Nemcsak a játékoskeretekben, hanem a kispadokon is nagy volt a mozgás a bajnoki szünetben, hiszen az első öt helyezett közül három csapat vág neki új szakvezetővel a bajnokságnak. Az aranyérmes győrieknél természetesen maradt Konkoly Csaba a vezetőedző, s Imre Vilmos is folytatja Dunaújvárosban elkezdett munkáját. A bronzérmes Fradinál a legendás mester, Elek Gyula fia, Gábor foglalta el Zsiga Gyula helyét, a negyedik helyezett FehérépAlcoánál Sótonyi László váltotta Vura Józsefet, míg az ötödik DVSC Bakó Botond irányításával kezdi meg a bajnokságot. Látható, hogy fiatal szakemberek dolgoznak az élcsapatoknál, akik közül Bakó Botond és Sótonyi László eddig férfiakat készített fel, s Imre Vilmos is egy évvel ezelőtt tartott először edzést élvonalbeli női csapatnak, tehát férfias, kemény kézilabdát várhatunk a hölgyektől. A győriek az elmúlt szezonban erőt sugárzó produkcióval masíroztak az aranyéremig – mind a 22 mérkőzésüket megnyerve végeztek az élen. Mivel az Audi ETO kerete cseppet sem gyengült a nyáron, különösebb jóstehetség nélkül kijelenthetjük, hogy Konkoly Csaba csapata az előttünk álló bajnokság toronymagas esélyese. A Rábaparti együttesben minden poszton nemzetközi klasszisok szerepelnek, s csak egy jelentős sérüléshullám ingathatja meg a mind állományában, mind hátterében legerősebb honi alakulat pozícióját.
Az ETO mögött viszont hatalmas tülekedés várható a felsőházi rájátszás fennmaradó helyeiért.
Nem lesz könnyű dolga az ezüstérmes Dunaferrnek, hiszen a nyáron felszínre kerülő pénzügyi válság hatásai alaposan megrostálták a piros-fehérek keretét. Féltucatnyi játékos távozott, s bizony a román kapus, Paula Ungureanu, valamint Borbás Rita, Mörtel Renáta, Pigniczki Krisztina, Lovász Zsuzsanna és Berta Melinda nélkül jóval gyengébbnek tűnik az együttes, hiszen a „bevételi oldalon” csupán Temes Bernadett, Nagy Ivett és Szűcs Viktória szerepel. Itt is vannak nagy nevek tehát, de míg Lovász és Berta a jobbszélsőposztot hagyta árván, Nagy Ivett oldalán, a bal szélen ott van Vincze Melinda is. Végleg atomjaira hullott a Budapest Bank-FTC 2007-es bajnokcsapata, hiszen a nyáron más klubot választott magának a két kapus, Pastrovics Melinda és Haris Katalin, s ugyancsak távozott Lucia Uhraková, Soós Viktória és Juhász Gabriella. Az ukrán Irina Szidorova „last minute” szerződtetésével a kapusposzton a legégetőbb problémát orvosolták, s a két szélre is sikerült minőségi pótlást szerezni Berta Melinda és Kenyeres Fanni személyében, ám már most látszik, hogy Elek Gábornak roppant nehéz dolga lesz a Kőbányai úton, ahol hatalmas teher hárul majd Szamoránsky Piroskára, Szucsánszki Zitára és Zácsik Szandrára. A FehérépAlcoa is fontos embereket veszített el Balogh Beatrix, Tápai Szabina és Szrnka Hortenzia személyében, ám a fehérváriaknál Siti Eszter és a szerb Verica Nikolics érkezésével stabilizálták a helyzetet. Teljes vérátömlesztésen esett át a DVSCAquaticum, s úgy tűnik, a hajdúságiak jól jöhetnek ki keretük nagy részének lecseréléséből. Az ukrán Tetjana Sinkarenko, valamint a Fradiból érkező Lucia Uhraková személyében nemzetközi klasszisokat igazolt a Loki, s megszerezte a magyar válogatott kerettag kapust, Pastrovics Melindát, valamint a román kézilabda egyik legnagyobb ígéretét, Daniela Crapot. Ráadásul Szrnka Hortenzia, Soós Viktória, Bognár Barbara és a román Alina Marin is minőségi igazolásnak tűnik, így a Loki célja, hogy 1996 után visszakapaszkodjon a dobogóra. A középmezőnyből a Békéscsaba tűnik a legacélosabbnak, a szakemberek szerint Mátéfi Eszter csapata sok meglepetést szerez majd a szezonban. Ugyancsak az 5–8. helyre pályázik a Hódmezővásárhely, a Vác, valamint a Tajtavill-Nyíradony, s a kiesés elkerülése lesz az alaposan megfiatalított Vasas, az NB Ies tagságát a Csömör viszszalépésével megőrző Kiskunhalas, valamint az újonc Pécs célja.