Ellenállt a náciknak

1939. január 23-án Matthias Sindelart holtan, újdonsült barátnőjét, a korábban prostituált Camilla Castagnolát eszméletlenül találták (a partnerét egy nappal túlélő) lány bécsi lakásán. A tragédia megdöbbentette a közvéleményt, egyúttal az első pillanattól sötét sejtelmeket, aggályokat vetett fel.

A rendőrség hivatalos magyarázata szerint a pár halálát a kémény eldugulása nyomán keletkező szén-monoxid mérgezése okozta, ezt azonban már akkoriban is sokan megkérdőjelezték. Az ügy körüli köd pedig az évek múltán egyre csak sűrűsödött: a vizsgálati anyag valamiért eltűnt a levéltárból, a nyomozás tisztaságára pedig vesztegetési gyanú vetett árnyékot.

Torberg versben adott hangot gyanújának

Az eset persze nem kavart volna akkora port, ha nem Sindelar lett volna az áldozat. Az 1905-ben cseh szülők gyermekeként született fiatalember azonban a kor talán legnagyobb labdarúgója volt, aki 15 évesen már az ASV Hertha Wient erősítette, később pedig az Austria Wiennel bajnoki címet és öt Osztrák Kupa-aranyat nyert. Mindeközben a vékony alkata miatt „Papírembernek” becézett középcsatár a válogatottban 43 mérkőzésen 27 gólt szerzett. Nem véletlenül választották meg 1998-ban az évszázad sportolójának Ausztriában, s egy évvel később a huszadik század osztrák futballistájának a sportág legfőbb nemzetközi statisztikai szervezeténél, az IFFHS-nél.

Hogy Sindelar halálának korabeli visszhangját jobban érzékeltessük, e helyütt szabad fordításban idéznénk két versszakot a neves író, Friedrich Torberg 1939-es, Egy labdarúgó halálára című verséből: „Úgy focizott, mint senki más, Telve játékossággal, ötlettel, Harc és erőlködés nélkül, Hanyag, heves könnyedséggel. Mígnem jött egy más ellenfél, Hirtelen az útját szegte, Furcsán s félelmetesen hatalmas, Szabályokat nem ismerve.”

A sorok közé bújtatott kritikát nehezen lehetett félreérteni: a náciellenes író Sindelar halálát a megszálló németek számlájára írta, először vetve fel a kettős öngyilkosság lehetőségét mint a politikai helyzetből való menekülés eszközét. Az elmélet továbbgondolói szerint a hatóságok azért találták ki a szén-monoxid-mérgezés történetét, hogy kikerüljék az öngyilkosokra és a gyilkosságok áldozataira vonatkozó nyilvános megemlékezés tilalmát, és a népharagot leszerelve engedélyezhessék az ünnepélyes temetést. Az eseményen, amelyet egyesek az osztrákok Ausztria beolvasztása, vagyis az 1938. márciusi Anschluss utáni első náciellenes tömegmegmozdulásnak tartanak, több mint tizenötezer ember vett részt.

Megbeszélték a 0–0-t, mégis Ausztria nyert

A rejtélyt máig nem sikerült megoldani: a baleset és az öngyilkosság mellett él a nácik által megrendelt szándékos mérgezés teóriája is, de akad, aki Sindelar kártyaadósságaival és egy emiatti leszámolással magyarázza a játékos tragédiáját.

Az azonban bizonyos, hogy az Adolf Hitler vezette birodalom hatalmasainak igencsak csípte a szemét a játékos hazafiassága. Sindelar, aki még a Manchester United hívására sem volt hajlandó elhagyni hazáját, az Anschluss megünneplésére rendezett 1938. áprilisi osztrák–német „barátságos” mérkőzésen többszörösen megszegte az íratlan (rosszabb esetben írott…) szabályokat. Az akkor már Ostmarknak nevezett Ausztria (nem hivatalos meccsen) utoljára lépett pályára önálló válogatottként, s felülről sugallt feladata szerint a politikai igényeknek megfelelően – és az akkori erőviszonyokra rácáfolva – gól nélküli döntetlent kellett volna játszania a németekkel.

Sokáig úgy tűnt, az eredményt sikerül összehozni, az osztrákok látványosan puskázták el a helyzeteiket, a 70. percben azonban olyasmi történt, ami nem szerepelt a forgatókönyvben: Sindelar gólt lőtt, ráadásul találatát a bécsi stadion náci vezetőknek fenntartott szektora előtt ünnepelte. A lázadás Sesta révén újabb „hazai” góllal teljesedett ki, a közönség pedig a lefújáskor hangosan skandálta: „Österreich, Österreich!”

Nem volt hajlandó a németeknél játszani

Az egységes német válogatottba később természetesen a legnagyobb osztrák labdarúgót is rendszeresen behívták, Sindelar azonban hol sérülésre, hol kiöregedésre hivatkozva újból és újból nemet mondott. Később Sepp Herberger, a válogatott szövetségi kapitánya így emlékezett vissza a pillanatra, amikor elfogadta a visszautasítást: „Láttam rajta a megkönnyebbülést. Olyan érzésem volt, mintha tiltakozása hátterében a politikai események alakulása állna – és ezt kicsit meg is tudtam érteni.”

Herberger érzékei nem csaltak, Sindelar nemhogy asszisztálni nem kívánt az új hatalom térnyeréséhez, de jóformán tudomást sem akart venni róla. Miután klubjánál, az Austriánál kisöpörték a zsidó vagy zsidónak vélt alkalmazottakat, felkereste a félreállított Michl Schwartz klubelnököt, és azt mondta neki: „Az új elnök megtiltotta, hogy beszéljek önnel, de én mindig is beszélni fogok önnel, Herr Doktor!”

A futballista 1938 nyarán váratlanul hátat fordított a sportnak, és megvásárolt egy bécsi kávézót, amelyet addigi tulajdonosa, a zsidó Leopold Drill kénytelen volt elvileg áron alul eladni – Sindelar a teljes összeget fizette ki neki… A helyet rendszeresen ellenőrizték a náci hatóságok, a volt labdarúgó ugyanis a kiszolgálásnál nem volt tekintettel a kliensek származására. A róla vezetett titkos dossziékban fel is tüntették: „rendkívül barátságos a zsidókkal” és „nemigen vesz részt pártrendezvényeken”. Sindelar néhány hónappal később halott volt.