Csak játszottak velünk

Ahogy várható volt, telt ház előtt, félelmetes hangulatban, de korántsem annyira félelmetesen kezdett a világbajnok, mint gondoltuk, legalábbis abból kiindulva, hogy az első negyed első felében még tartotta vele a lépést Magyarország.

Na de aztán jött Pau Gasol, és az észak-amerikai profi liga, az NBA idei nagydöntőjének húsdarálójában sokszor csak esőkelő szakállas center rendet vágott a palánk alatt. Blokkolta Bencze Zoltánt, gyűjtögette a lepattanókat, és szórta a kosarakat – a hatodik percben már kilenc pontnál tartott, benne egy látványos „alley-oop” fantázianéven ismert zsákolással, amikor a csapattárs által a kosár fölé lőtt labdát húzta a gyűrűbe. A feladó speciel az a Ricky Rubio volt, aki kevesebb mint 18 évesen is immár stabil tagja a spanyolok olimpiai keretének – szupertehetség, kétségtelen, miközben a mi vele egyidős fiataljaink két vereséggel kezdték a hazai rendezésű B-divíziós Eb-t, és kisebbfajta ünnepként élték meg Debrecenben, hogy harmadik nekifutásra, Dánia ellen végre összejött az első diadal.

No de vissza Zaragozába, hányattatásaink helyszínére, ahol a már említett Gasolnak meg a másik Gasolnak – merthogy van neki egy öccse is, bizonyos Marc, a földrész legerősebb bajnokságának tartott ACB-liga legutóbbi idényének legértékesebb játékosa – betudhatóan momentumuk sem akadt a mieinknek a belső posztokon. Igaz, hiányzott a dereka miatt Báder Márton, meg fel lehetne sorolni még egy-két veteránunkat, aki tán rutinból jobban állta volna a sarat, de összességében megállapítható, hogy a sokáig erősségünknek számító centerposzt jelenleg a legnagyobb gyengénk. Jellemző, hogy az ötös poszton kezdő Bencze Zoltánnak már a nagyszünetre négy személyi hibája volt – és nulla pontja...

Akkorra amúgy már túl voltunk a kosárlabdában amolyan lélektani határnak számító közte 20-on (36–16), sőt már a közte 30-on (48–18) is, így kezdett kellemetlenné válni a kaland. Főleg, amikor a második félidőben a hetedik percig egyetlen mezőnykosarat sem tudott dobni Mészáros Lajos alakulófélben lévő gárdája, amely ellen Hendlein Roland duplája előtt már 23–2-re vezetett a harmadik negyedben a házigazda. Nem lehettek illúzióink a folytatásra sem: a különbség csak nőtt és nőtt, Gasolék gáláztak, miközben hátul olyan pontosan védekeztek, hogy minden egyes pontocskának nagyon kellett örülnünk. A végeredmény lehangoló, de legalább reális, mert megmutatta, mekkora távolság választja el kis hazánkat a világ talán legjobbjától. Amely, ahogy azt várni lehetett, nem lazított: tetemes előnye birtokában is hajtott, ennek lett az eredménye a 100 pont elérése, no meg az, hogy a legnagyobb differencia a lefújásra alakult ki a felek között.

Ez van...