A legendák között

A Formula–1-ben bevált mód szer, hogy egyes istállók külön programot indítanak a fiatal tehetségek felkutatására és segítésére. A Toyota, a Renault, a BMW és a Red Bull már egy ideje foglalkozik a tizenévesekkel, akik jönnek-mennek, és csak nagyon kevesen ragadnak meg hosszú távon egy-egy istállónál. A McLaren esete azonban merőben más volt: a kilencvenes évek végén Ron Dennis a Mercedesszel közösen éppen azért indította el programját, mert talált egy 12 éves gyereket, akiben óriási lehetőséget látott: Lewis Hamiltont.

A látszat kedvéért másokat is felvett a programba, de a többiek idővel eltűntek, Nick Heidfeld pedig hoppon maradt, amikor a McLaren 2002-ben nem őt, hanem Kimi Räikkönent szerződtette a visszavonuló Mika Häkkinen helyére a Saubertől.

Hamilton pályafutását viszont nagyítón keresztül figyelte Ron Dennis elnök, aki aprólékosan eltervezte, hogyan csiszolhatja tökéletesre azt a gyémántot, amelyre a gokartpályákon rátalált. Majdnem annyi időt szánt annak kidolgozására, melyik versenysorozat melyik futamán indítsa el a kis Lewist, mint az F1-es istálló ügyes-bajos dolgaira. Saját gyerekeként bánt vele, de kínosan ügyelt arra, hogy ne bontsa meg a Grenadából származó Hamilton család egységét, amely rengeteg áldozatot hozott tehetséges sarjáért.

Az autósportban azonban van egy határ, amelyen túl nem képes eljuttatni az embert a középosztálybeli család összespórolt pénze. Az előrelépés érdekében fel kell hívni a pilótanevelő programok vezetőinek figyelmét, és ha látnak fantáziát a fiatalban, megtérítik a versenyzés költségeit mindaddig, amíg jönnek az eredmények. Lewis Hamilton nem bízta a véletlenre, egy rendezvényen személyesen ment oda Dennishez, és kijelentette, a McLaren F1-es pilótája akar lenni.

Az első lépés egyszerű volt, kétségtelen, hogy az a pillanat, Hamilton gyermeki bája elvarázsolta Dennist, és amikor a McLaren-vezér látta, mit tud a pályán a gokarttal, nem volt más választása, mint meggyőzni a Mercedest. Aztán a gokart után jött a Formula Renault, amelynek második idényében Hamilton brit bajnok lett, a Formula–3, amelynek Euroszéria-sorozatát szintén második próbálkozásra nyerte meg, 2005-ben.

Előtte egy évvel viszont romokban hevert a Hamilton– McLaren kapcsolat. Ez volt az egyetlen olyan időszak, amikor megingott a család bizalma Dennisben. Az első F3-as idény nem sikerült Hamiltonnak, újonccsapatba került, egyetlen győzelmet aratva ötödik lett a sorozatban. Az akkor 19 éves pilóta úgy érezte, kilátástalan helyzetbe került, és ha még egy évet a Manornál marad, tovább vesztegeti idejét. Ám Dennis úgy gondolta, nem szabad a GP2-be sietni, az F3-ban is bizonyítani kell.

A vita odáig fajult, hogy Anthony Hamilton, Lewis apja felkereste Frank Williamst és Patrick Headet, a Williams két tulajdonosát, hogy álljanak fia mögé, Dennis helyébe. Tárgyaltak a csapaton belül, de az akkori partner, a BMW vezetője, Mario Theissen kijelentette: a bajor cégnek nem stílusa mások háta mögött szervezkedni, és elhalt az ügy.

Aztán jött Martin Whitmarsh, a McLaren ügyvezetője, és bejelentette: megegyezett az ASM-mel, az Euroszéria egyik legjobb csapatával, amelynek vezetője, Frédéric Vasseur a GP2 csúcscsapatát is működtette. Hamilton a húsz versenyből 15-öt nyert meg a 2005-ös F3-as sorozatban, majdnem kétszer annyi pontot gyűjtött, mint a bajnokságot másodikként záró csapattársa, Adrian Sutil.

Csodás év volt, akárcsak a következő, amelyet a GP2-ben töltött, és a futamokat közvetítő Eurosportnak köszönhetően már bárki megcsodálhatta tehetségét. Az addigi legnehezebb kategóriát nyerte meg első próbálkozásra, és nem volt kétséges, hogy az F1-ben folytatja.

„A legnagyobb erőssége, hogy őszinte. Amíg más pilóták az autóra fogták gyengélkedésüket, ő bevallotta, ha nem ment. Ez is csak arra utal, hogy rendkívül magabiztos, nem érzi, hogy megingathatná egy-két botlás, és nem gondolja, hogy takargatnia kellene a hibáit” – mondta róla Vasseur, aki éppen Felipe Massa menedzserével, Nicolas Todttal közösen működtette az ART GP2-es istállóját.

A McLaren gyümölcse beérett, és már nemcsak a GP2 követői, hanem az egész világ szeme előtt folytatódott Hamilton pályafutása. Az első év csodálatos kezdésére, a Fernando Alonsóval folytatott öldöklő csatára és a vb-cím hihetetlen elbukására kiválóan emlékszünk. Michael Schumacher visszavonulása után azonnal érkezett, korai sikerei miatt sokan a hétszeres világbajnok utódját látják benne. Emiatt legalább annyi rosszakarója van, mint a németnek „fénykorában”, pedig még csak két idényt töltött az F1-ben.

Az egyik legjobb istállónál mutatkozott be, rögtön nyerő helyzetbe került, ami rosszul veszi ki magát azoknál, akik éveken át kis- és középcsapatokban versenyeztek, és nem jutottak előrébb. Ráadásul a második idényében világbajnok lett, és nem fogja ugyanazt a hibát elkövetni, mint Jacques Villeneuve, azaz a McLarennél marad (az idén megújított szerződése 2012 végéig szól), és bizonyára szorgosan gyűjtögeti a futamgyőzelmeket és a vb-címeket.

A McLaren ezek után biztosan mögé áll, és mindent alárendel a sikereinek, így elsősorban az ellenfeleken múlik, hogy képes lesz-e ugyanolyan egyeduralkodásra, mint Schumi. Az idő vele van, a Formula–1 valaha volt legfiatalabb világbajnokának pedig a tavalyi bukás ellenére is a vérében van, hogyan kell nyerni.

Ez nem jó hír a többieknek.