Keretet hirdettek

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.05.15. 00:43
Címkék
Két hét múlva kezdődik az MVM öttusa-világbajnokság, és a csapathirdetésen kiderült, kikért izgulhatnak a nézők.

Szerda este megtudhattuk, kik szerepelnek a május 29-én kezdődő budapesti öttusa-világbajnokságon. A férfiaknál két olimpiai kvótás, a csonthártyagyulladással (vagy fáradásos töréssel) kínlódó Németh Róbert, valamint Tibolya Péter kimaradt, így a két egyéni világbajnok, Balogh Gábor és Horváth Viktor, valamint Marosi Ádám alkotja a csapatot. Fülep Sándor egyéniben kapott lehetőséget Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitánytól, aki a váltót a hagyományos verseny után állítja össze.

A hölgyeknél Vörös Zsuzsanna mellett Máthé Vivien és Tóth Adrienn eredménye számít a csapatversenyben, Gyenesei Leila lesz az egyéni induló, a két biztos váltótag Vörös és Kovács Sarolta. Kulcsár Antal, a női szakág vezetője az egyéni döntő után nevezi meg a hazai staféta harmadik emberét.

S hogy mi a helyzet az előkészületekkel?

„Ha ugyanezt még egyszer létre kellene hozni, már magától menne, de nincs két egyforma versenyrendezés” – mélázott a

Syma-csarnok melletti szoborparkban Pécsi Gábor, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke. A kakasülőről szétnézve az eredmény lélegzetelállító lesz. A tízezer férőhelyes nézőtér nagy része elkészült, a mobil medencében munkások versenyeznek a határidővel – három hét alatt teremtenek a semmiből világbajnoki pályát. Problémák persze akadnak – a villámértekezletek egyikén kiderült, az uszoda vizét fűtő gáz vezetékének még nem ásták ki az árkot. Jönnek a megoldási javaslatok, tovább lehet lépni. A következő kérdés: a sátoristállók, a futó- és lovaspálya közötti zugban miképpen tud manőverezni egy kamion – figyelembe véve a majdani tömeget. Két perc múlva ezt is ki lehet pipálni.

Az eső veszélyét is számításba véve a küzdőteret mégsem homokkal borítják be, bíznak a remek minőségű talaj és az ősgyep kitartásában, amelynek minőségére a vb ideje alatt még gondosabban ügyelnek.

Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
8 perce

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
27 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
52 perce

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
1 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
1 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
1 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik