Semih sem lehetetlen, a török túlélőművészek már az elődöntőben!

Vágólapra másolva!
2008.06.20. 20:43
Ha a törökök játszanak, garantált a drámai finis – ez úgy látszik, hagyomány lesz az Euro 2008-on. Nagy helyzeteket, óriási küzdelmet és kapufát egyaránt hozott a Horvátország–Törökország negyeddöntő Bécsben, de gólt sokáig nem, így aztán az Eb első hosszabbításos mérkőzését vívta a két csapat. A 119. percben Rüstü Recber borzasztó hibája után Klasnic vezetést szerzett a horvátoknak, de Terim csapata ismét felállt a padlóról. Semih Sentürk a 122. percben egalizált, az elképesztő végjáték után tizenegyesek döntöttek: a horvátok nem bírták idegekkel, a törökök 1–1 után büntetőkkel 3–1-el jutottak az elődöntőbe, és a németekkel játszhatnak!
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Fotó: Reuters
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Fotó: Reuters
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Nem mintha nem lett volna elég baja amúgy is Fatih Terimnek, a török szövetségi kapitánynak, Servet Cetin sérülése újabb fejtörést okozott neki. A hórihorgas védő helyett az ugyancsak nem százszázalékos Gökhan Zan került be a védelem tengelyébe.

TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!

KATT A KÉPRE!
KATT A KÉPRE!
Az első nagy horvát helyzetnél viszont nem ő, hanem a balszélről behúzódó Hakan Balta mentett kritikus pillanatban.

A törökök másik szélsővédője, a jobb oldalon tevékenykedő Hamit Altintop is aktivizálta magát, de két életerős lövése közül az első elkerülte a kaput, a másodikba pedig a torna után a válogatottól visszavonuló Niko Kovac vetődött bele önfeláldozó módon.

Hogy a török védelemre ezen az estén sem feltétlenül illik az átjátszhatatlan jelző, az a 19. percben bizonyosodott be újra, amikor óriási horvát helyzet maradt kihasználatlanul: Luka Modric lőtte be a labdát a jobb oldalról, a középen berobbanó Ivica Olic viszont a felső lécet találta el, az onnan visszapattanó labdát pedig Niko Kranjcar az üres kapu fölé-mellé fejelte.

Ez már több volt, mint intő jel a törökök számára, így a folytatásban már jobban odafigyeltek a védekezésre. Ennek eredményeképp a félidő második felében kidolgozott helyzetet már nem láthattunk, mindkét csapat jól zárta le a kapuja felé vezető folyosókat.

Az egyetlen megoldás az ilyen helyzetekben a távoli átlövés, és egy ilyennel próbálkozott meg Mehmet Topal, aki a 38. percben hatalmas lövést eresztett meg jó 30 méterről, de bombája pár centivel elkerülte a bal felső sarkot.

A gól nélküli első félidőt követően az eltiltott Volkan Demirelt helyettesítő Rüstü Recber bizonytalankodott egy sort a török védőkkel együtt, amikor egy előrevágott labdát követően Olic egymaga majdnem megtréfálta őket. Ha nagy nehezen is, de sikerült felszabadítaniuk a félholdasoknak, így ezt is megúszták.

Ezt követően is a horvátok játszottak veszélyesebben, és Olic révén a kapuba is betaláltak. Apró szépséghiba, hogy a Hamburg támadója lesen volt az esetnél, így Roberto Rosetti játékvezető érvénytelenítette a gólt.

A 70. percben már szó sem volt lesről, csak Ivan Rakiticon múlt, hogy nem szerezte meg a vezetést Slaven Bilic együttese. A Schalke középpályása Oliccsal kényszerítőzött a török tizenhatos előtt, majd a visszakapott labdát tiszta helyzetből, 13 méterről csúnyán fölé vágta.

Szögletek és egy veszélyes Olic-fejes jelezte a továbbra is fennálló horvát fölényt, a törökök még az első félidőben látottnál is veszélytelenebbül támadtak, azaz sehogy.

Slaven Bilic láthatóan nem akarta a hosszabbításra (a tizenegyesekre még kevésbé) hagyni a döntést, és a középpályást játszó Kranjcar helyett egy csatárt – Mladen Petricet – dobott harcba.

Az ezúttal harci dísz, azaz arcfestés nélkül védő Rüstü hatalmas védéssel tartotta életben csapata reményeit, amikor Darijo Srna 23 méteres szabadrúgását piszkálta ki a bal felső sarok elől.

A rendes játékidő hosszabbításában még Olic hozta a szívbajt a török szurkolókra, de előbb Rüstübe lőtt, majd a léc fölé.

Maradt tehát a 0–0, következhetett a hosszabbítás.

A ráadásban némi meglepetésre a törökök vették át a kezdeményezést, több lövésük közül Tuncay Sanlié volt a legbiztatóbb, de 25 méteres próbálkozása kevéssel elsuhant a jobb kapufa mellett.

Aztán már mindenki a tizenegyesekre készült, és azok is következtek. De hogyan!

A 119. percben Rüstü feleslegesen hagyta el a kapuját, és a Srna által visszaemelt labdát a hosszabbításban beállt Klasnic fejelte a kapuba. 1–0! Tomboló horvátok a pályán!

A törökök egyszer már visszajöttek a sírból a csehek ellen, és most újra sikerült nekik a bravúr...!

A 122. percben egy felívelés után két horvát védő között Semih Sentürk elé pattant a labda, aki fantasztikus gólt lőtt a jobb felsőbe. 1–1!

Jöhetett tehát az orosz rulett, azaz a büntetők.

Kezdésként Modric mellé lőtt (0–0), majd a törököknél Arda Turan Pletikosa keze alatt a hálóba lőtt (0–1)

A második körben Srna nem hibázott (1–1), Semih viszont becsapta a horvát kapust – immár másodszor a meccsen. (1–2)

Jöhetett a harmadik páros: Rakitic – modrichoz hasonlóan – mellé lőtt (1–2), Hamit Altintop viszont határozottan a bal alsóba helyezett (1–3)

Ezek után viszont Rüstü kivédte Petric lövését, maradt az 1–3 a tizenegyespárbajban! TÖRÖKORSZÁG továbbjutott, az elődöntőben pedig a német válogatottal találkozik!

AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!


EURO 2008, NEGYEDDÖNTŐ


Helyszín: Bécs, Ernst-Happel Stadion
Nézőszám: 53 000
Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)
Asszisztensek: Alessandro Griselli, Paolo Calcagno (olaszok)

A KEZDŐCSAPATOK
HORVÁTORSZÁG TÖRÖKORSZÁG
Stipe Pletikosa Rüstü Recber
Vedran Corluka Hamit Altintop
Robert Kovac Emre Asik
Josip Simunic Gökhan Zan
Danijel Pranjic Hakan Balta
Darijo Srna Sabri Sarioglu
Niko Kovac Mehmet Topal
Luka Modric Tuncay Sanli
Ivan Rakitic Arda Turan
Niko Kranjcar Colin Kazim-Richards
Ivica Olic Nihat Kahveci
Szövetségi kapitány: Szövetségi kapitány:
Slaven Bilic Fatih Terim

Gólszerző(k): Klasnic (119.), ill. Semih (122.)
Cserék: Niko Kranjcar helyett Mladen Petric (65.), Ivica Olic helyett Ivan Klasnic (97.), ill. Kazim-Kazim helyett Ugur Boral (61.), Mehmet Topal helyett Semih Sentürk (76.), Nihat Kahveci helyett Gökdeniz Karadeniz (116.)
Sárga lap: Tuncay Sanli (27.), Arda Turan (49.), Ugur Boral (89.), Emre Asik (108.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik