Atom Anti abbahagyja

Jól megverték a Szegedet.

6–0-ra győztek az idegenlégiósokkal felálló nagy rivális ellen, hogy aztán kezdődhessen az ünneplés, az érmek átvétele s a gratulációk fogadása. Nagy nap volt az a paksi Atomerőmű SE életében, mert sikeres szakosztályokkal büszkélkedik, de a bajnoki aranyért bizony alaposan meg kell dolgozni, legyen szó futballról, kosárlabdáról, kajak-kenuról, sakkról vagy éppen cselgáncsról. S persze milyen büszkék a városban az emberek a sportolóikra, az élmezőnybe tartozó kosarasokra, az olykor bravúros győzelmet arató futballistákra, az olimpián bronzot nyerő Kozmann Gyurira, a junior-világbajnok sakkozóra, Ács Péterre, és persze mindenekfölött Kovács Antalra. Atom Antira, aki most 36 esztendősen tagja volt a bajnoki elsőségig jutó paksi cselgáncscsapatnak.

„Sokan kérdezik tőlem, hogy mikor akarom abbahagyni, s nem jut-e eszembe a londoni olimpia – mondta Kovács Antal. – Én persze csak nevetek ezen,hogyan is gondolhatja bárki komolyan, hogy öreg fejjel majd nekiveselkedem, s megkezdem a felkészülést az ötkarikás játékokra. Messze vagyok én már attól. A kondimmal persze nincs gond, odaállok én bárkivel, ha dzsúdóról van szó, nem ijedek meg senkitől. De elég, ha körülnézek a saját csapatomban, együtt vívtam ki ezt a bajnoki aranyat Kovács Marcival, Kiss Norbival és Tarnai Józsival, ha hiszi, ha nem, őket még óvodásként láttam először, amikor szüleik lehozták a dzsúdóterembe. Tessék, most meg egy csapatot alkotunk. Az a helyzet, hogy tudni kell abbahagyni, érezni kell, mikor jön el az a pont, hogy az ember váltson. Alighanem számomra a decemberi csapatbajnokság jelentette a finálét. Szeretem a dzsúdót, mindig is fontos része lesz az életemnek, de megtaláltam a helyem a világban. Civilként is sikeres szeretnék lenni, arról nem is beszélve, hogy van két szerelmem, az egyik a feleségem, a másik a gyönyörű szép kislányom. Nincs az az olimpia, nincs az a ki-ki meccs, nincs az a hawaii edzőtábor, amely miatt lemondanék arról, hogy együtt lehessek a lányommal. Kint voltam most tíz napig Pekingben, de szenvedtem, mint a kutya, annyira hiányzott a családom. Nem tehetek róla, ők jelentik az életemet…”

Kovács Antal négy olimpián vett részt, Barcelonában 1992ben húszévesen aranyat nyert, Atlantából ötödik hellyel tért haza, Sydneyben nyolcaddöntős volt, 2004-ben Athénban pedig ő vihette a magyar zászlót az ünnepélyes megnyitón. Emellett világbajnoki arannyal, és Európa-bajnoki ezüsttel büszkélkedhet. Felejthetetlen pillanatok, csodálatos pályafutás. De aki azt gondolja, hogy évekig csak fürdött a sikerben, a népszerűségben, közönségtalálkozókra mászkált, s olykor megvillantotta magát a paksi vagy a budapesiti éjszakában, az bizony téved. Tanult, sőt ma is tanul.

Közgazdász végzettsége van, s ha minden jól megy, hamarosan dr. Kovács Antalként szólíthatják.

Ő a magyar cselgáncssport eddigi egyetlen olimpiai bajnoka.

S mint ilyen, megvan a véleménye a pekingi leszereplésről – a magyar sport válságáról.„A tét mindennek az oka. A tét, amely megbénítja, valósággal megbéklyózza sportolóinkat. Láttam én ezt Pekingben nagyon is pontosan, érzékeltem a feszültséget, a nyomást versenyzőinken. A női vízilabda- vagy kézilabda-válogatott tagjai valósággal begörcsöltek a ki-ki meccseken. Mindig továbbpasszolták a labdát, nem az lőtt, aki a legjobb pozícióban volt, hanem akinél már lejárt az idő. Vagy említhetném Mohamed Aidát, ő is akkor omlott össze, amikor a legjobban kellett volna harcolnia. A pénz is fontos szerepet játszik ebben. Az olimpia a csúcsa mindennek, aki győz, a mennybe megy, aki veszít, a kertek alatt kulloghat haza. Nálunk ez különösen kiélezett helyzet.

Óriási pénzeket ígérnek az aranyérem é r t , miközben sportolóink többsége alig keres százezer forintot havonta. Persze hogy a tudatalattiban ott motoszkál, hogy megalapozhatják jövőjüket. Nézze csak meg, a briteknél nincs ilyen csúcsgázsi, ugyanakkor tisztességes jövedelmet kapnak hónapról hónapra a versenyzők. Nálunk is ezt kellene tenni, elosztani ezeket a nagy összegeket, hogy ne érezzék úgy a sportolók, minden egy asszón, egy gólon vagy egy ezredmásodpercen múlik…”

Megfontolt szavak egy sikeres sportolótól.

Sőt egy sikeres sportvezetőtől.

Mert Kovács Anti az lesz, bárki meglátja. Márciustól benne tisztelhetjük a paksi Atomerőmű SE ügyvezetőjét. A nyugdíjba vonuló Juhász Sándort váltja, s az elnök, Süli János mellett dolgozik majd afféle másodállásban. A városban rendkívül fontos a sport, az emberek szívesen járnak a különböző eseményekre, versenyekre, mérkőzésekre. Atom Antit egyetlen cél vezérelheti, valami hasonlót produkálni, mint amit annak idején Dunaújvárosban láthattunk, sikert sikerre halmozni. Emellett persze ott van a főfoglalkozás is, ami legalább annyira fontos számára. Az atomerőműben saját irodája és íróasztala van, a hivatalos titulus szerint a térségi kapcsolatok munkatársa. Érdekes munka az övé, rengeteg emberrel találkozik a környező településeken, ahol nem élménybeszámolót tart (jóllehet sokan és sokszor kérik arra, meséljen Barcelonáról…), hanem nagyon is fontos munkát végezve az atomerőmű életéről tart előadást. A gyár 128 településsel van kapcsolatban, és kíváncsiak rá az emberek, mi zajlik az erőműben. Sikeres pályafutásával, munkájával öregbíti városa jó hírét, s nem is tagadja, Paks az ország negyven százalékának a sport miatt ismerős – s persze az atomerőmű miatt is.

„Márciustól ügyvezetőként dolgozom a sportegyesületnél, ez nagy megtiszteltetés számomra. Nyugodtan adom át a helyem a dzsúdócsapatban Hadfi Daninak, ő remekül helyettesít majd. De nekem is lesz dolgom bőven, ledoktorálok, irányítom a klubot, dolgozom az atomerőműben, s rohanok haza a feleségemhez és a lányomhoz. És persze nem felejtem el mindenhol elmondani a véleményemet a magyar sport helyzetéről. Van min javítani. A németek például negyvenöt pszichológust vittek Pekingbe, mi pedig kettőt. Sok munka vár ránk, sportvezetőkre, hogy megteremtsük versenyzőink számára azokat a feltételeket, amelyekkel eséllyel vehetik fel a küzdelmet a riválisokkal. Persze ha arra kér valaki, hogy ne csak a számat jártassam, hanem mutassam meg, miről is beszélek, hát biz’ isten bármikor dzsúdóruhát öltök, és odaállok bárkivel…”