Fradi-feljutás!

Az idősebb Ferencváros-szurkolók még nagyon is jól emlékeznek azokra a hétvégékre. Felejthetetlen családi programokat szerveztek, olykor előfordult, hogy péntek, szombat, vasárnap megnézhették az Üllői úton a futballistákat, a Kisstadionban a hokisokat, aztán nosza, irány a Körcsarnok, ahol meg kettős meccs várt rájuk: szurkolhattak a férfi és a női kézilabdacsapatnak is. Mondani sem kell, rendszerint megtelt a Körcsarnok, és zúgott a „Hajrá, Fradi!”, amikor a fiúk, illetve a lányok rohamozták az ellenfél kapuját. Azóta minden megváltozott. Az FTC sportolói saját otthonba költöztek, a népligeti csarnok hangulatos környezetet ad a kézilabdázóknak.

Pontosabban az évek, évtizedek óta sikeres hölgyeknek. Ami a férfiakat illeti, az külön történet. A hőskorban még minden terv szerint alakult. Illetve majdnem minden, hiszen a Fraditól a szurkolótábora, legyen szó tekéről, futballról, kerékpárról vagy természetjárásról, mindig bajnoki címet vár. Csakhogy a férfi kézilabdázóknak valahogy ez nem adatott meg. Nem volt az rossz csapat, 1977-ben például az MNK-ban bronzérmet nyert, 1980-ban pedig egészen a bajnoki ezüstig jutott el. Ám a hőn áhított aranyérmet sehogyan sem tudta megszerezni. A szakosztály ettől függetlenül élt, működött, létezett.

Egészen a kilencvenes évek elejéig.

Akkor a fiúk kiestek, a háttér megszűnt, a játékosok tanácstalanok voltak, a jövőkép pedig eltűnt. Biztató szavak helyett aztán jött egy érdekes hír, miszerint a Ferencváros vezetősége nagy lelkesen átvette a Tungsram női kosárlabda-szakosztályát, amely így a Fradi-család tagjaként működik a jövőben. Új szakosztály alakult – cserébe pedig feláldozták a férfi kézilabdázókat. Hogy jó döntés volt-e, ezt ki-ki döntse el maga, de az tény, hogy a női kosárcsapat meccsein sokszor volt telt ház a népligeti csarnokban, és az is, hogy a lányok bajnoki címig jutottak.

Eközben a zöld-fehér fér­­fi-kézilabda eltűnt a süllyesztőben.

A ferencvárosi szurkolók persze nagyon is figyelemmel kísérik a különböző szakosztályok eredményeit, így közülük sokan már tudják, hogy április közepén igazi különlegesség vár rájuk. A Fradi férfi kézilabdacsapata ugyanis az ország, sőt a kontinens egyik kiemelkedő gárdájával, az MKB Veszprémmel vív Magyar Kupa-elődöntőt a Syma-csarnokban a Magyar Televízió nyilvánossága előtt. Mondhatni, különleges megjelenése ez egy korábban nagyon is népszerű és sikeres sportágnak a Fradi háza táján, miközben ennél jóval többről van szó. A feltörekvő zöld-fehér csapat ugyanis nem csupán megvillanni akar a rivaldafényben: nagyon is megkomponált háttérrel és nagyra törő tervekkel igyekszik bejutni a legjobbak közé. De úgy ám, hogy egyszer a legjobb legyen!

Honnan s miként bukkant elő újra a férfikézilabda az FTC háza táján?

Kik voltak azok a megszállottak, akik nem hagyták, hogy végleg a feledés homályába merüljön a szakosztály, akik mélyről, egészen mélyről hozták, szinte húzták fel az első osztály kapujába jutó csapatot?

A választ a 49 esztendős Horváth István szakosztályvezető adta meg, akinek az édesapja 16 évig dolgozott edzőként a klubnál annak idején, és aki maga is tősgyökeres fradista , a klub egykori kézilabdázója. Tanulságos sztori, az biztos…

„Felesleges lenne feltépni a régi sebeket – mondta Horváth István. – De az biztos, hogy amikor a klub vezetősége úgy döntött, átveszi a Tungsram női kosárlabdacsapatát, a férfikézilabda sorsa megpecsételődött. Akkoriban óriási volt a tanácstalanság a szakosztályban. Már alacsonyabb osztályban játszottunk, a Dunaújvárossal vívtunk ki-ki meccset a feljutásért, s a találkozó előtt én mint csapatkapitány megkérdeztem a vezetőket, hajtsunk-e egyáltalán, érdemes-e győznünk? Ők meg azt felelték, fogalmuk sincs, majd kiderül, mit akarnak velünk. Aztán kiderült, mehettünk a süllyesztőbe. Megszűnt a szakosztály, eltűnt a férfiszakág a Ferencváros életéből. Időközben volt ugyan néhány korcs csapat, az FTC név felbukkant itt-ott, az alsóbb osztályú bajnokságokban odacsapva egy másik együttes neve mellé, de hát ez borzasztó időszak volt. Aztán öt évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy a Hort SE indulási jogán nevezünk. Az első esztendőben pontveszteség nélkül nyertük meg az NB II-t, azaz a harmadosztályt. Volt olyan meccsünk, amelyen negyvengólos különbséggel győztünk. Olyan ellenfelekkel mérkőztünk, mint a Siklós, a Pénzügyőr vagy a Nagykanizsa. Kevesen tudják, hogy a másodosztályt is megnyertük, de feljutni nem akartunk a legjobbak közé, mert egyszerűen nem volt meg rá a pénzügyi fedezet. De fejlődtünk évről évre, és azon dolgoztunk, hogy ez a Fradi is méltó legyen a klub hagyományaihoz. Két éve a feljutás kapujában voltunk, akkor már szerettünk volna NB I-esek lenni, ám Horváth Tibor, a Hort SE tulajdonosa ragaszkodott a saját elképzeléseihez, a jogot még pénzért sem ruházta át ránk, így akkor majdnem megszűntünk. De ezt már sokan nem hagyták. Maglódi Lajos például, akinek rengeteget köszönhetünk vagy Török Zsolt, a Retz Bútorgyár tulajdonosa, aki nélkül most aligha lenne szakosztály, és persze Kiss Gyuri, az edző, aki a nullából, a semmiből csinált csapatot. Hihetetlen mindaz, ami velünk történt, és amit megéltünk az elmúlt években, évtizedekben. Könyvet tudnék írni erről a történetről, de most már előrenézünk, hat ponttal vezetünk az NB I B Keleti csoportjában az Orosháza előtt, jól szerepelünk, és most már csak mi szerencsétlenkedhetjük el a feljutást. Kupaszereplésünk pedig maga a csoda. A legjobb négy között vagyunk, és a világhírű MKB Veszprémmel játszhatunk. Most még csak a tisztes helytállás a cél, ám reményeink szerint három éven belül már merészebb álmokat is szőhetünk…”

Horváth István higgadt, visszafogott sportvezető, aki nem épít légvárakat, igyekszik reálisan szemlélni a világot. Márpedig ha ő azt mondja, hogy a Fradi férfi kézilabdázói hamarosan a legjobbakkal vívhatnak majd szoros meccset, akkor arra nagyon is jó esély van. Mert nézzük, mi kell ehhez.

Először is sok pénz.

A szakosztály jelenleg 30–35 millió forintból gazdálkodik, teljesen önfenntartó, a klubtól egyelőre egyetlen fillért sem kap. Ehelyett adnak neki a szponzorok, elsősorban a Retz Bútor és az új névadó szponzor, a CityLine. Ősztől várhatóan az NB I-ben ez az összeg akár meg is sokszorozódhat. Tudniillik az évi 125–150 milliós költségvetés egyelőre csak a tisztes helytálláshoz, a középmezőnybe tartozáshoz lehet elég. A Ferencváros háza táján úgy kalkulálnak, hogy nagyjából 250 millió forintból már fel lehet venni a versenyt a legjobbakkal.

A becslések szerint az évi 500 millió forintnál jóval többel gazdálkodó Veszprémmel és Szegeddel is.

A csapat most sem rossz, bizonyítja ezt az MK-diadalmenet is, amelynek során három első osztályú klubot búcsúztattak a zöld-fehérek. Lepsényi Sándor és Perger Zsolt kapus vagy Kotormán Attila, a kubai José Savon neve jól cseng a sportág berkein belül.

Csupán az jelenthet gondot, hogy egyre szűkebb a hely. A Népligetben edz a női csapat kétszáz utánpótláskorú lánnyal és persze a fiúk, száz lelkes kissráccal kiegészülve. De majd ezt is megoldják.

Az ősztől igazi időutazásban lehet részük a fradistáknak: újra egyszerre szurkolhatnak hazai pályán az NB I-es női és férfi kézilabdázóknak.