Az nem lehet soha…

Amikor felvetettem az ötletet, hogy ön lenne a következő vasárnapi vendég a Nemzeti Sportban, rögtön visszakérdezett, a rendszeres sportolásra akarom-e rávenni? Ennyire idegen öntől a sport műfaja?Amikor felvetettem az ötletet, hogy ön lenne a következő vasárnapi vendég a Nemzeti Sportban, rögtön visszakérdezett, a rendszeres sportolásra akarom-e rávenni? Ennyire idegen öntől a sport műfaja?

Egyáltalán nem. Még ifjúsági koromban rendszeresen búvárkodtam, ami eleinte tetszett is, de aztán amikor mindennap reggel és este edzésre kellett járnom, már nem szerettem annyira. Kiváltképp, hogy akkoriban már minden kortársam csajozott meg motorozott.

A sporttal kapcsolatban mégsem emiatt került be a köztudatba, hanem azért, mert megírta az akkor még PVSK-nak nevezett pécsi női kosárlabdacsapat himnuszát, amelyet azóta is minden meccsen ezrek énekelnek, erőt sugallva a lányoknak.

Pedig nem kosaraztam, hanem futballoztam. Pécsen elég jelentős utánpótlásképzés volt Garami József vezetésével akkoriban, amikor még iskolába jártam. Egy toborzóra az összes fiú osztálytársam elment. Na, mondom, ebből én sem maradhatok ki. Aztán nem kis büszkeséggel töltött el, hogy egyedül engem válogattak be. Attól kezdve fociedzésre jártam.

Most mégsem a PMFC legendás balszélsőjével készül az interjú…

Az az igazság, hogy az öltözőben nagyon „futballistahangulat” volt. Hamar rájöttem, hogy én túlságosan civil vagyok ott.

Megpróbált beszélgetni?

Ott mindenki Rummenigge volt, meg Rossi, meg Platini – én viszont nem akartam csak a futballban élni. De meccsekre azért még sokáig jártunk Újmecsekaljára. Meg kell mondanom, amikor először láttam élőben futballmérkőzést a pécsi stadionban, egészen megdöbbentő hatások értek. Sokkolt, hogy teljesen más a futball, ha nem fekete-fehér tévén keresztül nézem. Ráadásul a PMSC – mert akkor még úgy hívták – stadionja olyan, mint egy angol futballpálya. Nincsen atlétikai pályája. Egészen kiváló atmoszféra volt akkor a meccseken.

Honnan jött a kosárlabda iránti elkötelezettség?

Jártunk kosármeccsekre is. De akkor még a férfiak mérkőzéseire. Varasdi „Coca”, a Rabb testvérek, Pálvölgyi Pista, Vojtek Aurél, ők voltak az igazi sztárok. A női vonal csak később jött be. Egy ideig el is távolodtam a kosárlabdacsarnoktól, és egyszer – már nem tudom pontosan, mikor, úgy 1997–98-ban lehetett – Göbl Gabi szólt, összehozna Rátgéber Lászlóval, mert az nem lehet, hogy a pécsi közélet két meghatározó alakja nem ismeri egymást. Göbl Gabi a Moby Dick basszusgitárosa, de emellett jelentős sportvezetői tapasztalata is van. Dolgozott már a soproni kosárlabdában és a futballban is klubvezetőként. Sőt ha jól tudom, akkor most a magyar női kosárlabda-válogatott menedzsere.

És akkor jött a nagy találkozás Rátgéberrel?

Jött. Mondta, hogy szerte a világon minden jó csapatnak van már himnusza, írjak egyet a pécsi kosarasoknak is. Mutatott egy-két zenét, amit énekel a közönség. Persze az első a liverpooli B-közép „You’ll never walk alone”-ja, a Gerry and The Pacemakers együttes slágere, és arról szól, hogy sohasem vagy egyedül. Ez adta az alapötletet, és ebből született az „Az nem lehet soha”, amit szerencsére hamar megkedvelt a pécsi közönség. Most már biztos, hogy jobban is meg tudnám írni, ráadásul a körülményeink is javultak, mondtam is Lacinak, hogy vegyük fel újra, de valamiért mindig elmaradt.

Viszont igazi barátság alakult ön és Rátgéber László között…

Így van. Laciban is voltak elvarratlan szálak, hiszen fiatalabb korában ő is próbálkozott a zenéléssel. Azt hiszem, azért találtunk igazán egymásra, mert rászabadítottam egy csomó olyan embert, aki kívül esett azon a pécsi kosárlabdás „majd én jól megmondom” körön. Mi vagyunk azok, akik ha úgy gondoljuk, jól a fejére koppintunk. Mi jelentjük neki a kontrollt. Megmondjuk azt is, amit senki más nem mer megmondani neki. Az sem véletlen, hogy Laci állandóan ott sertepertél a Kiscsillag zenekar próbáin. Van már jó néhány szám, amelyet ő írt, és ő is énekel.

Megy a Kiscsillag Moszkvába is koncertezni?

Nem tudom, lehet. Éppen a Balatonon horgásztunk Németh Józsi barátommal, bent voltunk a tó közepén, akkor hívott Laci, hogy van ez a moszkvai lehetősége. Nagy feladat.

Akkor mostantól nem jár a MiZo meccseire?

Dehogynem. Szurkolok a lányoknak továbbra is, és nagyon drukkolok Fűzy Ákosnak, hogy neki is legyenek legalább olyan sikerei, mint Lacinak. Ákos nagyon jó ember, és azt mondják, jó szakember. Én leszek a kis fekete ördöge, aki mindennél jobban szurkol neki. És ha úgy alakul, akkor megyünk Moszkvába is.

A MiZo csapata a „Pécs 2010, Európa kulturális fővárosa” projekt nagykövete. A Kispál és a Borz együttest is felkérték a városi vezetők ugyanerre, mégsem vállalták. Miért?

Mert nincs a felkérés mögött tartalom. Nem látszik, mit kellene képviselnünk, igazából semmi sem történik.

Vannak olyan számaik, amelyek mély politikai tartalmat hordoz. Ez a projekt is a politikai harcok miatt nem halad – legalábbis kívülről úgy tűnik. Az évezred elején írt Hang és fény című számukban megénekelt „egy leszedált ország tapsolgat a szarnak, boldogan élnek, amíg meg nem halnak” passzus nagyon ráillik erre a történetre…

Lehet. De nem akarok politizálni. Egy agyonkritizált politikai elitre mit mondjak még? Korábban nem ismertem politikusokat Pécsen sem. Illetve akiket igen, azokat még gimnazistaként, és igazából nem is akarom őket jobban megismerni. Bár mostanában – többek között éppen Rátgéber Laci révén – kénytelen voltam megismerkedni egy-két politikussal.

Gyakorlatilag naponta adnak koncertet, egyik fesztiválról a másikra járnak a Kispállal, a Kiscsillaggal, a Csík zenekarral, a Budapest Bárral. Hogy lehet ezt erővel bírni?

Az energiám jó részét még fiatalkoromban a búvárkodással, meg a fociedzésekkel gyűjtöttem be. Szerintem ez az életforma megköveteli, hogy egy bizonyos szinten pörögjön az ember a nap huszonnégy órájában. Van egy mondás: mindenkinek más kor áll jól. Akinek ez a hatvanadik évében jön el, az ráfaragott. Én most jól érzem magam a bőrömben. Amikor elmegyünk nyaralni, két napba telik, mire lelassulok.

Családi nyaralás lesz?

Igen. De tizenöt év után együtt nyaral a Kispál és a Kiscsillag nagy része is családostul. Eleinte mindig együtt nyaraltunk, de aztán meguntuk egymást, és utána együtt kellett dolgozni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz.

A nyaralásba belefér a tévézés az olimpia alatt?

Bele.

Mi az, amit biztosan megnéz?

A vívást, kajak-kenut, vízilabdát – ezeket szokták hagyományos magyar sportágakként jellemezni – biztosan. Meg főleg férfi kosárlabdát. Tényleg, abban kik az esélyesek?

Az amerikaiak, a spanyolok, a görögök, az argentinok, az oroszok... Ön mit gondol, mi várható a magyar olimpiai csapattól?

Ahogy most állnak a dolgok, azt hiszem, körülbelül az 1976-os montreali eredményekhez kell hozzászoknunk. Négy arany…