Ha Allah úgy akarja…

Tornyi Bendegúz a helyzetnek megfelelő komolysággal vette át a pénzt. Ötven riált nyomtak a kezébe, barátságosan megveregették a vállát, és sok sikert kívántak neki az élethez. Tornyi Bendegúz egyébként nyolcesztendős, de már most elmondhatja magáról, hogy pénzt keres a futballal. Igaz, ehhez Katarba kellett költöznie. A világ egyik leggazdagabb országába, Katarba, ahol 39 forintnak megfelelő összegért lehet tankolni egy liter benzint, s ahol olyan szociális háló segít a hétköznapokban, amely innen, Magyarországról nézve mármár mesebeli túlzásnak tűnhet. Hallani a legendát, hogy bőrüléses limuzinban hordják a kecskéknek a szénát-szalmát, azt is mondják, Katarban akarják megrendezni a Tour de France kerékpárosversenyt, s amikor az illetékesek megrökönyödve azt kérdezik, miként lehet ilyen hőségben kerekezni, flegmán jön a válasz: ugyan, kérem, majd lehűtjük az utat. S alighanem komolyan gondolják.

Mint ahogy az is valóság: amikor valaki megnősül, ötvenmillió forint értékű pénzhalmot kap nászajándékba. Hadd vegyen belőle néhány apróságot, házat, Ferrarit, légkondicionált kerti padot. Ezután csodálkozhat-e bárki is Tornyi Bendegúz villámkarrierjén? A szóban forgó ifjú alighanem apjára ütött, hiszen megköveteli a magáét. Ha egyszer jár neki (és minden apró edzéslátogató futballistatanoncnak...) az az ötven riál, akkor még szép, hogy zsebre teszi.

A Tornyi család január 2-án landolt Dohában. A családfő akkoriban enyhén zaklatott állapotban volt, hiszen ahogy most is fogalmaz, élete lehetősége előtt állt... S Tornyi Barnabás nem az az érzelgős fajta, aki szereti kiszínezni az eseményeket. Meglehetősen viharos pályafutása során igyekezett mindig tényszerűen beszélni múltról, jelenről és taglalni a jövőt. Ám az, ami decemberben történt vele, még most is mardossa a lelkét.

„Sokan mondták, hogy őrült vagyok, amikor elvállaltam a Tatabánya, majd a Siófok irányítását – merengett a múlton Tornyi Barnabás. – Szeretem a kihívásokat, igyekszem megbirkózni a legkeményebb feladattal is. A Tatabányát az élvonalban tartottam, Siófokon pedig várakozáson felül szerepelt a csapatom. Mégis... Amikor az MLSZ elnöke, Kisteleki István egy hivatalos megbeszélésen azt mondta, vállaljam el a szövetség fejlesztési igazgatói posztját, fordult velem egyet a világ. Életem vágya volt ez, és ebben cseppnyi túlzás sincs. Mert szeretem a kispadot, boldogan tartok edzéseket, de ez a mindent átfogó feladat, a mi futballunk sikerének visszacsempészésére irányuló munka az igazán nekem való. Nem éltem bele magam, de hittem abban, hogy valóban enyém lesz ez a poszt. Aztán jött két újabb egyeztetés Bienerth Gusztávval, majd a hiábavaló várakozás. Az a legegyszerűbb, ha azt írja, nézetkülönbségek vezettek ahhoz, hogy nem tudtunk megegyezni. Pedig – és ezt minden nagyképűség nélkül mondom – megvannak azok a tulajdonságaim, és megvan bennem az a tudás, amelynek segítségével feltalálnám magam a menedzsment tagjaként. Mégsem kaptam meg az élettől és a szövetségtől ezt a lehetőséget. Ahogy hallottam, a megbízatásom határozatlan időre szólt volna, benne egy kitétellel, fejlesztési igazgatóként egy évig alkalmaznak. Hát miért nem bíztak bennem hosszú távon?”

Ezután szinte kapóra jött a katari al-Vakra ajánlata, technikai igazgatói állást ajánlottak Tornyi Barnabásnak, és ő elfogadta. Január óta dolgozik tehát Dohában. Ötszáz négyzetméteres háza van kétszáz méterre a tengertől, elegáns terepjáróval közlekedik, és olyan harmincoldalas tervezetet írt, amelybe valósággal beleszerettek klubjánál. Azóta a Tornyimódszer szerint működik a klub. Az al-Vakra a tízcsapatos bajnokságban kilencedik lett, kispadján megfordult francia és német edző is, Tornyi Barnabást is megkörnyékezték, de ő azt mondta, hosszú távon szeretne technikai igazgatóként dolgozni. Ha nincs munka, irány a tenger vagy az ötvenes évek elején üzembe helyezett első olajkút, amelyet meghagytak igazi látványosságként. S hogy meddig dolgozhat Katarban Tornyi Barnabás?

„Ha Allah úgy akarja, évekig – érkezik a válasz. – Az biztos, hogy csodálatos életteret találtam, de az is igaz, hogy nem ez a szakmai csúcs számomra…”