Sárréti megszállottak

Minden a gyerekekkel kezdődik – ez a történet is. Hogy Sándor Tamás és Madar Csaba vasárnap délután a Hajdú-Bihar megyei I. osztályban szereplő Bárándi KSE szerelésébe bújt, három, „fociszerelembe” esett süvölvény találkozása nélkül talán sohasem valósult volna meg. A srácok a nagyjából három évvel ezelőtti, délutáni foglalkozáson ugyanúgy megbabonázva és őszinte mosollyal az arcukon üldözték a labdát, mint előtte vagy utána, ez a gyakorlás mindamellett mégis sodort egyet a vasárnapi főszereplők életfonalán. A köztisztviselő (Báránd polgármestere, Kiss Sándor), a vállalkozó (Kardos Tibor) és az utóbbi évek talán legjobb – magyar pályákon játszó – labdarúgója, Sándor Tamás fia egy csapatban focizott, az ominózus edzésen pedig egymás mellé sodródtak a csemetéjükre büszke apák. A gyerekfigyelő, csendes beszélgetésekbe sikló találkozások barátságot szültek a három felnőtt között, majd szárba szökkent az ötlet.

„Először én is viccnek szántam, amikor felvetettem Sándor Tamásnak és a DVSC több játékosának, hogy ha úgy alakul, jöjjenek hozzánk, amikor először jelentettem ki, hogy fociznak ők még Bárándon” – idézi fel a csapatverbuváló hőskort Kardos Tibor, az energetikában utazó vállalkozó, a két és fél ezer lakosú sárréti falu csapatának mecénása.

Báránd nem tehetős település – még régiós szinten sem –, az örökkön elégedetlenül zsörtölődő Kárpát-medencei lelkek pedig dohogva vethetik a döntéshelyzetben lévők szemére kételyeiket: miért éppen a labdarúgásra áldoz?

A vállalkozó, aki inkább a focira költi a pénzét

„Nyilatkoznom kellett róla, hogy a cég által befizetett adót milyen célra használja fel az önkormányzat – bontja ki a fenti „miértet” Kardos Tibor. – Én a labdarúgásra szánnám, mondtam, amit a testület nem volt köteles elfogadni, mégis jóváhagyta a felvetést. Olyan emberekre akarom költeni a pénzemet, akiket szeretek. A legkedvesebb barátaim között több jelenlegi vagy korábbi debreceni futballista van: Igor Bogdanovics, Habi Ronald, Kerekes Zsombor, Dombi Tibor fontos számomra. Ha profi szinten befejezik a sportot, várjuk őket Bárándon.”

Annál a csapatnál, amely egyedüliként mondhatja el magáról a mezőnyben, hogy két vállra fektette a listavezetőt, a feljutást megcélzó Püspökladányt. Ez a meccs ugyanakkor mégsem az őszi 4–3, hanem a Báránd frissen szerződtetett atlantai olimpikonjai és korábbi válogatott futballistái, Sándor Tamás és Madar Csaba „bemutatkozása”, valamint a megyei csúcsalakulat, a Loki mezét anno szintén felhúzó Szabó János és a vendéggárda játékos-edzője, Arany László szereplése miatt kapott kiemelt jelleget.

A téglakerítéssel körülölelt sporttelep bejáratánál strázsáló rendező kezében vaskos köteg jegy lapul.

Hiába prognosztizálható rekord létszámú publikum, ezen a szinten, a futballmeccset valóságosan kisebb ünnepként megélő (két üstben birkapörkölt rotyog, földöntúli gasztronómiai élményt ígérve „záróakkordként”) ladányiaknak eszük ágába sem jut az, ami a profibbnak nevezett osztályok szereplőinek a közelmúltban – elsősorban a Ferencváros NB II-es históriájához kötődően – többször is. A belépő árát nem emelik meg az illusztris vendég érkezésekor, így 500 forint ellenében játszi könnyedséggel leküzdhető a vaskapu és strázsája képezte akadály.

Ha jó a futball, akkor a renddel sincs gond

Másfél óra volt hátra az első sípszóig, a pályát övező salakos futópálya – amelyen a DVSC-TEVA középpályása, a mérkőzést megnéző Dombi Tibor gyerekként megannyi sprintszámban nyert versenyt – „őrei”, a zömében nyugdíjaskorú rendezőhad tagjai az öltöző épülete előtti padokon üldögéltek. Aligha a méret a lényeg, de itt nyoma sincs az élvonal néhány küklopsz méretű biztonsági emberéből áradó kivagyiságnak, pedig elvileg az urak kivételes próba előtt állnak. A tipp ugyanis – utóbb igazolódik – bejön: a nagyjából ezer szurkoló abszolút idénycsúcs a 250-300-as átlagnézőszám tükrében, ami ugyanakkor meghaladja néhány első ligás párharc közönségének létszámát is.

Botrány nincs – de miért is lenne?

A vendégek érkeztek elsőként bemelegíteni a pályára, amelyet a kiemelt mérkőzésre tekintettel kivételes gonddal óvtak, ápoltak: a korábban hullott, mintegy tizenöt centis havat több mint két hete letolták a küzdőtérről, ennélfogva a futballisták nem süllyednek bokáig a talajba. A pálya ettől persze még nem hibátlan, olykor a játékosok nyakáig pattan a göröngyökön gellert kapó labda, megszelídítése esetenként az élvonalat megjártak számára is nagy kihívást jelent. Madar Csaba nem ragaszkodott a nyolcas számhoz (a középpályás a 22-es dresszt választotta, igaz, a fellépés előtt dedikált labdára a szignója mellé egy nyolcast is odabiggyeszt, mintegy védjegyként), Sándor Tamás ellenben kilencesben és masszív kötéssel a combján fut a kezdőkörbe.

A bemutatáskor is megtapsolt Sándor Tamásnak húsz percig és tizennyolc másodpercig tart az „előadás”, a korábban is keserves perceket okozó combhajlító izom megadja magát.

„Úgy érzem, most be is szakadt két vagy három helyen”

– ad a röpke önvizsgálat utángyorsdiagnózist az irányító, aki a második félidőben lemaradt a püspökladányiak vezető góljáról, a hajrában eső, minden kérdőjelet kiegyenesítő második hazai találatot viszont már „élőben” látta.

Az NB III-as szereplésről álmodoznak a klubnál

A fekete mez, amely Mátyás verhetetlen fekete seregére tett szerény utaláskísérlet, nem hoz szerencsét: Madar Csabát ugyan megszavazták a mezőny legjobbjának, a vendéglátó öröme ettől még teljes. A lefújás után a hazai öltözőt majd szétveti a boldogság, az ablakszemek fázósan beleremegnek a győztes diadalittas üvöltésébe.

„Legközelebb az NB III-ban…”

– búcsúzott optimista végszóvalegyik ismerősétől Kardos Tibor, ami előrevetíti a bárándi álmot, amelyben egy új pálya ugyanúgy helyet kap, mint a villanyvilágítás kiépítése és esetleg újabb Loki-veteránok igazolása. A foci a nézőkért van, akik rájuk kíváncsiak – jegyzi meg elmenőben, kisebb gyerekhadat terelve maga előtt.

Mert, mint minden történet, ez is a gyerekekkel kezdődik.

És zárul.