Massa hegymenetben

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.10.12. 02:00
Címkék
Lewis Hamilton az első, Felipe Massa az ötödik rajtkockából vág neki a Japán Nagydíjnak, amely elsősorban a ferraris szombati gyengélkedése miatt kecsegtet izgalmakkal.

Felipe Massa volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj időmérő edzésén, mégsem ő indulhat az első rajtkockából. A Ferrari brazil pilótája ugyanis csak részsikert aratott a tréning második szakaszában, amikor azonban a legjobban számított, nem tudta gyorsan megtenni a körét, és csak az ötödik pozíciót szerezte meg. A vb-pontversenyben hétpontos hátránnyal álló brazil helyzetét tovább nehezíti, hogy a pole a riválisé, Lewis Hamiltoné lett. A brit, akárcsak Massa Szingapúrban, a legfontosabb pillanatban teljesítette szinte hibátlan körét, és remek helyzetbe hozta magát a futam előtt.

Massa két hete csapata boxutcai bonyodalmai után nem ment sokra, Hamilton viszont többet remél. A mclarenes a legutóbbi négy pole-jából csak egyet, a hockenheimit váltotta győzelemre – Kanadában nekiment Kimi Räikkönennek; Magyarországon Massa lerajtolta, majd defekt miatt csak ötödik lett; Belgiumban pedig megbüntették, és az elsőről visszaesett a harmadik helyre. Tavaly viszont Fudzsiban nyerni tudott az első rajtkockából, megelőzve Heikki Kovalainent és Kimi Räikkönent.

A két finn ezúttal is remekül szerepel a Japán GP-n, a címvédő ferraris a júniusi Francia Nagydíj óta először került az első rajtsorba, az idén csupán negyedszer (összességében ötödször, de Silverstone-ban Massának egy boxutcai malőr miatt gondjai voltak az időzítéssel) előzte meg tiszta csatában Massát az időmérőn. A Ferrari benne bízhat, ha lerajtolja Hamiltont, feltarthatja annyira, hogy Massa a nyomukban maradjon.

Kovalainen tavaly a Renaultval lett második a csapat az évi legjobb eredményét elérve, most viszont már a McLarenMercedes kormányát tekeri, és ugyanaz a feladata, mint Räikkönennek: szerezzen minél több pontot a csapatnak, de közben arra sem árt figyelnie, hogy Hamilton és Massa között maradjon, persze csak akkor, ha társa van elöl.

A verseny rendkívül izgalmasnak ígérkezik – elsősorban Massa rajthelye miatt. A brazil képes remek előzésekre, és lesz is rá lehetősége a másfél kilométeres célegyenesben, amely hosszában a 4563 méteres pálya egyharmadát teszi ki (körülbelül húsz másodpercet, azaz a teljes köridő egynegyedét töltik az utolsó és az első kanyar között), és a végén elég éles kanyar van ahhoz, hogy féktávon be lehessen bújni az üldözött mellé. Már maga a rajt is érdekes lesz, Massa agresszív stílusának és a Ferrari jó gyorsulásának köszönhetően az első kanyar előtt több pozíciót nyerhet, és üldözőbe veheti Hamiltont, aki viszont nem fogja könynyen adni a bőrét.

Legfrissebb hírek

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
5 órája

Szerdai sportműsor: Real Madrid–Arsenal, Inter–Bayern a BL-ben

Minden más foci
5 órája

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
5 órája

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
5 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
6 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
6 órája

Női jégkorong: Svédország és az USA is hibátlanul nyerte meg a csoportját

Jégkorong
6 órája

Idegenben győztek a MÁV Előre és a Fino röpisei

Röplabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik