Pehelykönnyű bicikli

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2008.07.30. 23:14
Címkék
Bodrogi László mellett még egy magyar kerekes indul az olimpián az országúti versenyben. Kusztor Péter, a P-Nívó Betonexpressz 2000 Corratec versenyzője vadonatúj kerékpárral küzdhet Pekingben a minél jobb helyezésért.

Kusztor Péter múlt szombaton megnyerte az 1.2-es kategóriájú szlovákiai Grand Prix Bradlót, s ezen a viadalon versenyzett először a kimondottan számára készített karbon kerékpárral.

„Az idén versenyeztünk először karbonból készült gépekkel – tudjuk meg Kusztortól. – Év elején az egész csapat kapott a szériából, a mostani gépem viszont azért különleges, mert egyedi darab, külön az én méretemre készült. Az egész váz karbonból van, olvasható rajta készítője, Mauro Sannino neve, s rálakkozták az enyémet is. Ez már olyan kerékpár, mint amilyen a legjobbaknak is van, tehát akár Tour de France-t vagy éppen olimpiát is lehet vele nyerni.”

A karbonváz mellett a váltóés a kormányszerkezet is új. A kézzel készült bicikli egyik legnagyobb előnye, hogy szinte pehelykönnyű. A súlya hét kiló körül lehet – a korábbi karbon egy, a régi alumínium pedig néhány kilóval volt nehezebb –, és egy-egy nehéz hegyi szakaszon ez is előnyt jelenthet. Egy ilyen kerékpár már nem olcsó mulatság, ára egymillió forint körül van. Kusztor az olimpia mezőnyversenyében is ezzel a bringával indul.

„Nem lesz egyszerű az olimpiai pálya – mondta Kusztor. – Ahogyan a szintrajzon láttam, minden körben meg kell mászni egy tíz kilométer körüli emelkedőt. Ez nekem nem rossz, mivel nem nagyon meredek – azt nem szeretem annyira. A nyáron Egerben voltunk edzőtáborban, ha pedig Budapesten vagyunk, legtöbbször Dobogókő felé megyek, ha hegyeken akarok tréningezni. Nagyon boldog lennék, ha esetleg az első ötvenbe be tudnék férni, ha pedig még jobban szerepelnék, az már minden álmomat felülmúlná.”

Kusztor ugyan csak szombaton utazik Pekingbe – az országúti mezőnyverseny augusztus 9-én lesz –, de az új „csodabringát” már szerdán be kellett csomagolni – ilyenkor leveszik a kereket, a kormányt, a pedálokat és a nyerget is –, és mivel a tartalék kerékpárja az év korábbi részében használt szintén karbonból készült gép lesz, így utolsó, az olimpiát megelőző versenyén, a pénteki Grand Prix Betonexpresszen már a csapat tartalék kerékpárjával áll rajthoz. Az 1.2-es kategóriájú viadalon Tiszagyendáról a Kékestetőig kell elkerekezni. (A szombati megméretésen, a GP P-Nívón Tiszagyenda körül tekernek majd, de ezen Kusztor már nem indul). A győztes mindkét esetben 40 ponttal és 1455 euróval lesz gazdagabb. A 23 esztendős magyar kerekes az idén eddig 130 pontot gyűjtött, és az UCI (a nemzetközi szövetség) Europe Tour (ez rangban a ProToursorozat után következik) ranglistáján már a legjobb száz között jegyzik. Kusztor célja, hogy megőrizze helyét, ami azért is fontos lenne, mert az ő és a többi p-nívós jó szereplése esetén akár három magyar versenyző is részt vehet a szeptember végi varesei világbajnokság mezőnyversenyében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik