Lopásból lett árvíz

M. Z.M. Z.
Vágólapra másolva!
2008.11.26. 00:30
Címkék

Sok minden történt már a honi labdarúgásban, de vízlopásról eddig nem érkezett hír. Eddig. Ugyanis a PMFC műfüves pályája alatt húzódó vezetékből ismeretlen tettesek vizet szerettek volna lopni, ám tervük nem sikerült – a csap megnyitása után az ár a szeptemberben átadott, 80 millió forintból épített műfüves pályára ömlött, sőt a lelátó és a mellette található parkoló is víz alá került.

„Az egyik munkagépünk elvágott egy vezetéket, amelyből aztán szivárgott a víz, ám a vízmű munkatárasai megállapították, hogy üzemen kívüli csőről van szó, így nem súlyos a helyzet – mondta Rabi Csaba, a PMFC ügyvezető igazgatója. – A hét végén azonban valaki megnyitotta a vezetéket, és így az átvágott csőből nem a kívánt helyre, hanem a pályára folyt a víz.”

Kisbáró Edina, a helyi vízmű kommunikációs osztályának vezetője azt mondta, a vezeték egy közeli autómosó cég tulajdona, de a nyáron kivonták a vízellátásból. Szerdán, amikor a munkagép átvágta a vezetéket, ellenőrizték a tolózár plombáját, akkor sértetlen volt. A riasztásnál azonban kiderült, a plombát megrongálták, és megnyitották a tolózárat. A PMFC ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, a kár ugyanis több millió forint.

Legfrissebb hírek

Marozsán két szettben továbbjutott Indian Wellsben

Tenisz
3 órája

Csütörtöki sportműsor: One Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben; El és Kl

Minden más foci
4 órája

Szapporói polcon – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
4 órája

Edzőkeringő helyett lassú csárdás – Deák Zsigmond publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Gera Zoltán: A mérkőzés napján sosem nézem vissza a meccsünket; Vámos Petra: Ez az igazolás úgy sült el, ahogyan terveztem

E-újság
5 órája

„Valószínűleg ez volt életem legjobb meccse" – a mérkőzés embere, Alisson a PSG legyőzése után

Bajnokok Ligája
5 órája

A Monaco nyerte a férfi kosárlabda Euroliga francia rangadóját

Kosárlabda
5 órája

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik