Igazi ki-ki mérkőzés: Románia ellen a négy közé jutásért

Vágólapra másolva!
2008.08.19. 06:36
Jön az állandó nagy rivális. Mert Románia mindig, minden körülmények között az. A tét nem kicsi: olimpiai negyeddöntő következik 8.15-től. Nem a magyar csapat az esélyes, de a magyar együttesben – ha jó napot fog ki – benne van, hogy megveri Romániát. Ezt korábban már bizonyította.
Kivárás és feszültség: utóbbiból a románok ellen sem lesz kevés
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Kivárás és feszültség: utóbbiból a románok ellen sem lesz kevés
Kivárás és feszültség: utóbbiból a románok ellen sem lesz kevés
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Kivárás és feszültség: utóbbiból a románok ellen sem lesz kevés

Magyarország a női olimpiai kézilabdatorna B-csoportjában a harmadik helyen végzett, Románia az A-csoportban a második pozíciót vívta ki magának, így a két csapat az elődöntőbe jutásért egymással harcol.

A biztos továbbjutás ellenére túlzás lenne azt állítani, hogy a magyar válogatott kiváló formának örvend. A nemzetközi mezőny kiegyenlített, így egy Brazília elleni szoros meccs, egy döntetlen (esetünkben 28:28) még nem igazán értékmérő (mint ahogy a németeknek „sikerült” is elbukniuk a gyengébbnek tartott dél-amerikaiak és svédek ellenében).

Az azonban nagyon is fájó, hogy a vitathatatlanul jobb Oroszországot és az ismételten olimpiára „kihegyezett” Dél-Koreát még csak megszorítani sem tudtuk. Ráadásul kijózanítóan nagy volt a két pofon.

Románia ezzel szemben kiválóan játszott a csoportmeccsek során. Sorra, simán vette az akadályokat, és majdnem az Európa-bajnok norvégoknál is jobb volt. Gheorghe Tadici mester szerint ténylegesen is így volt, és a román vereség (23:24) egyetlen oka az orosz játékvezetőpáros. Véleményének a szakvezető már a csoportmeccsen hangot adott, aminek piros lap lett a „jutalma". A sárga-kékek minden bizonnyal jobban szerettek volna egy másik sárga-kék csapat (svédek) ellen játszani a négy közé jutásért.

Egy olimpián – mint tudjuk – az utolsó három mérkőzés számít (mondjuk a vb-bronzérmes németeknek nem, hanem csak azok számára, aki továbbmentek a csoportból...), és a Románia elleni negyeddöntőnél nem lehet jobb lehetőséget találni a magyar együttesnek a javításra.

Románia az idén már háromszor ért el sikert Hajdu János alakulata ellen. Az olimpiai selejtezőn (lényegében már tét nélküli találkozón), illetve júliusban barátságos mérkőzésen Kolozsvárott megverték a Hajdu-csapatot, majd az utóbbi randevú „visszavágójaként” Nyíregyházán döntetlent játszottak Görbicz Anitáékkal.

Ugyanakkor amikor igazán számított, azaz tavaly december 9-én, a franciaországi világbajnokság középdöntőjében Tóth Tímea tizenhárom és Görbicz tizenegy góljával a magyar csapat legyőzte a románt (34–31).

Most valami hasonló kell. Ebben bízhatunk.

A Magyarország–Románia olimpiai negyedöntőt 8.15-től élőben követheti az NSO-n!

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Norvégia–Svédország 31–24
Magyarország–Románia aug. 19., 08:15
Kína–Dél-Korea aug. 19., 12:00
Oroszország–Franciaország aug. 19., 14:15


A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1. Oroszország 5 4 1 0 148–125 +23 9
2. Dél-Korea 5 3 1 1 155–127 +28 7
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 129–142 -13 5
4. Svédország 5 2 0 3 123–137 -14 4
5. Brazília 5 1 1 3 124–137 -13 3
6. Németország 5 1 0 4 123–134 -11 2


AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

A-CSOPORT
1. Norvégia 5 5 154–106 10
2. Románia 5 4 1 150–112 8
3. Kína 5 2 3 122–135 4
4. Franciaország 5 2 3 121–128 4
5. Kazahsztán 5 1 1 3 109–137 3
6. Angola 5 1 4 109–147 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik