Ha egy televíziós vetélkedőben arra a kérdésre keresné a választ a műsorvezető, mi az öszszefüggés Puskás Ferenc és Cristiano Ronaldo között, a labdarúgásban tájékozott játékos vélhetően mindkettejüket korszakuk legnagyobb egyéniségei egyikének tartaná. Nos, bár a megfejtés alighanem pontot érne, a L’Équipe francia sportnapilap egykori szerkesztője, Gabriel Hanot más megoldást jelölne meg: ha a legendás újságíró az ötvenes évek derekán nem tartja felháborítónak, hogy az Öcsi bácsi vezérelte Bp. Honvéd legyőzése okozta mámorban a Wolverhampton menedzsere, Stan Cullis saját csapatát nevezi meg a világ legjobbjának, talán sohasem rajtol el a Bajnokcsapatok Európa-kupája – amelynek jogutódjában, a BL-sorozatban mutatott parádés teljesítményének is köszönheti az Aranylabdát a Manchester United portugál zsenije.
Az 1954-ben története első hazai elsőségét megszerző Wolfes az angol labdarúgást megrendítő 6:3as magyar diadalt követően fogadta a kispestieket barátságos mérkőzésen, s mivel a találkozó 3:2-es hazai sikerrel zárult, az edző verhetetlennek ítélte sajátjait. Nem is kellett több Gabriel Hanot-nak, aki több fórumon is véleményt formált: „ Mielőtt kijelentenénk, hogy a Wolverhampton legyőzhetetlen, hagyjuk, hogy ellátogassanak Moszkvába és Budapestre. S ha már itt tartunk: vannak még más, nemzetközi szinten is jól ismert csapatok, például az AC Milan és a Real Madrid, hogy csak kettőt említsek. Időszerű lenne létrehozni egy sorozatot a világ vagy legalább Európa csapatai számára, amely nagyobb és ismertebb, mint a Mitropa-kupa és eredetibb, mint a válogatott tornák.”
A javaslat meghallgatásra talált: az UEFA vezérkara 1955ben jóváhagyta, és a rá következő évben kiírta a BEK-et, később pedig többek között a Szpartak Moszkva és a Real Madrid is vendégszerepelt Wolverhamptonban (mindkét nagyágyú vereséggel utazott haza), a klub történetének legemlékezetesebb összecsapása azonban a mai napig a Honvéd elleni találkozó. Az 55 ezres nézősereg előtt megrendezett meccset egész Anglia a Wembleyben elszenvedett kudarc visszavágójának könyvelte el; Billy Wright csapatkapitány történetesen karrierje, mi több, élete pillanataként jellemezte; a drukkerek pedig többre tartották az akkori magyar bajnok legyőzését, mint az 1958ban és 1959-ben szerzett bajnoki címet, amelyet 1960-ban FA-kupa-siker koronázott meg. A dicsőséges s eredményes időszak után visszaesett az egyesület teljesítménye, mindössze fellángolásai voltak – jóllehet, az 1971–1972-es évadban, a négy között a Ferencvároson túljutva UEFA-kupadöntős lett gárda –, az első és a másodosztály között kalandozott, mígnem az idén újra megállíthatatlannak tűnik – persze egyelőre csak a Championshipben.
Mick McCarty edző azonban még nem kiáltja ki világverőnek a társaságot, és az Újpesttel sem azért mérkőzött meg a Wolves,
mert arról akarta meggyőzni a közvéleményt, hogy nincs párja Európában. A magyar lila-fehérek a Wanderesszel tervezett, nemsokára tető alá hozható partneri kapcsolatnak köszönhetik az angliai meghívást, s hétfő óta készülnek az 1831 óta működő, elsősorban a vadászok számára fenntartott Lilleshall National Sports Centreben, hogy kedd este az angol másodosztály listavezetőjével, pénteken pedig a szintén nagy hagyományokkal büszkélkedő, jelenleg viszont a kiesés ellen küzdő Southamptonnal mérkőzzenek meg.
Az összecsapások mellett termés z e t e sen edzések szerepelnek a programban, a szombat pedig a kikapcsolódásé: amíg a délelőtti, londoni városnézés után a csapat a Chelsea–Ipswich Town FA-kupa-találkozót tekinti meg, az újpesti vezetőség Peter Kenyon klubigazgató vendége lesz a VIP-teraszon.
A több mint fél évszázaddal ezelőtt rendezett Wolverhampton–Bp. Honvéd barátságos meccsnek tehát több csapat köszönheti a BL-trófeát és sok játékos az Aranylabdát. Az Újpest pedig egy felmérőt, amely rámutat, hogy messze még a minőség.
Ugyanakkor immár közös érdek a fejlődés: a Wolves az élvonalba kerülésért harcol, a lilafehérek a Soproni Liga aranyérméért küzdenek a tavasszal, hogy a BL-ben folytathassák – angol játékosokkal megerősödve.