Nem lett százados

Nehéz volt meghozni a döntést?Nehéz volt meghozni a döntést?

Már a nyáron a térdműtétem után elgondoztam a folytatásról – mondta a DVSC búcsúzó csapatkapitánya. – Feküdtem egy kórházi ágyon, s azon meditáltam, hogy befejezem a játékot. Aztán elkezdtem az edzéseket, s végül nekivágtam az újabb szezonnak.

Amely eddig tartott…

Nem szeretnék rossz emlékeket hagyni magam után. Azt mondják, a csúcson kell befejezni, s bár én ezen már túl vagyok, most jött el az az idő, amikor nem szabad folytatni. Próbálkoztam az ősszel, de már nem voltam a régi.

A Soproni Ligában négy meccsen lépett pályára, s mindössze negyvenöt percet szerepelt

Látja, éppen erről van szó. Én világ életemben játszottam, nem bírom hosszú távon a tétlenséget. A csapat így is őszi első lett, s remélem, összejön a negyedik bajnoki cím.

Nagyot változott a világ, amióta tiniként bemutatkozott a legmagasabb osztályban. Akkor a DVSC vagy a kiesés ellen küzdött, vagy a feljutásért harcolt, ma pedig háromszoros aranyérmes, útban a negyedik elsőség felé.

Ha valaki akkor ezt jósolja, kinevették volna. De eljutottunk idáig, mert itt nagyon szeretik a focit, és sokan tettek is érte.

Mikor álmodoztak először az aranyról?

Amikor Dombi Tibi és én is külföldön játszottunk, akkor beszéltünk telefonon arról, hogy hazatérünk és megszerezzük a Loki első bajnoki címét. Ez akkor valóban álomnak tűnt…

Ha már szóba került a légiósként eltöltött fél évtized: nem maradt önben hiányérzet?

Torinóban nagyon rossz volt, hogy több unión kívüli játékosa volt a klubnak a limitnél, így három hónapig egyáltalán nem játszhattam. Amikor megoldódott a helyzet, már összeállt a csapat, nem voltak felhozó meccsek, nem tudtam bekerülni. Lehet, hogy kivárhattam volna a soromat, de játszani akartam, így kerültem fél évre kölcsön a török Genclerbirligihez, majd a Frankfurtba távozó Pisont István helyére a Beitar Jeruzsálembe.

Ott volt Atlantában a magyar labdarúgás máig utolsó, nagy tornán szereplő együttesében.

Már a selejtező roppant emlékezetes volt, hiszen nagyon nehéz csoportból jutottunk el emlékezetes meccseken át az olimpiai szereplésig. Sajnos Atlantában az utolsó, japánok elleni találkozót elrontottuk, hiszen hiába vezettünk nem sokkal a befejezés előtt, végül kikaptunk. De az emlék így is gyönyörű.