A Davisonjelenség

Nekiront a magyar játékvezetői felfogásnak, szembemegy az Üllői úton évtizedek óta felrúghatatlannak tetsző szurkolói várakozásokkal, kifakad a szigorú szabályait megszegő labdarúgó ellen, és főnökei irodájában is hajlamos felemelni a hangját. Bobby Davison, az FTC angol mesterének egyedi stílusa, energikus személyisége Lothar Matthäus magyarországi kapitánykodása után ismét feszültséget generált a több, mint két évtizede fuldokló magyar futball belterjes közegében. Edzőkollégáit is megosztja viselkedése: a kritikusok ismeretlen szakmai múltját, öntörvényű döntéseit sorakoztatják fel ellene, míg szimpatizánsai mentalitását, munkája iránti alázatát s a játékosaitól érkező pozitív visszajelzést említik, amikor mellette érvelnek. Mindenesetre a kispadokat évek óta egymás számára melegen tartó honi szakvezetők tréningjeire nem jellemző, hogy egy Sheffield Unitedtől érkező futballistának ne tűnjön fel: nem a Championship klubjainak egyikénél gyakorol, hanem a NB II-ben szereplő Fradi alkalmazottja – márpedig Bobby Davison az angol testvércsapat programját követve készíti fel játékosait. Meglocsolva ezt sajátos ötleteivel. Mert ritkán hallani, hogy egyik-másik magyar szaktekintély a gyilkos délelőtti edzés után teszteli a keret tűrőképességét, és spontán visszavezényli a labdarúgókat a pályára egy újabb órára. Itthon nem megszokott módszer fotózást hirdetni, s csak a gyülekezőn bejelenteni az edzőmérkőzést – vizsgáztatva ezzel a fiúkat, ki milyen állapotban esik be a reggeli gyakorlásra. Kétségtelen, számunkra idegen, hogy az edző állását kockáztatva kirohan a fizetések apró csúszása miatt, miközben a kispadhoz ragaszkodó magyar trénerek az információk elhallgatására „ragadtatják” magukat – csak azért, hogy kerüljék a konfrontációt a kenyéradóval. Bobby Davison jelenség lett futballunkban, nem ad alább igényeiből, nem köt kompromisszumot, vállalja markáns véleményét. Hamarosan kiderül: csak mondja-e a magáét, vagy az eredményei is önmagukért beszélnek.