Euro 2008: Patrick Vieira marad a francia keretben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.06.09. 17:59
Patrick Vieira marad a francia labdarúgó-válogatott keretében, miután rendbe jött a combsérülése.
Erről a nemzeti együttes illetékesei határoztak a legfrissebb vizsgálatok eredményének ismeretében. A döntés egyben azt is jelenti, hogy nincs szükség Mathieu Flaminire, akit Raymond Domenech szövetségi kapitány egy hete biztonsági tartaléknak hívott meg. Vieira a románok elleni hétfői mérkőzést még kihagyja, a folytatásban azonban már számolhat vele a szakvezető. A csapatkapitány bő egy hete a válogatott egyik toulouse-i edzésén érzett fájdalmat a korábban már sérült bal combjában, ezért kihagyta csapata két utolsó felkészülési mérkőzését. Nem játszott az első előkészületi találkozón sem, akkor Domenech-kapitány pihentette, mert még Olasz Kupa-döntő várt rá klubcsapatával, az Internazionaléval.
Legfrissebb hírek

Inter: a Lyon kétéves szerződést kínálna Vieirának

Olasz labdarúgás
2009.07.08. 20:28

A Lyon két évre szerződtetné a milánóiaknál keveset játszó Vieirát

Olasz labdarúgás
2009.07.08. 13:13

Lyon: az elnök megerősítette, hogy szerződtetnék Vieirát

Minden más foci
2009.06.10. 19:11

Inter: Vieira játszani akar, ezért hazatérhet Franciaországba

Olasz labdarúgás
2009.05.18. 17:39

A 2008-AS RALI-VILÁGBAJNOKSÁG VERSENYEREDMÉNYEI ÉS VÉGEREDMÉNYE

Rali
2009.01.22. 21:39

Portsmouth: a francia Patrick Vieira érkezhet az Intertől

Angol labdarúgás
2009.01.19. 18:06

Inter: ha nem kerülik el a sérülések, Vieira lemondja a válogatottságot

Olasz labdarúgás
2009.01.15. 14:24

C. Ronaldo a Év játékosa díjat is akarja, mert szerinte „briliáns” volt

Angol labdarúgás
2009.01.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik