Egy kispados a 6:3-ról

Tiszteletem, Pali bácsi! – kerestem meg a legendás londoni 6:3 közelgő ötvenötödik évfordulója kapcsán a mesteredzőt. – Építkezünk, és fürdőszoba-felszerelésekre lenne szükségünk. Tudna segíteni? Tiszteletem, Pali bácsi! – kerestem meg a legendás londoni 6:3 közelgő ötvenötödik évfordulója kapcsán a mesteredzőt. – Építkezünk, és fürdőszoba-felszerelésekre lenne szükségünk. Tudna segíteni?

Mi az? Megbolondult? – hökkent meg Várhidi Pál.

A legnagyobb internetes lexikon szerint vállalkozóként szaniteráruval foglalkozik, több üzlete és telephelye van a fővárosban.

Ez csak valami félreértés lehet. Sohasem foglalkoztam ilyesmivel, nem vállalkoztam, nem fektettem be, mindig csak a futballból éltem. Attól kezdve, hogy 1949-ben az Újpesthez kerültem, egyetlen munkahelyem volt egészen a nyugdíjig: a Dózsát fenntartó Belügyminisztérium.

De feltételezem, nem sokat kellett bejárnia a munkahelyére.

Esetenként azért be kellett mennünk… Persze edzésre, edzőtáborokba, mérkőzésekre mindig elengedtek.

A stabil munkahely volt az oka, hogy az élvonalban csak az Újpestnek volt játékosa és edzője?

Igen, ez fontos szempont volt. Vidékre nem akartam költözni, külföldi megbízatást is csak egyszer vállaltam, amikor három évig Kuvaitban edzősködtem, mert az nyugodt munkát és biztos jövedelmet jelentett, ráadásul nem kellett végleg feladnom a hazai munkahelyemet.

Hiába kapacitálták, nem lett kapitány

Csodálkoznék, ha az újpesti edzői sikersorozata láttán – amikor hét év alatt négy bajnoki cím, két ezüstérem és egy bronz volt a termése a csapattal – nem kérték volna fel szövetségi kapitánynak.

Már rögtön az első idényt követően felkértek, hogy legyek a magyar válogatott szakvezetője. Miután a csapatnak nem sikerült kijutnia az 1974es világbajnokságra, Kutas István lett az MLSZ elnöke, Illovszky Rudolfot pedig Bozsik József váltotta a kispadon, és mellette a válogatott edzője lettem. Sajnos nem dolgozhattunk sokáig együtt, mert az egyetlen, ausztriai meccsünk után hazafelé Cucu rosszul lett, és a kivizsgálások után az orvosok úgy találták, hogy a szíve miatt nem edzősködhet többé. Kutas István akkor azt szerette volna, ha én veszem át a csapatot, ehhez viszont ott kellett volna hagynom a Dózsát és az állásomat. Talán különösen hangzik, de ezt nem szívesen tettem volna meg még a válogatott kedvéért sem.

Később sem bánta meg a döntését?

Nem.

S manapság hogy tetszik önnek az új és egyre sikeresebb válogatott?

Úgy tűnik, hogy alakul valami, és ennek örülök, de akkor látjuk majd igazán, hogy tényleg előrébb léptünk-e, ha túl leszünk a selejtezősorozaton, és az erős ellenfelek elleni meccseken.

Megtiszteltetés volt tartaléknak lenni

Megbeszélik még a futball napi ügyeit a régi barátokkal legendás törzshelyükön, a Móri borozóban?

Igen, előfordul… Főleg Göröcs Titire lehet számítani, már csak ritkán, de azért Sándor Csikar is előfordul a borozóban, meg sok régi szurkoló, kedves barátok.

Gyakran felelevenítik a londoni hat hármat? Sokszor eszébe jut?

Ötvenöt éve volt, de mindenre emlékszem, és ma is mindennap eszembe jut az a mérkőzés.

Az jut eszébe, hogy milyen jó volt ott lenni a világhírű Aranycsapat közelében, vagy az, hogy vajon miért nem játszhatott azon a meccsen?

Mindkét megközelítés megfordult már a fejemben, de az igazság az, hogy nagy megtiszteltetés volt nekem ott lenni alig huszonkét évesen olyan csapat első számú védőtartalékjaként, amelybe bekerülni lehetetlen volt, hacsak nem sérült meg valaki. Ha becserélnek, akkor Stanley Matthewst, az angolok jobbszélsőjét őrizhettem volna a bal oldalon.

Ami azt illeti, talán egyedül a későbbi aranylabdás Stanley Matthews és Lantos Mihály párharcában nyertek az angolok ezen a meccsen…

Nekem is eszembe jutott már, hogy akkori formámban és önbizalmammal, gyorsaságommal talán én legalább úgy semlegesíteni tudtam volna az angolok egyik legjobbját, de még egyszer mondom, abba a magyar csapatba szinte lehetetlen volt bekerülni, főként egy ilyen mérkőzésen.

Ön a következő évi világbajnokságon is tagja volt a keretnek. Ha nem is lépett pályára, közelről látott mindent. Miért veszítettük el a döntőt?

Szerintem a legfőbb ok a csapat fáradtsága volt. Sokkal nehezebb ágon jutottunk a döntőbe, mint a németek, a világ akkori legjobbjait, a brazilokat és az uruguayiakat kellett legyőznünk. Ezt meg is tette a csapat, de a döntőre elfogyott az erő a kimerítő csatákban, a hosszabbításos elődöntőben. Sokan mondták, hogy talán a csoport meccseken több játékost lehetett volnapi hentetni, de az is igaz, hogy ha mondjuk Tóth Mihály, akinek a szerepeltetését a szövetségi kapitány szemére szokták vetni, berúgja a nagy helyzetét a döntőben, amikor már a kapust is kicselezte, s nem találja el a gólvonalon álló védő lábát, akkor erről a kérdésről most nem beszélgetünk.

Nagymarosi Mihály volt az egyik legnagyobb

Edzőként is a németek állították meg a legnagyobb siker kapujában: 1974-ben az Újpest elődöntőt játszott a BL elődjében, a BEK-ben. Az ellenfél a Bayern München csapata volt…

Itthon egy-egyes döntetlent játszottunk, de odakint kikaptunk három nullra. Reális volt ez az eredmény, még akkor is, ha a nyáron egy spanyolországi tornán megvertük a Bayernt. A későbbi világbajnokok, Franz Beckenbauer és társai voltak akkor a világ legjobbjai.

Mint egykori védőt kérdezem: Franz Beckenbauer volt a legjobb, akit látott?

Az ötvenes években voltak nála jobb védőjátékosok Magyarországon. Börzsey János, Szűcs Sándor vagy Lóránt Gyula mind világklasszisok voltak. De én még szerepeltem egy csapatban a legendás Nagymarosi Mihállyal is, hozzá fogható futballistát sem sokat lehetett találni, még akkor sem, ha ő bizony szívesen cselezgetett a saját gólvonalán is…

Ha már említette, rá kell kérdeznem: a csapattársak miként dolgozták fel Szűcs Sándor tőrbe csalását és kivégzését?

Ezt nem lehet feldolgozni… Szűcs Sándor kiváló futballista volt és kitűnő ember, én nagyrészt neki köszönhettem, hogy bekerültem az Újpest első csapatába. Ötvenegy tavaszán az első bajnoki mérkőzésen még játszott, aztán hétfőn a fürdőben is ott volt velünk. Furcsa volt, hogy odajött hozzám, és szokott merev stílusát meghazudtolva megsimogatta a fejemet, mondván: vigyázzak magamra, mert még jó játékos lehet belőlem… Nem láttam többé… Hetek múlva mondta el az öltözőben valamelyik vezető, hogy Sanyi disszidálni akart, és elfogták. Erről a témáról akkor még egymás között sem volt ajánlatos beszélni, és azt sem tudhattuk természetesen, hogy tudatosan, példastatuálás céljával szemelték ki, előre eldöntötték, hogy ki fogják végezni…