Még nem bukkant fel az isteni Maradona…

Hány és hány futball-legenda kezdte, kezdi úgy pályafutását, hogy a kislegény szülői biztatásra (vagy éppen a tiltással szembeszállva) bekopogott egy egyesülethez, s megkérdezte az első szembejövőt: „Bácsi, kérem, tessék mondani, hol lehet itt focizni?”

Manapság a tatabányaiak ecuadori vezetőedzője, Octavio Zambrano erre a kérdésre azt felelné: itt!

A tréner ötlete volt ugyanis, hogy tartsanak nyílt próbajátékot az NB II-be kiesett Tatabánya csapatánál, ahová minden előzetesen jelentkezőt szeretettel vártak, aki úgy tartotta magáról, képes egyeneset rúgni a labdába.

Azt gondoltuk, korán érkeztünk, hogy meglessük, milyen is a rendhagyó toborzó, de P. Nagy Lászó, a volt bányászcsapat pályaedzője kiábrándít: ide nem lehet elég korán érkezni.

„Lelkesek a fiatalok – mondta az edző. – Négyre hívtuk őket, de a többségük már háromra idejött.”

Közben épp egy hórihorgas, melírozott hajú srác érkezik sporttárskával a vállán, majd csókolommal köszön a regisztrációnál ülő két lánynak: „Izé... a próbajátékkal kapcsolatban érdeklődnék” – mondja a reménybeli tehetség lányos zavarában, mire papírt tolnak elé, hogy aláírja, s máris mehetett öltözni.

A bejárat melleti lépcsőn egy 17 esztendős újpesti nevelés várakozik a sorára, energiaitalt kortyolgat, csokit majszol, közben mondja: „Jó lenne itt játszani, a nevelőegyesületem eddig csak ide-oda küldözgetett kölcsönbe.”

A beszélgetéshez csatlakozik egy szeplős srác is, aki meséli: „A megye kettőben focizom, örülnék, ha sikerülne előrelépni.”

Közben folyamatosan érkeznek az önjelölt labdarúgók.

Nyolcvanan iratkoztak fel, így a tatabányaiak nem is tudják egy nap alatt lejátszani az összes tesztmeccset.

Négy csapatra való próbajátékos szerdán, négy pedig csütörtökön kerül sorra.

Van, aki szülői kísérettel érkezik, egy kopaszodó apuka narancssárga strandpapucsban tipródik fia mellett, majd övtáskáját a vállára csapva egyik cigarettáról a másikra gyújt. A legény helyett is ő izgul.

Vannak furcsa jelentkezők is – mondja P. Nagy László: „Felhívott egy huszonhat esztendős atléta, és arról biztosított, hogy bárhol bevethető, mert mind a négy lábával kitűnően bánik a labdával. Nem mondtam neki nemet – ha már négy lába van...”

Működhet másként is a kiválasztás: az asztalnál ücsörgő leány a csapatba követel egy fiút – csak mert helyes.

Eljött az ideje annak, hogy Octavio Zambranónak szegezzük a kérdést: mire számít a válogatás során?

„Az az elképzelésünk, hogy újjászervezzük a helyi futballt, és az alapoktól kezdjük az építkezést. A próbajáték lényege, hogy mindenki előtt kitárjuk a kapuinkat. Felfoghatjuk ezt amolyan kísérletnek is, de akkor sem dől össze a világ, ha ma kudarcot vallunk. Reálisan nézve óriási mázli lenne, ha rálelnénk néhány csiszolatlan gyémántra. De az esélyét megteremtettük.”

A stadion melletti műfüves pályán már megy a melegítés.

Aztán kezdés…

A jó erőnlét fél siker – lenne. Akadt, aki két sprint után már nem kapott levegőt, s olyan is, aki csak álldogált a műfüvön. Persze vannak határozottan ügyesen mozgó játékosok is.

„Pontosan ezt vártuk – sóhajt egyet a tesztmeccs végén Octavio Zambrano. – Többen biztosan megállnák a helyüket a másodosztályban. Az optimizmusomból jottányit sem veszítettem, elhatároztam, hogy felépítek itt valamit, s ehhez tartom magam.”

A szakmai koordinátor, a korábbi kiváló Honvéd-játékos, Dajka László visszafogottabb volt: „Többen alacsonyabb osztályokból érkeztek, és ez látszott is a teljesítményükön. Azért akadtak biztató jelek is...”

Ha a szakemberek nem is mondják ki, ettől még tény: az új Maradonát egyelőre nem találták meg Tatabányán.

Pedig nagyon vártak, illetve várnak rá…