Lehetetlen ívben

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.03.03. 00:33
Címkék
Ismét érdekes összeállítással jelentkezett a Guardian.co.uk internetes honlap szerkesztősége. Minden idők legjobb brazil szabadrúgáslövői között válogattak. Mint minden ilyen összeállítás, ez is szubjektív, de roppant érdekes, s érdemes eljátszani a gondolattal, ki-ki hogyan állítaná össze (lehetetlen vállalkozás, annyi a kiváló brazil szabadrúgáslövő) az örök időkre érvényes listát.

A honlap készítői nyilván nem a mai tinédzserek közül kerültek ki, hiszen a dobogósok – Zico, Didi, Rivellino – mindannyian legalább két évtizeddel ezelőtt levették magukról a legendás arany-zöld mezt. Az első, jelenleg is aktív labdarúgó a listán Juninho Pernambucano, a Lyon karmestere, aki a francia bajnokcsapat színeiben a múlt kedden a Barcelona ellen szerezte 97. gólját, stílszerűen szabadrúgásból (a pazar rúgótechnikájú középpályás állított labdából 43szor talált be lyoni mezben)! S bár a gól megszületésében nem játszott elhanyagolható szerepet Victor Valdés, a katalán szuperklub kapusa – elvégre csaknem az oldalvonalról a serdülő C-ben sem szabad gólt kapni –, higygyünk a brazil futball szerelmeseinek: csodálatos lövés, védhetetlen gól volt.

A lista összeállítói valószínűleg – már csak tiszteletből is – nem akarták kihagyni a legjobb tízből a futball koronázatlan királyát, Pelét, bár őt valószínűleg a labdarúgás bármely más elemének felsorolásakor sem illene, szabadna, lehetne kihagyni. Egy királynak meg kell adni, ami jár! Zicónak is kijár a királyi titulus, nem véletlenül ragasztották rá a Fehér Pelé becenevet, ugyanis amikor az igazi király az 1970-es mexikói világbajnokság után egy évvel elköszönt a válogatott meztől, nem volt, aki a nyomába lépjen. A szurkolók persze többször is új idolt állítottak – de például Tostaóról, Rivellinóról, Dirceuról is kiderült, nem csörög királyi vér az ereiben, legyen bármilyen kiváló futballista is.

Zicónak azonban az csörgött: mindent tudott a futballból, amit tudni kell – ám a balsors nem engedte, hogy vb-győzelemre vezesse csapatát. Az 1982-es világbajnokságon szereplő brazil válogatottat – Cerezo, Zico, Falcao, Sócrates középpályássorral – tartják az 1954-es magyar aranycsapattal együtt a legjobb nemzet tizenegynek, amely sohasem nyert világbajnokságot! Ráadásul a sérüléséből épülgető Fehér Pelé 1986-ban javíthatott volna, ha a franciák elleni guadalajarai negyeddöntőn csereként beállva nem csupán a 120 percet követő tizenegyesrúgások alkalmával talál be, hanem már a rendes játékidőben is. Ám a szabadrúgásai bárhonnan – a kapu harmincméteres körzetéből – életveszélyesek voltak, s a variációk (erővel, csavarva, rafináltan, belsővel, külsővel) lehető legszélesebb tárháza volt a birtokában, rettegésben tartva a kapusokat.

Didi – az 1958-as és az 1962-es világbajnokcsapat tagja – alapiskolát teremtett: ő alkalmazta a „hulló falevél” típusú szabadrúgást először. Lágyan, magasra ívelve rúgta meg a labdát – mégis kellő erővel –, amely az utolsó pillanatban csapódott le a kapusok előtt. Azóta sokan utánozzák, neki sikerült azonban a legtökéletesebben kivitelezni.

Roberto Rivellino az 1970-es világbajnok gárdában balszélsőt játszott, hiába, akkor még Pelének hívták a fővezért, később került irányító szerepkörbe. Ő volt az, aki az 1974-es vb-n a keletnémetek (!) elleni középdöntőn beküldte egy társát a sorfalba, aki a lövés pillanatában leguggolt, a „bajuszkirály” pedig pontosan a helyén lőtte el a labdát. Szegény Jürgen Croy már csak akkor látta meg a labdát, amikor ki kellett vennie a hálóból.

Branco balhátvédben kezdte – ez Brazíliában nem feltétlenül kritika –, aztán fellépett a középpályára. A helyét ebben a felsorolásban annak a gólnak köszönheti, amellyel az 1994-es aranyérem felé továbblőtte a selecaót a hollandok elleni negyeddöntőben: 35 méterről, laposan, a fű alatt, a kapufa mellé.

Dirceu képességei vitathatatlanok, az 1978-as vb-n lőtt parádés gólokat, melyekről főleg Dino Zoff és Roberto Quiroga mesélhetne, Roberto Carlos pedig nyilván nyitott könyv a fiatal rajongók számára is: akkora erővel, mint ő, kevesen tudják megrúgni a labdát. A gól pedig, amely az örök időknek szól, az 1997-es mini vb-n született: Fabien Barthez, a franciák kapusa azóta sem hiszi el, hogy labda olyan ívet írhat le. Ennél valószínűtlenebb ívet csupán Eder 35 méterről eleresztett bombája írt le az 1982-es vb középdöntőjében az argentinok ellen, s mire Ubaldo Fillol feltápászkodott a kapufáról lepattanó lövésre, Serginho bekotorta a labdát.

Rivaldo sokkal többet érdemelne ebben a felsorolásban, de ő még legalább felkerült a listára, barcelonai aranylabdás társának, Ronaldinhónak – több társával egyetemben – ez nem sikerült. De attól egyre szebb ez a játék, ha minél többen állítanak válaszút elé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik