Hallotta, hogy a közönség kifütyülte csapatát?Hallotta, hogy a közönség kifütyülte csapatát?
Természetesen – hangzott Várhidi Péter rövid válasza.
Jogosan?
Azt kell mondanom, hogy igen. A csapat előrefelé katasztrofálisan játszott, a kombinatív futballból semmit sem mutatott be, a játékosok nem lőttek kapura, és nem vezettek agresszív támadásokat, tehát okkal számíthattunk elmarasztalásra. A válogatott nem viselte el, hogy éppen azok hiányoztak, akik megszabják játékunk fazonját és ritmusát. Esélyünk sem volt rá, hogy megismételjük mondjuk az olaszok elleni teljesítményt.
Ha már amúgy sem várhattuk a megszokott játékstílust, hazai pályán miért nem kezdett rögtön két támadóval, elkerülve ezzel a túlzott óvatosságot?
Azért, mert Buzsáky Ákos sérülten vállalta a játékot, és nem tudhattam, meddig bírja a pályán. Ha nekiesünk az ellenfélnek, és egyik középpályásunk sérült, óriási kockázatot vállalunk, hiszen keresztülszaladhatnak rajtunk a kontrákkal, ezt pedig nem akartam. Arra gondoltam, hogy a biztonságot szem előtt tartva kezdünk, és a második félidőt felpörgetjük. Így is még nulla nullánál váltottunk szerkezetet, tehát nem az eredmény után futottunk, és a cserékkel a támadójátékot kívántam javítani. A tervem másik oka az volt, hogy láttam, ez a csapat most nem kilencvenperces.
Ez hogy lehet?
Úgy, hogy a külföldi bajnokságokban feszített a tempó az Európa-bajnokság miatt, és ez szemlátomást megviselte a játékosokat, akik fáradtan érkeztek haza.
Ha méltányoljuk is a fáradtságot, a kulcsemberek kiesését, az összeszokottság hiányát, mihez kezdjünk azzal, hogy lényegében nem lőttünk kapura, kevés volt a pontos passz és indítás, s nem emlékszünk egyetlen jó cselre sem?