Fejjel a falnak…

Tudja, hányadszor állították ki pályafutása során? Tudja, hányadszor állították ki pályafutása során?

Fogalmam sincs – válaszolta Tóth András. – Utána kellene néznem, nem vezetek statisztikát.

De azt csak meg tudja mondani, hogy ebben a szezonban hányadik piros lapját kapta?

Igen… Ez volt a harmadik. Még az őszi nyitányon küldtek az öltözőbe a Bozsik-stadionban, majd itthon, a Paks ellen is piros lapot kaptam. Most pedig ez a Vecsés elleni edzőmeccs és a kiállítás.

Durva futballistának tartja magát?

Nem. Nem vagyok alattomos, és senkinek sem okoztam súlyos sérülést.

Ezt mindjárt megcáfolnám: egyszer eltörte az akkor Kispesten játszó Cipf Zoltán lábát. Erre sem emlékszik?

De, bocsánat, ebben igaza van. Az valóban szerencsétlen eset volt, de ez nem cáfolja, amit az előbb mondtam. Emlékszem a jelenetre: Cipf Zoltánnal a meccs hevében összeütköztünk, és eltörött a szárkapocscsontja. Azaz nem felrúgtam, letapostam vagy a földbe döngöltem. És hogy nem csupán magamat védem: Arany Tamás, a meccs bírája nem állított ki, és nem dorgált meg az esetért, mert ő is látta, hogy vétlen vagyok.

Ha nem tartja magát durva játékosnak, mivel magyarázza, hogy piros lapjaival hamarosan bekerül a Guinness-rekordok könyvébe?

Győzni mindenáron, ez játékom mozgatórugója. Mindig, mindenhol, mindenkivel szemben nyerni akarok. Nemcsak Vasas-mezben, a bajnoki találkozókon, hanem mondjuk a legjobb barátommal szemben rugós fociban is. Képes vagyok a játék hevében „ölre menni” csak azért, hogy győzhessek. Ez van, ilyen vagyok, és harmincöt esztendősen már aligha változom meg.

Nem érzi, mennyit árt ezzel csapatának?

Ártok?! Úgy gondolom, inkább használok. Győzni akarásom az edzéseken és a meccseken átragad a többiekre is. Az persze más kérdés, hogy ha kiállítanak, azzal valóban nem segítek. De erről nekem is megvan a véleményem.

Nocsak…

Engem egyszerűen beskatulyáztak. A bírók már úgy jönnek ki a meccsekre, hogy tudják, a Tóth durva, a Tóthra oda kell figyelni, a Tóthot meg kell büntetni, így vagy úgy. Amit másnak elnéznek, azt nálam gyakorlatilag azonnal piros lappal torolják meg. Utólag már felesleges magyarázkodni, de a Honvéd és a Paks elleni kiállításom is túlzó volt.

Szombaton durván arcon fejelte Lukács Bálintot. Ez nem skatulya, ez sportemberhez méltatlan, útszéli stílus.

Nagy marhaságot csináltam. Már akkor tudtam, amikor jöttem le a pályáról. Pillanatok alatt történt minden, és még csak azt sem mondhatnám, hogy túl feszült állapotban voltam. Az tény, hogy nem vagyok a legjobb passzban, magánéleti gondok is gyötörnek, de magam sem értem, miért veszítettem el a fejem. Vasárnap felhívtam Lukács Bálintot, és bocsánatot kértem tőle.

Úgy gondolja, hogy ilyenkor létezik megbocsátás?

Nagyjából tíz percig beszélgettünk, azt hiszem, mindent tisztáztunk. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy begőzöltem, és amit tettem, valóban nem futballpályára való, és ne haragudjon érte. Persze, azt ő is elismerte, hogy a történtekért valamennyi felelősség az én megmagyarázhatatlan viselkedésem ellenére őt is terheli. Az édesanyámat szidta… Az édesanyámat, akit nem sok választ el attól, hogy ötvennyolc évesen teljesen lebénuljon. Olyan gerincbetegség támadta meg, amelynek egyelőre nem találják az ellenszerét, és amelytől szinte egyik napról a másikra épül le. Borzalmas ezt végignéznem. Szerencsére Mészöly Géza és Vancsa Miklós rengeteget segít, olyankor is elengednek az orvoshoz, amikor fontos edzés lenne. Köszönettel tartozom nekik. Anyut néhány nap múlva megműtik, most már csak ebben bízhatunk.

És ön miben bízik?

Abban, hogy lesz erőm végigcsinálni ezt a két hónapot. Bevallom, kedd éjjel az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. Fizikailag bírom, azzal nincs gond, de lelkileg már nem könnyű feldolgozni, hogy a bírók szinte utaznak rám, ráadásul jó kritikát még elvétve sem kapok az újságoktól. Szegény apám mindig nézi a lapokat, kivágja a rólam szóló cikkeket, és csak csóválja a fejét, hogy miket kapok. De nem adom fel. Még akkor sem, ha rendkívül igazságtalannak érzem a két hónapos eltiltást. Nem akarom sorolni, de voltak hasonlóan kemény esetek a közelmúltban, és aki sérülést okozott, megúszta különösebben súlyos következmény nélkül… Folytatom a futballt, már csak azért is, mert egyszer még szeretnék bajnoki címet ünnepelni a Vasassal.