A bajnoki cím után irány Európa!

Mit szólt Sándor Tamás visszavonulásához?Mit szólt Sándor Tamás visszavonulásához?

Megdöbbentem, amikor értesültem a hírről – mondta lapunknak Rudolf Gergely.

Nem mondja, hogy csak a bejelentés napján tudta meg.

Pedig így van, Tamás ügyesen titkolta előttünk a tervét, az öltözőben szó sem volt ilyesmiről. Sajnálom a döntését, mi, játékosok a vezérünket, a példaképünket veszítettük el, Debrecen városa pedig a DVSC-ben valaha megforduló legjobb futballistától kell hogy búcsút vegyen. Mondhatom, én nyíregyháziként is csodáltam a korábbi, Sándor Tamással, Dombi Tiborral, Kerekes Zsomborral felálló Lokit, a tévében figyeltem, milyen zseniális megoldásokra képesek ezek a játékosok.

Nem sajnálja, hogy már csak a debreceni aranygeneráció kiöregedőben lévő játékosaival szerepelhetett együtt?

Most viccel? Kiöregedőben lévő futballisták? Sándor Tamás olyan trükköket mutatott nekünk az edzéseken, hogy azokat a labdazsonglőrök is megirigyelnék. Sokan kérdezték tőlem, amikor a DVSC-be igazoltam, nem tartok-e az ősdebreceniektől. Azzal kontráztam, inkább örülök, hiszen csatár vagyok, és olyan labdarúgók szolgálnak majd ki, mint Sándor Tamás vagy éppen Dombi Tibor. Nem is csalódtam, mert olyan labdákkal ugrattak ki, olyan beadásokkal hoztak helyzetbe, hogy bármelyik külföldi bajnokság meccsein dicséretet érdemelnének.

Egy Franciaországban felnövő futballista csak megszokta már az első osztályú kiszolgálást.

Gyerek voltam, amikor kikerültem a Nancyhoz, tizennégy évesen költöztem Franciaországba, és állítom, mindent, amit tudok, a nyolc év légióskodásnak köszönhetem. Csütörtök óta egyébként Nancyban vagyok, pihenek, meglátogatom az ismerősöket, de szakítottam időt arra is, hogy felkeressem az akadémiát, amelyen éveket töltöttem. Hát, mondhatom, megdöbbentem, hiszen már el is felejtettem, milyen fantasztikus körülmények között pallérozódtam.

Felelevenítené az élményeket?

Eleve gondolja el, mennyi mindenre szüksége van a családjától távol élő, idegen országba csöppenő tizennégy éves srácnak ahhoz, hogy ne rohanjon haza egy nehezebb időszak után. Persze engem is megviselt a honvágy, hiányzott a család, de az a profi közeg, és a tudat, hogy megvalósíthatom az álmomat, hogy külföldi karriert futhatok be, elszánttá tett, és átsegített a nehezebb napokon. Ami először feltűnt, az az volt, hogy amíg Magyarországon a futballt kellett az iskolához, a tanulmányainkhoz igazítanunk, Nancyban mindent a labdarúgásnak rendeltek alá. Ráadásul az edzések nemcsak a pályán zajlottak, hanem a tanteremben, elméleti foglalkozásokon is részt vettünk: tinédzserként tisztában kellett lennünk azzal, mit ehetünk és mit nem. Akkor nem láttam hasznát, ma már viszont tudom, az étkezésen is múlik, sérülékeny-e >>>