Újra harangoztak Pécsen

Lukács Béla ért hozzá. A MiZo örökbecsű fizioterapeutája 38(!) jelentős kupagyőzelemben működött közre valamelyik labdarúgó-, röplabda- vagy éppen kosárlabdacsapatnál, így van tapasztalata az ünneplés módozataiban. Ahogy jó két órával a pécsiek 61–57-es győzelmét követő Magyar Kupa-döntő lefújása után mindenki megtalálta a csapat buszát, a gyúró elővett a zsákjából egy kiváló Bourbon viszkit. „Ez illik egy ilyen alkalomhoz” – mosolygott hamiskásan „Béla bá”, midőn Kelly Mazzante felé nyújtotta az üveget.

Az amerikai légiós igazi farmerlány módjára belehúzott Tennessee állam szimbólumába, aztán megrázkódott, ahogy illik ahhoz, aki azért nem iszik mindennap.

Ezen a napon, ezen az éjjelen azért szabad volt. Három éve éppen Sopronban nyert legutóbb kupát a pécsi együttes, akkor is kiélezett mérkőzésen, félidei 46–33as hátrányból fordítva 65–62-re. Most sem az immár tízszeres kupagyőztes volt az esélyes, ám igazi csapatként játszva hazavihette a trófeát. Nem véletlenül rohangált már az MKB Arénában Vajda Anna a pezsgővel telt kupával, s szíve szerint mindenkit megkínált volna. A hazaút nem volt rövid, a csapatot szállító, egy-két benzinkútnál megálló buszt követő szurkolói autókonvoj utasai egy kicsit megszeretgették a lányokat.

Az igazi ünnep aztán Pécsen vette kezdetét, s most azzal sem bíbelődtek a kupagyőztesek, hogy eljussanak a Széchenyi térre. A Lauber Dezső Sportcsarnok parkolója teljesen megtelt – a vezetők hittek csapatukban, mert villámgyorsan előkerült egy-egy arany tízessel sorszámozott póló, a kupagyőzelmek évét tartalmazó felsorolással. A szokásos, egyenkénti éljenzésnél mindenki igyekezett elmondani néhány odaillő szót, persze eltérő hatásfokkal. Iványi Dalma például már rutinos szónoknak számít, de Raksányi Krisztina nehezen találta a szavakat. „Amióta csak a csapathoz kerültem, készülök erre a pillanatra, de most rohadtul nem jut semmi az eszembe” – mondta egy kicsit megszeppenve a 17 éves hátvéd.

Hogy mennyire egységes a pécsi együttes, azt bizonyítja, a légiósok kivétel nélkül magyarul köszöntötték a roppant hálás szurkolóhadat. Nicole Ohlde „Szeretlek, MiZo Pécs!”, Kelly Mazzante „Szeretlek benneteket!” mondattal szólt szinte tökéletes kiejtéssel. Szara Krnjics pedig az egekig fokozta a hangulatot, amikor egyszerűen csak felmutatta az aranyérmét a nyakában, majd az „Ezt nézd, ..., ezt nézd” rigmust skandáltatta a közönséggel. (A kipontozott helyen nem a szeretlek szó szerepelt, de szerették érte.)

Aztán eljött a „giling-galang”, szólt a harang – kijutott az ünneplésből Rátgéber Lászlónak is. A vezetőedzőként első szezonjában első aranyát nyerő Fűzy Ákos tanulságos, a pécsi összetartásra jellemző történetet osztott meg a rajongótáborral. „Egy órával

a döntő előtt kaptam egy SMS-t Rátgéber Lacitól. Azt írta, az ilyen meccsek csinálnak edzőt az edzőből, csapatot a csapatból, embert az emberből. Nagyon szurkolok nektek! A forró pillanatokban eszembe jutott a meccsen az SMS, erőt merítettem belőle” – méltatta

elődjét a szakvezető.

Aztán már csak a harang, a zene és az ének szólt a Big Bell (Nagyharang) nevű mulatóban kivilágos virradatig. Ahogy az ilyen alkalmakhoz dukál.