Távol kezdik a szezont

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.03.28. 23:15
Címkék

A hétvégén megkezdődik a triatlon Világkupa-idény az ausztráliai Mooloolabában. Egyelőre csak Szabó Zita áll pekingi szereplést érő helyen. Ő is ott lesz Ausztráliában, miként Kuttor Csaba, Walkó Andrea és Koch Renáta, számos európai viszont nem vállalta a háromhetes, távoli versenykörutat.

Ausztrália után jön az új-zélandi Vk-viadal, majd egy héttel később Isigakiban, Japánban áll rajthoz a mezőny. Az európaiak részleges hiánya ezúttal előny, a felkészülésben előrébb járó, amúgy is erős tengerentúli mezőny pedig hátrány. Pontot, pontokat kell szerezni ahhoz, hogy az 55 férfiból és ugyananynyi nőből álló pekingi mezőnyben ott legyenek a magyarok is. Akik vezető nélkül utaztak el, hiszen Lehmann Tibor szövetségi kapitány tavalyi lemondása után még nem választották meg a válogatottat is irányító szakmai igazgatót.

„Pénteken hallgatjuk meg a két lehetséges jelöltet, a későbbi győztes négyéves megbízatást kap. Egyikük a versenyzőként is szép sikereket elérő Hóbor Péter, a másik az izraeli edzőképzés vezetője, Avi Barcha. Ami Pekinget illeti, Szabó Zita részvételt garantáló helyen áll, de meg kell harcolnia érte, hogy ott is maradjon. Kuttor Csaba is bizakodhat harmadik olimpiájában, és Walkó Andrea, valamint Koch Renáta számára sem reménytelen még a helyzet. A három távoli versenyen ki kellene használniuk, hogy Európából sokan nem utaznak el” – vázolta a helyzetet Czencz Péter, a Magyar Triatlonszövetség főtitkára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik