Nem tűri a pocakot

Frissebb, mint mi: Détári Lajos a fél kettőre megbeszélt időpont előtt tíz perccel már az asztalnál ül.

Amikor betoppanunk, éppen a falon lévő Puskás-relikviákat nézegeti, miközben belekortyol az előtte lévő kólába. Az üvegfal mögött ott a legendás, angolok elleni 6:3-as mérkőzés elnyűtt eredeti programfüzete, és Öcsi bácsi egy régi madridi levele is.

Döme elmereng, majd kezét a mellette lévő széken pihenő vadonatúj futballcipőre teszi.

„A kedvenc sportszergyártómtól kaptam, a brazilok elleni mérkőzésre küldték Angliából – újságolja Détári Lajos. – Látja, piros-fehér a színe, mint a régi Honvédé.”

És máris témánál vagyunk: 16 nap múlva – hosszú évek után – Détári Lajos újra kispesti mezbe bújik, hiszen a Honvéd Champions színeiben ő is pályára lép a Brazil Masters ’94 elleni gálamérkőzésen. Döme szerint nem árt, ha jó erőben futnak ki a pályára, hiszen a brazil öregfiúk-együttes tagjai aligha 10-15 kilogramm súlyfelesleggel érkeznek Magyarországra.

„A minap találkoztam Pisont Istvánnal, és gyorsan le is szúrtam, mert szép kis pocakot eresztett – mondta mosolyogvaa korábbi zseniális irányító. – Jó lesz, ha felkötjük a gatyánkat a brazilok elleni meccsre, mert bár gálamérkőzésről van szó, aligha szeretné bárki is, hogy hülyét csináljanak belőle. Pályafutásom alatt rengeteg hasonló mérkőzésen játszottam, tudom, hogy az ütközések nem olyanok, mint egy tétre menő meccsen, de eddig m é g nem találkoztam olyan játékossal, aki azért lépne pályára, hogy kikapjon. Engem mondjuk kifejezetten feldob egy ilyen mérkőzés.”

Még szép, hiszen Détári Lajos százszázalékos a brazilok ellen. Miközben az asztal fölé dőlve beleharap az elénk tett ropogós pizzába, örömmel osztja meg velünk a statisztikáját.

„A mexikói világbajnokság előtt, hivatalos válogatott meccsen három nullára vertük meg a brazilokat – ezegy. A világválogatott színeiben kétszer játszottam ellenük, az arány itt sem rossz: két mecscs, két győzelem.

Az első találkozó Zico búcsúmecscse volt Udinében, és úgy nyertünk kettő egyre, hogy a győztes gólt én lőttem; a második meccset Pelé ötvenedik születésnapja alkalmából rendezték a San Siróban. Vagyis háromból három. Legutóbb Dungával egyébként a Hagi tiszteletére rendezett mérkőzésen játszottam.”

Amikor Détári Lajos megtudja, hogy a brazilok szövetségi kapitánya ugyan felszáll a Budapestre tartó repülőgépre, ám sérülései miatt biztos, hogy nem lép pályára a Bozsik-stadionban, hátradőlve székén tarkóra teszi a kezét, majd huncutul – amolyan „dömésen” annyit mond: „Jobb is ez így neki...”

Détári Lajos tehát újra itthon van.

Hiába mesél csillogó szemekkel a görög kissziget nyugalmáról, a tenger illatáról, elég volt a nyugalomból. Újra ezer fokon akar égni. Hogy aztán itthon, esetleg újra Görögországban? Az még a jövő zenéje.