A balettcsapatban az edző lett a hibás

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2008.04.29. 17:39
Címkék
Zalaegerszegen a kísérletezés évének szánták a 2007 és 2008 nyara közötti időszakot, és bár a bajnokságból még öt kör hátravan, már most kijelenthető, a teszt nem járt sikerrel. Ennek Szlavko Petrovics ihatja meg a levét: a szerb-német szakember az ősszel aligha lesz egerszegi lakos.

Az egész úgy kezdődött, hogy 2007 tavaszán egy szerb-német úr kereste fel Nagy Tamást, és menedzsernek kiadva magát a ZTE játékosai felől érdeklődött a csapat akkori trénerénél. A mit sem sejtő szakember készséggel elárulta, kinek mi az erőssége (és gyengéje), hogy aztán nem sokkal később a Kész átverés áldozatának érezze magát: a lelkesen jegyzetelő látogató nem más volt, mint a nyáron kinevezett utódja…

Más szavakkal: Szlavko Petrovics már hetekkel, sőt hónapokkal a munkába állása előtt tudta, hogy a 2007–2008-as szezonban ő irányíthatja a Zalaegerszeget. Ebből következően már ahhoz is volt köze, hogy a bajnokság előtt kiket igazoljon a klub; akadt, akit személyesen ismert korábbi állomáshelyéről, Németországból (Matej Miljatovicot), mások szerződtetésére pedig azt követően bólintott rá, hogy meggyőződött afelől, nagy hasznára lehetnek az együttesnek.

Utóbbi kategóriába tartozik Milan Davidov, akit a Vojvodinától szereztek meg. Aki látta Újvidéken futballozni, állítja, nagyobb erősítést jelenthetett volna a ZTE-nek, mint az elmúlt években bárki más – ha a tréner eredeti posztján, az irányító szerepkörében játszatja, nem pedig szélső középpályásként. A Partizan Beograd és a Crvena zvezda által is kiszemelt Milan Davidov ugyanis legalább anynyiszor kényszerült a fedezetsor bal, illetve jobb oldalára, ahányszor középen szóhoz jutott; hogy finoman fogalmazzunk: ez a legkevésbé vall szakértelemre.

Miként az is, ahogy a Magyar Kupát, valamint a Ligakupát gyakorlatilag semmibe vette az edző. Hogy a második számú kupasorozatot hanyagolta az idegenbeli találkozókra olykor el sem utazó tréner, az még hagyján, ellenben az MK-t hamarabb feladta, mint játszótéri kocasakkozó a Lékó Péter elleni partit. Úgy tudjuk, ez nem csupán a szurkolók körében verte ki a biztosítékot: a vezetőség tagjait sem hatotta meg, hogy a Vasas elleni bajnoki miatt az Integrál-DAC elleni őszi kupameccset beáldozta. A dupla vagy semmi hazárdjátéknak semmi lett a vége: Győrben kikapott – és kiesett – az együttes, majd hazai pályán az angyalföldieket sem sikerült legyőznie (3–3).

A 25 forduló elteltével a hetedik helyen szerénykedő csapatát a nyilvánosság előtt (a pénteki Vasas elleni vereség után már másodszor nevezte játékosait balettfutballistáknak…) előszeretettel kritizáló, emiatt az öltözőben túl nagy népszerűségnek nem örvendő Szlavko Petrovics többször is utalt arra, hogy némelyek hozzáállásával nagy gondok vannak. Semmi kétség, ez részben a labdarúgók hibája, de részben a szakvezetőé is. Mert ha valaki szakembernek minősíti (vagy képzeli…) magát, tudjon már motiválni egy élvonalbeli játékost. Ha nem, akkor is marad két választása. Egy: még a megyéből is zavarja el az érintettet; kettő: mondjon le. A jól megfizetett Szlavko Petrovics felállására feltehetőleg hiába várnak a ZTE elöljárói, így előbb-utóbb lépniük kell. Úgy tudjuk, a felek közötti megállapodás bármikor felbontható, ha a klub dönt úgy, hogy megköszöni a tréner munkáját, akkor végkielégítésként mindössze egyhavi bért kell átutalni a számlájára.

A történethez hozzátartozik, hogy információink szerint Nagy Ferenc elnök hamarosan aláírhat egy olyan szerződést, amely az egyik leggazdagabb magyar egyletté léptetheti elő az amúgy is megnyugtató háttérrel büszkélkedő Zalaegerszeget. A jólét természetesen kötelezettséggel is járna: a minimális kívánalom a nemzetközi szereplés kivívása lenne, de – mivel a befektető színre lépésével megtelő kasszából bőségesen jutna rá – megfelő erősítés esetén Molnár Balázsék jó eséllyel pályázhatnának arra, hogy 2002 után újra a bajnokság élén végezzenek.

Ehhez viszont minőségi edző kell, nem Szlavko Petrovics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik