A közeg

Úgy hozta a sors, hogy lapunkban két cikkben is foglalkozunk a futballtehetségek kérdésével. Írunk a REAC játékosáról, Varga Zoltánról, a nehezen kezelhető labdarúgóról, tipikusnak mondható pályaívéről, arról, hogy hiába tehetséges, sok helyütt képtelenek voltak kihozni belőle a maximumot. Most Rákospalotán jól érzi magát, elégedett a sorsával, a teljesítményével is kibékült – mi kell még?

… Írunk a nyolcvanas évek nagy csatáregyéniségéről, a norvégok ellen álomszerű átemelősgólt szerző Kiss Lászlóról, aki a vele készült interjúban azt mondja: labdarúgó-talentumok már régóta nem születnek Magyarországon, vagy ha születnek is, akkor baj van a mentalitásukkal, s nem viszik többre, mint hogy csupán helyi menők legyenek. Meglehetősen borongós a kép – megvan annak is az oka, hogy miért pecsételődik meg a magyar játékossors.

Például: a kilencvenes években három magyar ifjú került ki Németországba, Hajnal Tamás, Szollár Krisztián és Forrai Attila. Közülük azonban csak egy számít manapság is jegyzett futballistának: a Karlsruhe profija, Hajnal Tamás. Szollár Krisztián a német negyedosztályban játszik, Forrai Attila hazatért, s mint sokakat, itthon őt is „felzabálta” a közeg – tehetsége, amiért fiatalon Németországba vitték, láthatatlan volt a magyar foci szürkeségében. S van másik példa is.

A hosszú éveken át Ausztriában légióskodó, pályafutásáról mindig őszintén valló harmincháromszoros válogatott, a Sturm Graz BL-meccsein huszonkét alkalommal pályára lépő Korsós György hónapokkal ezelőtt egy internetes portálnak nyilatkozott visszavonulása apropóján, mondván, őt bizony átverték azok, akik focizni tanították, mert az otthon szerzett tudás szinte semmire sem volt elég a határon túl. Nem csupán szakmailag – mentálisan sem. Ugyebár a közeg.

Edzőszakmában jártas kollégám azt mondja, a mentalitás az a faktor, amely mindent eldönt a sportolóról: aki a legkritikusabb pillanatban kemény és elszánt marad, az értelemszerűen viheti valamire, aki pedig leenged, feladja, kifulladva azt mondja, inkább nem csinálom, az elveszett. S nem is az a legnagyobb baj, hogy a sportoló – esetünkben ugyebár a labdarúgó – a könnyebbik utat választja, hanem az, hogy eleve azok terelik rá, akiknek azt kellene tanítaniuk, hogy minden mozdulatért szenvedni kell. Nemcsak testben: lélekben és agyban is.