Legyőzhetetlenek!

A csapattárs halála az első pillanatban felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. Hiszen ereje teljében lévő, sikeres sportember esik áldozatául balesetnek, hirtelen rosszullétnek, betegségnek, esetleg, ami még szörnyűbb, gyilkosságnak. Banális bár, de az élet tényleg megy tovább, a társak pedig kénytelenek előbb-utóbb mélyen egymás szemébe nézni és folytatni a közös munkát, lejátszani a meccseket, leevezni a távot.

A gyász élményét nem mindenki dolgozza fel egyformán, ami közös: a csapat erejét megsokszorozó energiák kerülnek felszínre. A Pécs kosárlabdacsapata 1998-ban, Horváth Judit halála után lett története során először bajnok és Magyar Kupa-győztes ugyanabban az évben; Fehér Mikós elhunytát követően a Benfica nyolc esztendő után nyert kupát Portugáliában; a Dunaferr női kézilabdázói Kulcsár Anita nélkül kerültek be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe; az Apollon Limassol Zavadszky Gábor halálát követően lett ciprusi bajnok tizenkét szezonnyi szünet után; Kozmann György Kolonics György elvesztése után Kiss Tamással szerzett olimpiai bronzérmet Pekingben; a Veszprém kézilabdázói pedig Marian Cozma emlékének próbálnak meg sorozatos győzelmekkel adózni.

A Marian Cozma bestiális meggyilkolását követő hét eseményei örökre belevésődtek az MKB Veszprém kézilabdacsapata tagjainak emlékezetébe. Az ő példájukon végighaladva talán megérthetjük, mi az, ami a felfoghatatlant elkíséri a győzelemig. Mocsai Lajos Budapesten, lánya születésnapi köszöntése közben kapta a rettenetes hírt. A szakembernek – aki maga is mélyen érintett, hiszen Marian Cozma az ő keze alatt érett jó képességű kézilabdázóból a kontinens egyik meghatározó, nagy klubok által keresett beállósává – a Veszprémig tartó út során kellett abba a lelkiállapotba hoznia magát, hogy erőt sugározzon játékosainak.

„Először is végig kellett gondolnom, milyen filozófiája lehet a halálesetnek, mire kell felkészülnöm. Döntések sokaságát kellett nagyon rövid idő alatt meghoznom. Az emberi érzelmek borzasztó magas hullámzásának voltam tanúja a brutális gyilkosság és az Ademar León elleni meccsünk közötti héten. Kétféle motivációs vonal mellett haladtunk: Marian Cozma jó emléke vezessen bennünket, hiánya pedig – amely óriási vákuumot szült – közösségépítő erővé váljon. Olyan erkölcsi erőt kellett merítenünk a halálából, amely az év meccsére készülve pszichésen legyőzhetetlenné tesz bennünket” – mondta a csapat szakvezetője.

A hét első két napján nem volt igazán fogadókészség a játékosokban a stratégiai, taktikai munkára, így a karbantartó, fizikai felkészülésre koncentrált a csapat amellett, hogy a játékosoknak ki kellett elégíteniük a hatalmas médiaérdeklődést. Mocsai Lajos szilárd támaszra lelt csapatkapitányában, Dejan Pericsben és a meggyilkolt kézilabdázó édesapjában, Petre Cozmában.

„Petre Cozma elképesztő erkölcsi erőről, emberi tartásról tett bizonyságot. Azt mondta, elvesztette a fiát, de nyert helyette másik tizennégyet. Hihetetlen, katartikus élmény volt, amikor pénteken az egész csapat elment Bukarestbe, Marian temetésére, és együtt tapasztalta, hogy román emberek tízezrei akarják megsimogatni őket, vagy csak egyszerűen hozzájuk érni egy pillanatra. Ez volt az a nap is, amikor a folyamat lezárult azzal, hogy a tölgyfa koporsó a földbe került. Megkönnyebbültünk, mert valami végére pont került, miközben a csapat mély férfiközösséggé kovácsolódott. A hit, a küzdőképesség, a problémamegoldó készség, az érzelmi intelligencia, az elszántság olyan fokúvá érett a tragédia közös feldolgozása alatt, hogy a csapat egyszerűen legyőzhetetlenné vált abban a hangulatban, amelyet a méltósággal, fegyelmezetten szurkoló, végtelenül toleráns közönség teremtett a Veszprém Arénában. A sportszerű biztatás, az emberek szeretete óriási pluszenergiát adott, ami lehetővé tette, hogy csak a sportra, a feladatunkra koncentráljunk! Ez a csapat erős marad a továbbiakban is. Borzasztóan sokat dolgozott érte!” – emlékezett Mocsai Lajos.

TV2: 19.00 Napló A műsorban ma filmet láthatnak a témáról