Éppen vért izzadnak

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.12.04. 23:10
Címkék
Másfél esztendeje főszponzor nélkül működik a ZTE, és bár Nagy Ferenc, a klub elnöke mindent elkövet, hogy tőkeerős támogatót találjon, egyelőre nem járt sikerrel. Noha az elöljáró úgy látja: az elmúlt évtizedek nihiljéhez képest előrelépés tapasztalható a honi labdarúgásban, szponzort mégis külföldön kell felkutania.

Meg vannak számlálva a klub napjai?Meg vannak számlálva a klub napjai?

Ezt mire alapozza? – kérdezett vissza Nagy Ferenc, a ZTE elnöke, többségi tulajdonosa.

Arra, hogy korábban mondta: másfél éve nincsen főszponzoruk, és ha nem sikerül év végéig megoldaniuk a kérdést, hamarosan súlyos gondjaik lehetnek.

Viszont semmivel sem drámaibb a helyzetünk, mint azoké az élvonalbeli kluboké, amelyek hasonló cipőben járnak. Csakhogy van, aki elismeri, hogy gondokkal küszködik, és akad, aki nem.

Beszélhetnénk a csapat feltámadásáról, Csank János remek beugrásáról, mégis a kasszában turkálunk, hiszen a bizonytalanság beárnyékolhatja a folytatást.

Hozzánk korábban sem dőlt a pénz, s most sem, viszont egyetlen fillér tartozásunk sincs. Vért izzadunk, hogy teljesítsük, amit ígértünk. Noha a pénzügyi, gazdasági válság hatásait közvetlenül még nem érezzük, a téli felkészülés időszakában felülvizsgáljuk a kiadásainkat, szorosabbra húzzuk a nadrágszíjat.

Van még lyuk a szíjon?

Remélem, igen. Noha eddig sem szórtuk a pénzt, mostantól különösen ügyelünk arra, kinek mennyi jut. Ami viszont a bevételeinket illeti: vannak még bizonyos kintlevőségeink.

Többször is elmondta, hosszabb ideje van jelentős szponzori szerződésük, ám ez nem érződött a bankszámlájukon.

Így van, ezért továbbra is keressük a megoldást. Lehet, nem értenek velem egyet, de van előrelépés a hazai futballban: a bajnokság izgalmasabb a korábbiaknál, és stabilizálódott a klubok helyzete. Ezt annak ellenére mondom, hogy tudom, mi történt Sopronban, vagy hogy most Diósgyőrben is felütötte a fejét a pénztelenség. Az elmúlt évtizedek nihiljéhez képest mégis jelentősen fejlődtünk. Ezért sajnálom, hogy a sportág nem kap több támogatást és esélyt a kitörésre. Korábban sem volt jellemző, hogy a magyarországi multik avagy a tehetős vállakozások sorban álltak volna az egyesületeknél, most pedig, a válság miatt, már azzal is érvelhetnek, hogy takarékoskodniuk kell. Feladtuk abbéli reményünket, hogy idehaza találjunk magunknak főtámogatót.

Ezt támasztja alá, hogy szeptemberben a zalai szurkolók egy külföldi – tán törökországi… – útja kapcsán tőkeerős támogató érkezését vizionálták.

A drukkerek feleslegesen kombinálnak, hiszen heti rendszerességgel járok külföldön. Az ilyen és ehhez hasonló találgatások rengeteget ártanak nekünk. Nem értem azokat, akik a szemünkre vetik, hogy folyamatosan „lebegtetünk”, hiszen nem jelentettünk be olyasmit, ami alapja lenne, lehetne a kitalációknak. Egyelőre nincs lényegi fejlemény, amelyet érdemes lenne bejelenteni. Továbbra is minden követ megmozgatunk, de magam sem látom még, hogyan végződnek a tárgyalásaink…

Akkor most aggódjanak a szurkolók?

Aggódnia senkinek sem kell. Majd csak akkor, ha azt mondjuk: nincs tovább!

Félre hát a struccpolitikával?

Ez csak természetes. Ahogy eddig, ezután is őszintén beszélünk a gondjainkról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik