Tizenegy dühös ember: akiket nem láthatunk az Európa-bajnokságon

Timo Hildebrand (Valencia, Németország)

Ahhoz képest, hogy Oliver Kahn legreménytelibb utódaként tartották számon, a 2007-08-as szezont legszívesebben örökre kitörölné az emlékeiből. A Stuttgarttól bajnoki címmel búcsúzó, remek képességű hálóőr pocsék idényt hagyott maga mögött a Valenciával (leszámítva a „szépségtapasz” kupagyőzelmet), Joachim Löw pedig úgy döntött: inkább Enkét és Adlert hívja be a keretbe.

A nagyon dühös Hildebrand érthetetlennek minősítette a kapitány döntését, pedig ha magába néz, láthatja: ennél azért jobb teljesítményt kellene nyújtania…

Khalid Boulahrouz (Sevilla, Hollandia)

A „Kannibál” becenévre hallgató kőkemény védő sem gondol majd jó szívvel vissza az elmúlt szezonra. Sorozatos bizonytalanságai miatt a Chelsea még a 2006-07-es idény után megszabadult tőle, de a Sevilla tökéletes helynek tűnt, hogy kölcsönjátékosként visszanyerje formáját és önbizalmát. Ehhez képest súlyos sérülése miatt alig kapott szerepet, Marco van Basten pedig a sokkal jobb fizikai állapotú Melchiot mellett voksolt a keret összeállításánál.

Philippe Mexés (AS Roma, Franciaország)

Kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes a „farkasokkal”, de ez sem volt elég: a hatalmas termetű hátvéd kimaradt a rendkívül erős francia keretből. A 2000-ben az „év reménységének” választott védő továbbra sem tud betörni a válogatottba.

Mathieu Flamini (Arsenal/AC Milan, Franciaország)

Bár nem ez az első számú posztja, az összeállításban a védelembe került Mathieu Flamini. A szükség esetén védőként is bevethető középpályás jó idényt zárt az „ágyúsoknál”, fél Európa körüludvarolta az aláírásáért, végül az AC Milan ajánlatára bólintott rá. Raymond Domenech döntése után már teljes mértékben a költözésre összpontosíthat…

Clarence Seedorf (AC Milan, Hollandia)

Sokat segíthetne a középpályán bombaerősnek nem nevezhető Oranjének, de úgy döntött, nem kér a válogatottságból.

„Mióta visszatértem, egyszer sem voltak olyanok a körülmények, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani. A jövőben remélem, tudom még segíteni a válogatottat” – nyilatkozta a van Bastennel nem a legjobb kapcsolatban levő Seedorf.

Maniche (Internazionale, Portugália)

Kulcsfigurából peremember: összeugrott klubedzőjével, Javier Aguirre-el, így kölcsönadták az Internek, ott meg mindössze nyolcszor kapott szerepet. Pocsék szezonjának „méltó megkoronázásául” hosszú évek után Scolari nem válogatta be a portugál csapatba.

Yildiray Bastürk (VfB Stuttgart, Törökország)

Hiába világbajnoki bronzérmes a Bundesliga egyik meghatározó középpályása, Halil Altintoppal együtt az Eb-t csak otthonról nézheti. A „főtörök” (ezt jelenti a neve) érthető módon lelombozódva vette tudomásul Fatih Terim döntését. Alighanem nem tévedünk, ha azt mondjuk: rossz török szereplés esetén sokaknak fog hiányozni.

Tomás Rosicky (Arsenal, Csehország)

„Nem komoly a sérülése, de különös” – mondta Arséne Wenger, mikor középpályása hordágyon hagyta el a pályát januárban egy kupamérkőzés alatt. Azóta kiderült, hogy komoly is: a cseh válogatott csapatkapitánya azóta sem tudott pályára lépni, és kizárólag rehabilitációs kezelésekkel nem lehet egy kontinenstornára bekerülni…

Raúl (Real Madrid, Spanyolország)

Luis Aragonés nem arról híres, hogy nem nyújt támadási felületet maga ellen, de ez nagy ziccer volt a kritikusoknak... A válogatott gólrekorder Real-legenda kihagyásáért garantált az össztűz, ha a spanyolok elbuknak, ráadásul valljuk be: sokkal rosszabb idényt produkáló játékosok is a keretben vannak.

Filippo Inzaghi (AC Milan, Olaszország)

Ha jó formában van, minden testrészéről bepattan a labda a kapuba. Gerd Müller óta a legnagyobb lesipuskás Európában, ő lőtte a Donadoni-éra első gólját: ez sem volt elég a kapitánynak, hogy beválogassa.

David Trezeguet (Juventus, Franciaország)

Lehet megannyi klasszis támadója Raymond Domenechnek, egy világ- és Európa-bajnok csatár azért mindenképpen hiányozni fog. Trezeguet ráadásul kifejezetten jó szezont zárt, és még így is „kevés volt” a meghívóhoz: Domenech döntése alighanem élete végéig tüskeként marad benne.

Megbocsáthatatlannak és megmagyarázhatatlannak nevezte a kapitányi verdiktet – alighanem sokan egyetértenek vele.