Az A-csoportos vb még szentebb cél lesz

Az ember sokszor hajlamos azt hinni, nincsenek véletlenek. A történések irányt mutatnak, figyelmeztetnek, jelentenek valamit. Kozmann György szerint azonban pusztán véletlen egybeesés, hogy a nyolc hónappal ezelőtt edzés közben, szívelégtelenségben elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György és ifjabb Ocskay Gábor halála kísértetiesen hasonlít egymásra. Mindkét sportoló szívpanasza miatt, egy hónappal élete nagy eseménye előtt, egy ideje fáradtságra panaszkodva távozott az élők sorából.

Gondolom, felkavarta önt is Ocskay Gábor halála.

Persze hogy felkavart. Döbbenetes, hogy ismét egy nagy sportolótól kell elbúcsúznunk – mondja a kétszeres olimpiai bronzérmes kenus, Kozmann György. – Az újságokat, a nyilatkozatokat olvasva pedig valóban kibontakozni látszik egy „közös történet”, amiről ugyanakkor azt hiszem, csak a véletlen műve.

Mégis gondolatokat ébreszt. Két ilyen kiváló sportember…

…igen, igen. Akik szó szerint szívvel-lélekkel sportoltak. Ocskay Gabi is a hátán vitte a csapatot, élete volt a hoki, ahogyan Kolónak a kenu. Mindent megtettek, rengeteget áldoztak érte, és… És meglehet, ennek lettek az áldozatai. Sajnos olyan világban élünk, ami kikényszeríti belőlünk, hogy átessünk a ló túloldalára. Túl sokat várnak el tőlünk, ezért mi is túl sokat várunk el magunktól. Bár azok az emberek, akik ennyire fanatikusan szeretik a munkájukat, amely az életük, ezt nehezen ismerik el, talán észre sem veszik. Észre sem veszik, hogy egy ideje már a határon járnak.

És ilyenkor kinek kell figyelmeztetnie őket?

Nehéz felelősöket keresni, hiszen felnőtt emberekről van szó. De talán az orvosoknak, az edzőnek, a környezetnek olykor vissza kellene tartani őket. Bár a mi esetünkben Koló próbálta kontrollálni magát. Ha érezte, hogy beteg, azonnal orvoshoz fordult, és addig vizsgáltatta magát, amíg meg nem nyugodott. Koló lélekben már az utolsó olimpiájára készült, és fáradt volt, nagyon fáradt. Ahogy olvastam, Ocskay Gábor is. Nagyon fájó a haláluk, de talán szomorú példák lehetnek az élet minden területén arra, hogy tudnunk kell megállni. Nem hessegethetjük el az ő áldozatukat azzal a mondattal, velem ez nem történhet meg!

Tudni kell megállni… És miként lehet felállni? Hogy lehet folytatni azt az utat, amelyet Ocskay Gáborral jártak?

Amikor néhány nappal Koló halála után úgy döntöttem, hogy folytatom a felkészülést a pekingi olimpiára, Kiss Tamással leszegtük a fejünket a hajóban, és a munkába temetkeztünk. Az a néhány óra kikapcsolta az agyunkat, feledtette a fájdalmunkat. A hokiválogatott számára az Ocskay Gáborral közösen kivívott nagy álom, az A-csoportos világbajnokság most még szentebb cél lesz talán. Furcsa, de a tragédiából valahogy mindig képesek vagyunk erőt meríteni…