A szegedieknek már a mér kőzés előtt is volt okuk az örömre, mivel a Vasas elleni rangadón debütált a klub új eredményjelző táblája. A régi meghúzta magát az új árnyékában, egyértelmű, ráfért már a csere. Indoknak annyi talán elég is, hogy a korábbi szerkezet az utóbbi időben többször is rakoncátlankodott, ráadásul a párát sem nagyon bírta – ami jelentős hibaforrás az uszodában. Az új táblán csak az egyik csapat teljes neve fér el, ami nem feltétlenül technikai hiányosságot takar az időnként rétestészta-hosszúságú csapatneveket ismerve.
Taktikáznak vagy nem taktikáznak? Ez volt a fő kérdés az összecsapás előtt. A szurkolók mintha csak az előbbire szavaztak volna, ugyanis még fél ház is alig volt a sátor alatt. Sok hibával játszottak a csapatok, a pontatlan paszszok száma bőven felülmúlta a gólokét, amelyeket a szünetig testvériesen elosztottak a csapatok. Steinmetz Ádám ejtésére Milos Korolija duplája volt a válasz, a nagyszünetbeli 3–3 pedig Juhász Zsolt rossz hazaadása után alakult ki, amikor is az általában megszokottnál hamarabb lehetőséget kapó Hőna Dávid Baksa László feje felett talált a hálóba.
A térfélcsere után gyorsan kétgólos előnybe került a Vasas a rosszul védekező hazaiak ellen, de a vendégelőny csak átmeneti állapot volt – a záró nyolc percre már szegedi fórt mutatott az új tábla. Varga Tamás és Steinmetz Ádám gólváltása után Lehmann István is eredményes volt, és úgy tűnt, 2:47 perccel a lefújás előtt eldőlt az alapszakasz harmadik helyének sorsa. Ennyi idő alatt kellett volna négy gólt lőniük a vendégeknek, akik végül nem is voltak képesek erre.
Nincs jogunk és okunk kételkedni a csapatok sportszerűségében – a meccset látva nem is lehet –, ezért csak a tényt rögzíthetjük: alacsony színvonalú mérkőzésen, az elődöntőt tekintve, mindkét csapat számára megfelelőnek tűnő eredmény született. Persze ha a Szeged szombaton kikap az FTC-től, még lehet harmadik a Vasas, jelen állás szerint azonban Honvéd–Vasas és Eger–Szeged meccsekre kerül sor a fináléba kerülésért – a párharcok 2–2-ről indulhatnak.