (4–2), az 1860 Münchent (1–0) és a Freiburgot (2–0) is megverte. A klub így már a 6. helyen áll, és csak két pontra van a harmadik, már feljutó pozícióban álló Fürth mögött. Lőwék csak amiatt lehetnek szomorúak, hogy a csapat a Borussia Dortmunddal szemben kiesett a Német Kupából.

Jól indultak a bajnokságban, de nem illik a képbe a dortmundi kupavereségük. Megtorpantak?

Ezt is mondhatjuk, mert mi is többet vártunk magunktól Dortmundban – mondta Lőw Zsolt. – Az elején két buta gólt kaptunk, ott el is dőlt minden. A BVB jobb csapat.

Talán már az ősszel javíthatnak Dortmundban.

Én is azt mondtam a német tévében, hogy a következő szezonban jó lenne ide visszatérni. Persze, ha lehet, akkor nem a kupában, hanem a Bundesligában.

Amikor a télen beszélgettünk, még óvatosan fogalmazott a feljutással kapcsolatban. Most már bátrabb?

Nem igazán akarok erről beszélni. A csapattal megpróbálunk mindent úgy csinálni, ahogyan tavaly az élvonalban a VfB Stuttgart. Mindig csak a következő meccsre figyelünk. A VfB futballistái is végig csendben voltak, aztán egyszer csak bajnokok lettek. Ha most elkezdenék arról beszélni, hogy feljutunk, az még túlságosan merész lenne. Nagyon erős az idén a második liga, a hat-hét jó együttes közül csak három juthat fel. Van esélyünk, de még nem foglalkozunk vele.

Az optimizmusukat növelheti, hogy azokat a meccseket megnyerték, amelyeket az ősszel nem.

Akkor csak egy pontot szereztünk az első négy fordulóban, most tizenkettőt. Az előző szezonnak az eleje nem sikerült túl jól, a vége viszont igen. Ha meg tudjuk ismételni az őszt záró sorozatunkat, jó lesz a bajnokság vége. Ugyanakkor a helyzetünk nem könnyű, mert már figyelnek ránk az ellenfelek.

Számítottak arra, hogy így kezdődik a tavasz?

Bíztam benne, mert a téli felkészülési időszakban is jó eredményeink voltak, például a Basel vagy a Hannover ellen. Huszti Szabolcsék ellen hatvan percig, amíg a legjobb csapatunk volt a pályán, nulla nulla volt az eredmény. Éreztem a fejlődést. Nagy lökést adott, hogy a kupában az élvonalbeli Rostock ellen győzelemmel kezdtük a tavaszt. Mélyről indultunk, most jól állunk, de nem bízzuk el magunkat.

Rangadókon sikerült győzniük. Melyik volt a kulcsmérkőzés?

Egyértelműen a Mönchengladbach elleni. Az első félidőben még ők vezettek kettő nullára, a második félidőben négy kettőre fordítottunk. Fontos volt, ettől minden szinte egy csapásra megváltozott, azóta a bajnokságban minden sikerül. Négyből négy meccset nyertünk meg, és csak két gólt kaptunk.

Hoffenheimben most nyilván imádják a futballt.

Elképesztő, ami itt van. Korábban alig háromezren jártak a meccseinkre. Ma már minden bajnokinkon telt ház van, rengeteg bérletet adott el a klub, a tavaszra már nem nagyon lehet jegyet venni a meccseinkre. Dortmundba hetven busszal jöttek a szurkolók, összesen négyezerhétszáz drukker kísért el bennünket.

Ha jól tudom, az esetleges feljutás után a csapat Mannheimbe költözik.

Igen, de csak ideiglenesen, és ha elkészül a hoffenheimi stadion, már jövünk is vissza. Az élvonalban nehéz követelményeknek kell megfelelniük a kluboknak, és a pályánk egyelőre nem alkalmas az első osztályra. Maximum fél évet töltünk Mannheimben, persze ehhez fel kell jutnunk.

Az élvonalból könnyebben bekerülne a válogatottba?

Jólesett, hogy Várhidi Péter ismét meghívott. De ne szaladjunk előre, örülök annak, hogy a keretben vagyok, és remélem, ott is maradok. Az első osztályba azért ennél nehezebb lesz bekerülni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik