Újdonság a felnőttképzés

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.12.01. 23:20
Címkék
Két év alatt a poklot és a menynyet is megjárta: Kulcsár Tamás a kieső Váctól került az MTK-hoz, hogy bajnoki aranyérmet ünnepeljen, ám hiába tűnt reálisnak a külföldi szerződés és a válogatottság, végül Fehérvárott kötött ki. Bár előbb kéztörés hátráltatta új csapatánál, már visszanyerte formáját: a legutóbbi, baktalórántházai Ligakupa-mecscsen három gólt szerzett.

Sikersztorinak indult, példája ugyanakkor azt bizonyítja, mennyire kiszámíthatatlan a futballistakarrier. Kulcsár Tamás a 2006–2007-es bajnokságból kieső Vác színeiben robbant be a magyar élvonalba, ám amíg a társak a másodosztályban kezdték el az új idényt, addig a támadó az MTK-ba került, s a fővárosi kék-fehérekkel bajnoki címet ünnepelt. Akkoriban szó volt külföldi szerződésről, puhatolózott a West Bromwich Albion és a Stoke City, sőt a Várhidi Péter irányította válogatottnál is felvetődött a neve. A mostani szezon elején azonban kegyvesztett lett az MTKnál, így az ötödik fordulót követően a Fehérvárhoz került. A labdarúgó pályafutásában a váratlan visszaesés balszerencsével is párosult: alig hogy helyet kapott a székesfehérvári öltözőben, eltört a keze, műteni kellett. Visszatérése óta azonban ismét magára talált, a legutóbbi, Baktalórántháza elleni Ligakupa-mecscsen például háromszor volt eredményes.

„Minden sportoló célokat tűz ki maga elé, és kétségtelen, hogy az MTK-s első félévet követően, amikor fókuszba kerültem, engem is a válogatottság, a külföldi szerződés foglalkoztatott – árulta el Kulcsár Tamás. – Csakhogy be kell látnom, hiába ünnepeltem bajnoki aranyat a szezon végén, a tavaszi teljesítményem visszaesett, és bár volt érdeklődés a nyáron, az MTK csak a Fenerbahce elleni BL-meccsek után

szándékozott volna értékesíteni. Mivel kevesebb lehetőséget kaptam és addigra a klubok is kiköltekeztek már, a kölcsönadás tűnt optimális választásnak. Fehérvárra kerülésem óta reálisan gondolkozom, tudom, hogy korábbi álmaim kicsit meszszebb kerültek, de nem írom le magam, nem estem letargiába. Itt ragaszkodtak hozzám, alapembernek igazolt Varga István edző, és a peches kéztörés ellenére is biztosított arról, hogy számol velem.”

Bár a Ligakupáról ellentmondásos vélemény alakult ki a magyar futballéletben, Kulcsár Tamás esete azt támasztja alá, hogy valóban hasznos a harmadik számú sorozat: sérülése után a támadó négyszer kapott lehetőséget, és öt góllal jelentkezett. Nem csoda, hogy teljes felépülését követően már a bajnokikon is rendre szerepet kapott.

„Más valahová úgy odakerülni, hogy az új társak, a szakvezetők tisztában vannak a képességeiddel – folytatta a 26 éves támadó. – Anno az MTKhoz kiscsapatból kerültem, minden téren bizonyítanom kellett, hogy elfogadjanak. Fehérvárra viszont már a magyar bajnoktól érkeztem, tudtam, a csapat erősítés céljából igazolt át, nem peremembernek. Persze tisztában voltam azzal, hogy nem ideális a helyzet, hiszen szezon közben kialakult csapatba nem egyszerű bekerülni, ráadásul jött a sérülés is. Ám később kiderült, hogy fekszik nekem az együttes játékrendszere, a gárda hasonló szisztémában futballozik, mint az MTK. Az egyetlen gond csak azzal volt, hogy úgy tűnt, engem jobb oldali támadónak könyveltek el. Beszéltünk is arról az ezen a poszton szereplő Simek Péterrel, hogy jó lenne, ha nem egymást kellene váltanunk, hanem egyszerre lehetnénk a pályán. Jeleztem is Varga Istvánnak, hogy én örömmel vállalom a bal oldali szerepkört is, csatárként szintén bevethet, mert mindkét poszton van rutinom.”

Ha már a rutin. Kulcsár Tamás a főleg fiatalokból álló MTK-ból olyan csapathoz került, amelynél több korábbi válogatott, rengeteg, hosszú évek óta az élvonalban profiskodó labdarúgó szerepel. Mit érez ebből a változásból a futballista?

„Talán a játékosokhoz való hozzáállás különbözik – így Kulcsár Tamás. – Felnőttként, profi labdarúgóként kezelnek bennünket, míg az MTK-nál sok futballista ifistaként, fiatal tehetségként volt számon tartva. Egyébként nap mint nap tapasztalható, hogy biztos az anyagi háttér a klubnál, Mezey György kapocs a klubvezetőség és a csapat között, ő tájékoztat bennünket a különféle feltételekről, mikor milyen prémiumokra lehet számítani. Azt nem jelentem ki, hogy az évad végén ismét aranyat ünnepelhetek, de abban biztos vagyok, hogy a Fehérvár ott lesz az élbolyban. S ha ehhez én is becsülettel hozzájárulok, ismét lehet célokat magam elé tűzni. Olyanokat, mint amikor a legjobban ment az MTK-ban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik