Mióta bíráskodik? Mióta bíráskodik?
Nagyjából nyolc éve. Egy újságban olvastam a hirdetést, és jelentkeztem a tanfolyamra – mondta Szikora László. – Mindig is fontos szerepet játszott az életemben a futball, annak idején a megye I-ben futballoztam Nyíregyházán és a környékbeli csapatokban. Egyébként vállalkozó vagyok, a Horgásztanya nevezetű kocsmát üzemeltetem Géberjén faluban. Ez Mátészalka közelében van, de sajnos nem nagyon megy, hamarosan bezárunk.
Akkor egyértelműen a pénz hajtja, igaz?
Mármint a bíráskodásban? Nem mondanám. A megye II-ben, ahol én fújom a sípot, bruttó 6600 forintot kapunk egy meccsért, amelyből 4000 forint marad tisztán. Nem mondom, jól jön minden fillér, de engem inkább a játékszenvedély éltet.
Még akkor is, ha leköpik?
Nono, engem nem olyan egyszerű leköpni vagy megfenyegetni. Szép nagydarab fickó vagyok, kevesen mernek belém kötni. Ami pedig az anyázást illeti, ha hiszi, ha nem, az ember oda sem figyel rá a pályán. Nagyjából ezer szituációban kell dönteni egy meccsen, az agyam inkább azon pörög és forog, nehogy hibázzak. Aki pedig üvöltözik, teli torokból trágárságokat fröcsög a pálya felé, magát minősíti.
Nagyjából négyezer forintot keres tehát egy meccsel, én mégis azt mondom, nincs az a pénz, amiért a legtöbb ember kikocogna egy forró légkörű megyei II-es falusi rangadóra, ahol kapával, kaszával esnek egymásnak az emberek.
Vagy épp fegyverrel.
Már fegyverrel is?
Június tizenhatodikán, az utolsó fordulóban történt. A Pusztadobos a Rohod csapatát fogadta. Nem volt ennek a találkozónak különösebb tétje, nem döntött bajnoki címről vagy kiesésről, mégis összegyűltek vagy háromszázan a pálya körül, ami érthető, a két települést ugyanis nem egészen tíz kilométer választja el egymástól. A meccs három háromra végződött, de ez most a legkevésbé fontos. A 89. percben szabálytalanság miatt piros lapot mutattam fel a rohodiak játékosának. Ez a vendégek kispadja előtt történt, ahol aztán talpra ugrott mindenki. Eközben egy másik rohodi futballista odaszaladt hozzám, és finoman szólva belém kötött. Mit tehettem mást, őt is leküldtem, de ezzel még nem volt vége. A pálya túlsó részéről vágtában érkezett a rohodiak csapatkapitánya, és orrba akart vágni. Naná, hogy őt is leküldtem. Ekkor berohantak a pályára a vendégdrukkerek, a rohodi kemény mag. Volt, aki felém ütött, sőt volt olyan is, aki eltalált, de csak hátulról. Aztán egyszer csak a nézők közül valaki rám fogott egy fegyvert, egy igazi pisztolyt.
Csak azt ne mondja, hogy ekkor sem félt.
Pedig nem féltem, ha hiszi, ha nem. Meg tudom én védeni magam. Ezek a hangoskodó nagyfiúk is csak hadonásztak, szemtől szembe egyik sem mert megverekedni velem. De a fegyver előkerülése már nem volt olyan vicces szituáció, ezért a tumultus közepette szóltam az egyik rendezőnek, hogy hívja ki a rendőröket. Öt percig állt a játék, s ugyanennyit hosszabbítottam, majd lefújtam az összecsapást. Aztán megjöttek a rendőrök, megtalálták azt a férfit, akinél a fegyver volt. Azóta járok kihallgatásra. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást.
Ilyenkor nem mondja azt, hogy na, jól van, Lacikám, ebből elég?
Ugyan már, ha az ember szereti a futballt, ráadásul élvezi a mozgást, és jól jön neki ez a kis zsebpénz, akkor az ilyesmi nem tántorítja el. De nem volt ez különösen kirívó eset, egy héttel korábban az egyik partjelzőmet rúgták fenékbe.
Ötvenegy éves, meddig akarja még csinálni?
Ameddig csak bírom. Egész jó eredménnyel futom le a felméréseket a Cooper-teszten, a kondimmal nincs gond. Az viszont olykor bosszant, hogy megjelenek egy falusi pályán, s odajön hozzám egy hetvenvalahány éves, enyhén rozoga tata, s azt mondja, hogy ő a rendező. Na most ilyenkor kire számíthat az ember? Persze, hogy csak magára. De ismétlem, engem nem ijeszt meg egyetlen hősködő sem.
Még akkor sem, ha aknavetőt húz elő a klottgatyájából...