Viola rózsaszínű álma

Nem könnyű önt elérni: egyszer azt mondták, még alszik, másszor pedig azzal utasítottak el, hogy valahol kinn sétál a városban, s gyönyörködik benne. Nem könnyű önt elérni: egyszer azt mondták, még alszik, másszor pedig azzal utasítottak el, hogy valahol kinn sétál a városban, s gyönyörködik benne.

Hol járt?

Jól mondja, megcsodáltam Budapestet – válaszolta Viola. – Láttam például a Parlamentet, és azt mondtam magamban: a mindenit, ez hihetetlenül gyönyörű! De sajnos rövid volt az idő, így alaposan nem is nézhettem meg az önök gyönyörű fővárosát. De sebaj, visszajövök, ezt már eldöntöttem. Felpakolom a családot, és eltöltök itt néhány napot.

Azt mondja, kevés volt az idő, de azért szombat este a Honvéd korábbi sztárjai elleni gálameccs után csak megmártózott a budapesti éjszakában.

Látja, most tévedett. Talán én voltam az egyetlen a csapatból, aki ki sem mozdult a szállodából. A többiek szépen felöltöztek, fújtak magukra ilyenolyan trendi parfümöt, és nekilódultak. Meg nem mondom, milyen szórakozóhelyekre mentek, mert engem ez nem érdekelt. Reggel hétig ültem a szállodában az internet előtt, és a családommal leveleztem. Annyi élmény gyűlt össze bennem az önök országáról, hogy mindenképpen meg kellett osztani a szeretteimmel.

Az imént éppen azt mondta, hogy a családjával jönne vissza Magyarországra: már csak az a kérdés, hogy a Városligetben akar konflisozni, a Váci utcában erőspaprika-füzért vásárolni, vagy éppen futballozni.

Remélem, futballozni. A Brazil Masters csapatával talán játszunk még Budapesten.

Nem, nem erre gondoltam. A szombat esti találkozót követően azt mondta a televíziós interjúban, hogy szívesen szerződne magyar csapathoz.

És ezt nagyon is komolyan gondoltam.

Vagyis tényleg jönne?

Mi az hogy! Jelenleg egy riói bajnokságban szereplő klub, a Duque de Caxias alkalmazásában állok, de május közepétől szabad vagyok, mint a madár. Csak velem kell megegyezni.

Ezt most komolyan mondja?

A lehető legkomolyabban.

Képzelem, milyen drága lehet Viola, a brazil világbajnok.

Ugyan már, harminckilenc évesen nem a pénz motivál. Kerestem annyit az életemben, hogy Magyarországra nem az anyagiak miatt szerződnék.

Egyszerűen megfogott az ország hangulata, ráadásul az emberek olyan

szeretettel fogadtak, amit nehéz lenne viszonozni. Nem tudtam úgy végigsétálni a városban, hogy ne állítsanak meg lépésenként, ne kérjenek autogramot, ne fotózkodjanak velem. Hát ezért is mondom, ha valamelyik magyar klub edzője még látna fantáziát bennem, bátran keressenek, mert én a nyári alapozást legszívesebben Magyarországon kezdeném. Nem a pénzen múlna az ideszerződésem, a családommal kérnénk egy szép lakást, tisztességes fizetést, aztán máris jönnénk.

A nevével már akkor is közönségkedvenc lenne, ha góllövés helyett a szögletzászlót cserélné heti rendszerességgel.

Na látja! Mindegy nekem, melyik magyar klub keresne, de játszani szeretnék.

Hihetetlen, hogy ennyire beleszeretett hazánkba. Rögtön meg is kérdezném, tudja-e, melyik az a válogatott, amelyet Brazília a huszadik században egyetlenegyszer sem győzött le?

Várjon csak... Nem, nem tudom.

Magyarország. Meglepődött?

Nagyjából sejtettem, hogy ez lehet a válasz, de őszintén szólva nem ismertem pontosan a két ország közös futballmúltját. Persze nincs ebben meglepetés, remek futballisták játszottak Magyar országon, ezt most szombaton magam is tapasztalhattam. Erős, képzett, technikás labdarúgókból álló ellenfelet győztünk le.

Tudna legalább egy játékost említeni közülük?

Hát... Azt azért nem. De Puskás Ferenc nevét ismerem. A Real Madrid egykori sztárja volt. A csapattársaimmal el is mentünk most a sírjához.

Mondok még egy nevet: Albert Flórián.

Albert, Albert... Nem, az ő neve nem ismerős.

Ő volt az, akit 1967-ben Európa legjobb futballistájává választottak, ráadásul ugyanakkor meghívták az ön hazájába, és a riói Flamengo edzésein okította futballra honfitársait...

Ezt sem tudtam, de a Flamengo a világ egyik legjobb klubja, ezt írja csak le.

A Flamengo a kedvence?

Miket kérdez? Én Sao Pauló-i vagyok, a Corinthians az én csapatom.

A Viola művésznév: miért éppen ezt választotta?

Gyerekkoromban kaptam egyszer egy futballcsukát, amelyre Viola volt felírva, alighanem ez volt a márkája. Akkor kezdtek el a srácok Violának becézni, és így lettem aztán ezen a néven ismert futballista.

Meddig akar még játszani?

Sohasem volt súlyosabb sérülésem, így azt mondom, negyvenöt-negyvenhat esztendős koromig vígan futballozhatok. Szörnyű dolog, ha egy jó labdarúgó idő előtt kénytelen abbahagyni a pályafutását...

Romário éppen erre készül.

Nem kell ezt komolyan venni. Romárióra jellemző, hogy ilyeneket nyilatkozik, aztán persze tovább ontja a gólokat.

Mit szól Bebeto kijelentéséhez, hogy szerinte a Bebeto, Romário csatársor volt a brazil futball történetének legerősebb támadóduója?

Igaza van. Két apró óriás, két zseniális futballista.

Miért nem nyert Brazília vb-t legutóbb Németországban?

Azért, mert nagyképűek voltak a fiúk, azt hitték, sétálgatva is övék lesz az arany. Alaposan elszámították magukat.

És mi lesz két év múlva Dél-Afrikában?

Egyértelműen győzni megy Brazília, de nem adnám írásba az első helyünket.

Hogyan állítaná össze most a selecao csatársorát?

Ó, nagyon egyszerű a válasz: Viola, Bebeto, Romario. Persze ott lenne a keretben Ronaldo is, csak vigyázzon, el ne hízzon, és talán az ifjú Pato, akinek még rengeteget kell bizonyítania. De erről majd beszéljünk akkor, ha elkezdtem Budapesten valamelyik magyar csapatban a felkészülést a következő szezonra...