Hármat veszthet az Inter

Kezdjük a legfontosabb hírrel: Adriano megkerült. Az Inter támadójának a brazil válogatott múlt szerdai mérkőzése után veszett nyoma, s csak a hét végén derült ki, hogy a klubjánál rá váró kötelezettségek helyett választott inkább néhány nap pluszpihenést Rio de Janeiróban. Hétfőn állítólag visszatér Olaszországba, ám az eset után szinte elképzelhetetlen, hogy kitölti 2010-ig érvényes szerződését a milánóiaknál.

Folytassuk némi magyarázattal, hiszen bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a 30. forduló mérkőzéseit nem a megszokott időpontokban rendezték: szombaton ezúttal élvonalbeli találkozók nélkül maradt Itália, vasárnap viszont 13, 15, 19 és 21 órakor is játszottak bajnokikat. Az egyelőre csak alkalmi újítás névleges oka az volt, hogy a dél-amerikai válogatottakban szereplő nagy számú Serie A-s különítmény kényelmesen visszatérhessen a világbajnoki selejtezőkről, és egy nappal tovább készülhessen egyesületével. Lehetőséget adott a szombati meccsnap kiiktatására az is, hogy a Bajnokok Ligájában egyetlen olasz klub sem érdekelt, így senki sem igényelt a program összeállítóitól egyedi bánásmódot. De tényleg csak a dél-amerikaiak miatt tértek el a megszokott menetrendtől?

Ha a különböző időpontok gazdasági előnyeire gondolunk, a „légiósindok” alighanem csak mellékszál. A 13 órás kezdés például – ahogyan a Serie A-nál nyolcszor nagyobb bevételt jegyző Premier League esetében is megtapasztalták – különösen magas televíziós nézettséget hoz Ázsiában, a 21 órás találkozó pedig főműsoridőben, vagyis a legdrágább reklámidő periódusában kerülhet adásba (az évek óta bevált 20.30 már kissé korai).

Az ötlet sikerességét jelzi, hogy az ebédidőben rendezett Atalanta–Fiorentina (1–2) összecsapásra az átlagosnál másfélszer többen vásároltak jegyet, s a televíziónézők is négy teljes ütközetet követhettek végig vasárnap az addigi kettő helyett. Nem véletlen, hogy a döntéshozók már azt fontolgatják, a 2010–2011-es idénytől állandósítani kellene – első lépésben csupán – a „levesidőre” tett mérkőzéseket.

Szóval az Adriano nélküli Inter vasárnap 19 órakor lépett pályára a Stadio Friuliban, hogy megszakítsa az Udinese 2008. november 30. (Chievo, 0–1) óta tartó hazai veretlenségét.

A 0–0-s félidei állás azonban csak a – délután döntetlenező – Juventusszal szemben addigis meglévő hétpontos távolság megtartását ígérte az Internek, sőt ha Luca Banti játékvezető a 34. percben tizenegyest ítél Fabio Quagliarella hatalmas zuhanása után, még azzal sem kecsegtetett volna. A bíró azonban nem látott szabálytalanságot – Júlio César a labdát biztosan, az Udinese-csatár lábát valószínűleg nem érte el. A reklamálásban addig is élen járó Quagliarella addig-addig zsörtölődött, mígnem barátilag összeölelkezett José Mourinhóval, az Inter vezetőedzőjével, s eme gesztussal el is csitultak a feszültségek.

Legalábbis egy időre, az eseményekben és helyzetekben bővelkedő találkozó ugyanis bőven tartogatott izgalmakat. Amit nem sikerült megvalósítaniuk a milánóiaknak, megtette helyettük egy udinei játékos: a 77. percben az Ibrahimovic ragyogó átadása nyomán kiugró Patrick Vieira lábáról elpattant a labda, a menteni igyekvő Mauricio Isla pedig szabályosan bepasszolta csapata kapujába. A kiszenvedett 1–0-s győzelmet és a Juventusszal szemben kiharcolt kilencpontos előnyt elnézve az Internél csak amiatt bánkódhatnak, hogy a hajrában sérülést szenvedett a kiváló formát mutató Júlio César. Erős a gyanú, a bajnoki cím miatt már nem kell aggódniuk.