Két horvát maradt

M. J.M. J.
Vágólapra másolva!
2008.07.02. 23:04
Címkék

Könnyedén győzte le az újonc Kecskemétet a hét végi UEFAIntertotó-kupa-mérkőzésre készülő Bp. Honvéd. A találkozó érdekessége volt, hogy a csapatok előbb kétszer harminc percet, majd egy 45 perces játékrészt teljesítettek, hiszen Pölöskei Gábor és Tomiszlav Szivics is több próbajátékost tesztelt. A kispestieknél pályára lépett a spanyol Hospitale 18 éves védője, Sergi López, valamint három horvát labdarúgó is: a balhátvéd posztján a 22 éves Zagor Magoc, a középpályán pedig a 29 éves Sasa Dobric és a 21 éves Igor Marceta. A mérkőzés után Pölöskei Gábor a szakmai stábbal történő gyors egyeztetést követően Sergi Lópeztől és Sasa Dobrictól elköszönt, a másik két labdarúgót viszont még egyszer meghívják egy tesztre. A kispestieknél bemutatkozott a Kaposvárról igazolt Maróti Béla, míg a vendégeknél szerephez jutott Rusvay Gergely, aki a VácÚjbuda színeiben az elmúlt szezonban a Keleti csoport gólkirálya volt. A kecskemétiek kétgólos előnyét az első játékrészben az igen agilisan játszó Edouard Ndjodo tizenegyesgóljával csökkentette, a második harminc perc pedig már valóságos Honvéd-gólfesztivált hozott.

Legfrissebb hírek

A Kecskemét legyőzte a Nyíregyházát és második a futsal NB I felsőházi tabelláján

Labdarúgó NB I
14 perce

„Manchesteri” fordítással legyőzte a norvégokat a magyar férfi jégkorong-válogatott

Jégkorong
30 perce

Nem bírt a Kisvárdával a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
38 perce

Mérész Beatrix volt a román kosárlabdaliga döntőjének legeredményesebb játékosa

Kosárlabda
58 perce

Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
1 órája

Sportkönyvtár: színes, szagos, fiatalos Formula–1

Képes Sport
1 órája

Benczur Márton: Nem önmegvalósítok, a játékosokat akarom kiteljesíteni

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik