Nemhogy fenekestül, egy kicsit sem fordult fel a világ.
Igaz, az előjelek sem feltétlenül erre utaltak – egyébként a végeredmény ellenére sem álltunk tőle fényévnyi távolságra. Legutóbb talán Szentes Lázár, az Integrál-DAC vezetőedzője állt elő a legegyszerűbb dramaturgiával arra az esetre, ha a magyar első osztály bajnoka egy másodvonalbeli csapattal kétkörös kupamecscsen találkozna: elvileg két „sima” az aranyérmesnek.
A gyakorlat persze felülírhatja az „okos” forgatókönyvet.
A fenti alaphelyzet egyébiránt stimmelt: a Magyar Kupa elődöntőjében találkozó DVSC-TEVA pillanatnyilag (papíron feltétlenül) az ország első számú klubcsapata, az Integrál-DAC pedig az a bizonyos „kistestvér”.
Kisakkozhatatlan, melyik hazai játékos miként viszonyult az aranyérmes elleni párharchoz, de tény: akadtak néhányan, akik a kellő tiszteleten túlmutatóan udvariasak voltak a látogatókkal, és a meccs előtt az öltözőfolyosón passzolgató Leandrót és Dorge Rostand Kouemahát például magázták, csakúgy, mint mesterüket, Szentes Lázárt. (Aki ugyanekkor, azaz nagyjából egy órával a kezdést megelőzően még a műfüves gyakorlópályán ténykedett: csak részben kiindulva a „magad, uram, ha szolgád nincsen” mondásból, a meccskeretből kimaradtaknak vezényelt edzést.)
Túl a respekten, az első lehetőség az Integrál-DAC előtt adódott Bali Péter–Laki Balázs kombinációt követően, ám előbbi alapvonal-közeli lövését a Loki csapatkapitányi karszalagját először viselő Máté Péter blokkolta. A vörös „érszorítót” mindazonáltal csak hat percig tudta elviselni magán a télen a readingi kölcsönből visszatérő óriás, háromszázhatvan másodperc múltán Balogh János kapujának bal alsó sarkában landolt a szövetdarab – ahol további tizennyolc perc múltával a labda is, Laki Balázsnak (továbbá a saját kapuja előterében feleslegesen cselező és labdát vesztő Rezes Lászlónak, valamint a szabadrúgásnál rossz ütemben kimozduló Balogh Jánosnak) köszönhetően.
A történeti hitelesség kedvéért jegyezzük meg: Rudolf Gergely találatával ekkor már vezetett a találkozót letámadással – és riválisánál valamivel higgadtabban – kezdő DVSC-TEVA. Mindamellett a DAC-ban csupán néhány percig maradt benne az említésre méltó előzmény nélkül érkező pofon, sőt az egyenlítés után kisvártatva ismét a debreceniek kapuja előtt okozott volna galibát Laki, csakhogy Szűcs István a kritikus pillanatban menteni tudott.
Lényegesen egyszerűbb dolga lett volna a fordulás után a másik oldalon Ismaile Bisoyénak, csakhogy a Dorge Kouemahát az első félidőben a pályáról kézzel-lábbal „lekapó” bekk óvatlan hazaadását Rudolf Gergely elcsípte, egy másodperc múltán pedig ismét vezetett a DVSC. A légiós hibája ráadásul hosszú távon végzetesnek bizonyult a hazaiak számára. A DAC (és Demjén Gábor büntetőjét megelőzően Király Krisztián játékvezető) ugyanis megtette azt a szívességet, hogy helyzetbe hozta az idő múlásával magát egyébként is nyeregben érző, olykor türelmesen kiváró, máskor ritmust váltó Herczeg-alakulatot, amely végül papírforma-győzelmet aratott.
Ezúttal tehát bejött az „okos” forgatókönyv.
Persze szükség volt hozzá Ismaile Bisoyéra.