Dacol a fájdalommal

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2008.10.16. 03:45
Címkék
Csütörtöktől vasárnapig négy csoportban küzdenek a csapatok az Euroliga második selejtezőkörében a főtáblára jutásért. A D jelű hatos összecsapásait Egerben rendezik, ahol a visszatérő Szécsi Zoltánnal felálló hazaiak spanyol, horvát, német, román és szlovák ellenfelekkel szemben szerezhetik meg a főtáblát érő első két hely valamelyikét.

Az előző idényben Nápolyban az olasz Posillipo és a montenegrói Herceg Novi is megelőzte az Egert az Euroliga második selejtezőkörének csoportküzdelmeiben, így Gerendás György együttese kénytelen volt a LENkupában vigasztalódni (a csapat a döntőig menetelt). Ezúttal azonban jóval szomorúbbak lennének a hazai szurkolók, ha a bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes gárda búcsúzna. Az Egerből továbbra is hiányzik Biros Péter, ott lesz viszont a vízben a csapat másik háromszoros olimpiai bajnoka, Szécsi Zoltán, akinek már az előző szezonban és Pekingben is térdproblémái voltak.

Mennyi időt töltött mozgás nélkül?

A játékok utáni egyhetes kihagyást követően már el is kezdtem a gyógytornát, szeptember huszonkilencedikén már vízben is voltam, folytattam a mozgást, lábtempóztam, a kapuba viszont csak ezen a héten állhattam be.

Milyen állapotban van a térde?

Használható, de csúcsformáról azért nem beszélnék. Lehetséges, hogy meg kell majd műteni a térdemet, de erre a bajnokság után térünk vissza. A fájdalmon túl nincs kockázata a szereplésnek, esetleg előfordulhat, hogy hamarabb kell kés alá feküdnöm.

Sérült térd ide, kevés edzés oda, négy nap alatt öt meccs vár az Egerre. Hány találkozón fog szerepelni?

Megterhelő lesz az Euroliga, de alkalmazkodni kell. Úgy néz ki, négy meccset vállalok, minden bizonnyal a Kassa ellenit hagyom ki.

Milyennek látta a csapat eddigi játékát?

Kicsit kusza, még nem álltunk össze teljesen, de vannak biztató jelek. A Vasas elleni meccs egyfelől borzasztó volt, másfelől előremutató is, hiszen semmivel sem voltak jobbak, csak vártak a hibákra – mi pedig olyanokat követtünk el, amelyeket semmilyen meccsen sem lenne szabad. A héten éreztem egy kis fásultságot a csapaton, azonban bízom abban, hogy az elmúlt egy-két nap edzései átlendítenek minket rajta. Okosabban kell játszanunk, és csapatszinten is fejlődnünk kell még.

Gór-Nagy Miklós arról beszélt, hogy ha majd a szerbek klasszisa, Denisz Sefik visszatér a Budvába, többet fognak zónázni.

Az Eger védekezésében várható-e valamilyen változás az ön visszatérésével?

Ugyanazt fogjuk védekezni, mint eddig. A lábam sincs anynyira szuper állapotban, ráadásul ellenfélfüggő is a védekezés. Legfeljebb finomságok változhatnak, például hogy néhány másodperccel hamarabb hívom vissza a zónát.

Mi a véleménye a csoportellenfelekről?

Nagyon kiegyensúlyozott a csoport, ez is adja a nehézségét. Elképzelhető, hogy egy vereséggel csoportelső leszel, ugyanakkor az is, hogy egy zakóval már csak a LEN-kupát érő harmadik helyet szerzed meg. A Spandau, a Sibenik és a Barcelona elleni meccs nagyjából egyforma nehéz lesz, a másik két csapat valamivel haloványabb. Mindennel együtt az Euroliga csoportkörébe való bejutás a célunk.

Visszatérésével már „csak” Biros Péter hiányzik az Egerből. Tudják őt pótolni?

Peti hiányzása egy helyzet, és nem lehet kifogás. Pótolni sehogy sem tudjuk, inkább másoknak kell többet vállalni. Azonban ekkor sem egyénileg, hanem csapatszinten kell megoldani Peti pótlását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik