A zűrös politika áldozatai

Miért éppen Magyarországot nézték ki történetük első hivatalos ellenfelének?Miért éppen Magyarországot nézték ki történetük első hivatalos ellenfelének?

Középkategóriás válogatottat akartunk vendégül látni, amely ellen joggal remélhettünk győzelmet – árulta el Dejan Szavicsevics a tavalyi, 2–1-es montenegrói győzelemmel végződő találkozóról. – Noha rengeteg lehetőség szóba került, a csapatok feszes programja miatt végül nem nagyon tudtunk válogatni. Ráadásul én Izlandnak örültem volna leginkább, mert a szigetország kormánya biztosított bennünket először a támogatásáról, amikor kezdeményeztük a különválást.

Már a podgoricai mecscsen tudta, hogy lesz budapesti visszavágó?

Igen, megbeszéltük a magyar vezetőkkel, hogy lekötünk egy magyarországi találkozót is.

Sportvezetőként is pozitív a mutatója Magyarországgal szemben, bár játékosként még szebb emléket őriz.

Nyilván a vébé-pótselejtezőre gondol, amelyeken oda-vissza nagy különbséggel vertük meg a magyar válogatottat. Mik is voltak a végeredmények?

Nálunk szóviccet gyártottak a budapesti meccsből: a jugoszlávok egy napra jöttek, de egy hét lett belőle...

Nem rossz. Emlékszem, nem gondoltuk, hogy ennyire sima lesz, de miután gyorsan háromgólos előnyhöz jutottunk, nem volt kérdés a sikerünk. Ugyanakkor ez volt a papírforma. Az a csapat, többek között Predrag Mijatoviccsal, Szinisa Mihajloviccsal, Dragan Sztojkoviccsal bivalyerős volt.

Tudja, hogy a magyar labdarúgás azóta folyamatos lejtmenetben van?

Nem csak a magyar. A korábbi szocialista országokra, a keleteurópai területen, illetve a Balkánon fekvő nemzetek sportjára jellemző a hullámvölgy. Vannak válogatottak, amelyek előtérbe kerülnek néhány évre, aztán visszaesnek. Ott van Horvátország, amely Davor Sukerék idejében a csúcson volt, majd eltűnt, és most vált ismét stabil együttesé. Persze nem szabad elfelejteni Jugoszlávia szétszakadását, amely jelentősen befolyásolta lehetőségeinket.

Mit gondol, mire vitte volna az ön generációja, ha nem szól közbe a háború?

Bármire. Az a csapat zseniálisan összeállt, a kilencvenes évek első felében voltunk karrierünk csúcsán. Sok játékos azonban éppen a politikai hatások, a külső tényezők miatt nem tudta kihozni magából a maximumot. Például állítom, ha 1992-ben részt veszünk a svédországi Európa-bajnokságon, aranyérmet szerzünk. A sors fintora, hogy a helyettünk szereplő dánoké lett a trófea.

Azért önt – klubszinten – kárpótolta az élet.

Voltak szép pillanataim... Az a Milan, amelyben játszottam – bár olasz csapat lévén elsődleges volt a védelem megszervezése – látványos futballra törekedett. Talán ezért is kedveltek minket világszerte. Az immár legendásnak nevezett 1994-es BEK-döntőben például esélytelenként, Franco Baresi és Alessandro Costacurta nélkül sikerült négy nullára nyernünk a favorit Barcelona ellen.

Valamit szándékosan kihagyott...

Az egy jól sikerült emelés volt. Láttam, hogy Andoni Zubizarreta kilép a kapujából, és fölötte íveltem át a labdát a hálóba.

Még mindig a BEK történetének egyik legszebb góljaként emlegetik. Nem úgy rövid edzői karrierjét...

Lehet, hogy magyarázkodásnak tűnik, de egyrészt a kapitánykodást nem lehet összehasonlítani a klubedzői munkával, másrészt peches meccseim voltak Szerbia és Montenegró válogatottjának kispadján. Ha egyesületnél tevékenykedik az ember, mindent tud a futballistákról, nap mint nap közösen készül velük, ugyanakkor a nemzeti együttesnél csak kevés időt tölt együtt a játékosokkal. Én kapitányként debütáltam, és bár nem voltam eredményes, talán egyszer kipróbálom magam klubedzőként is.

Sportvezetői pályafutása viszont karakteres: mondják, Montenegró különválásában is nagy szerepe volt.

Szubjektív véleményem az volt: jót tenne a montenegrói embereknek, ha leválnánk Szerbiáról. A viszony persze továbbra is remek a szerb vezetőséggel, de a sportunknak jót tehet, hogy magunk maradtunk.

Ezt komolyan gondolja? Mindössze hatszázötvenezres nemzetből nehezebb válogatni...

Ott van a vízilabdázók példája: Európa-bajnokságot nyertek, és olimpiai elődöntőt játszanak. Vannak klasszisaink, tehetségeink, ráadásul sok montenegrói futballista él az országon kívül. A magyarok ellen bemutatkozó Elszad Zveroticsra történetesen Svájcban bukkantunk rá. Feladatunk, hogy felkeressük az elvándorolt montenegrói labdarúgókat, és ha jó képességűek, be kell építenünk őket a nemzeti csapatba.

Szeptembertől vébéselejtezőn is bemutatkozik Montenegró. Mit vár a sorozattól?

Optimista vagyok. Bár nehéz csoportba kerültünk, az eddigi meccseink eredményeit látva nem reménytelen a helyzetünk.