Mindent elért

Akkor most kész, vége, nem is látjuk többet kosárlabdázni?Akkor most kész, vége, nem is látjuk többet kosárlabdázni?

Szeptemberig csak a családdal szeretnék törődni, addig biztos nem foglalkozom vele. Nagyon jó, hogy hazajöttünk, végre együtt a família, most ez a legfontosabb.

Hogyhogy nem játszott az utolsó meccsen, sőt meccseken?

Eggyel több külföldink van, mint amennyi a cseh bajnokságban bevethető, és a vezetők voltaképpen logikusan úgy döntöttek, miután én nem írtam alá a következő idényre szóló szerződést, hogy az legyen a csapatban, aki később is ott fog játszani. De úgy váltunk el az elnökkel, hogy vár, és ha úgy döntök, mégis folytatom, jelentkezzem nála.

Brnóban miként élték meg a bajnoki cím elvesztését? Hiszen ahogy a klub hivatalos honlapja írja, az elmúlt tizenhárom évben mindig a Gambrinusé volt az arany...

Na tessék, szerencsétlen szám, mindennek ez az oka! Komolyra fordítva a szót, szerintem azért eléggé… Hogy is mondjam… Kellemetlen volt. Nincsenek hozzászokva, mert nemcsak hogy hosszú évek óta ők nyerték a bajnokságot, hanem általában veretlenül, három nullára húzták be a döntőt, úgyhogy ezt fel kell dolgozniuk.

Pedig az idei aranycsata is már kettő nullára állt az önök javára. Igaz az, hogy az ezt követő egyik mérkőzést mesébe illő körülmények között vesztették el?

Igen, a görög Evantia Malci dobott egy háromnegyed pályás hármast a negyedik meccs legvégén egálnál, amikor csupán körülbelül három másodperc volt hátra. Szerintem ő is csak úgy eldobta, mert el kellett. Azért azt hozzá kell tenni, ez már egy megerősített Prága, számítani lehetett rá, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Hogy igazán mi történt, azt a szakvezetőségnek kell megítélnie.

Mi az ön meglátása ezzel kapcsolatban?

Azt gondolom, a Brno nincs hozzászokva az egy-két pontos mérkőzésekhez, és be is bizonyosodott, hogy ezeket képtelen megnyerni. Talán az Euroliga nyolcaddöntőjében lejátszott Bourges elleni hazai meccs volt ilyen, amelyen végül győzni tudtunk. Őszintén szólva számítottam arra, hogy valamelyik vereség után még bekerülök a csapatba, és az elért eredmény valamilyen szinten engem igazol.

Mivel most már múlt időben beszélünk róla, érdekelne, miként gondol vissza pályafutása brnói két évére?

Az első a csodával határos volt, otthon mindent megnyertünk, az Euroligában final fourt rendeztünk, amelyben döntőt játszottunk, az nagyon szuper volt. A második, a mostani meg kicsit ennek a visszája, amikor semmi sem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Viszont nagyon jól éreztem magam, mert a csapat mint társaság nagyon jó volt. Persze tavaly is jó volt, de ebben az idényben sokkal jobban éreztem magam. Ráadásul már mindent megnyertem, amit klubszinten lehetett, ezt úgysem lehetett felülmúlni – mégis életem legjobb szerződését írtam alá az elmúlt két évadra.

Kereknek érzi a karrierjét?

Nagyon. A sors tényleg a tenyerén hordozott, úgyhogy azt a néhány csalódást is könnyebb volt feldolgoznom. Egyénileg vagy csapattal – minden ott van a vitrinben, nem maradt hiányérzetem.

Bármennyire is negédesen hangzik, nekünk viszont lenne, ha nem látnánk többé a pályán.

Köszönöm…

Ennyi?

Mondom, szeptemberig ki akarom zárni a kosárlabdát: szeretném visszaadni a családtagjaimnak, amit eddig tőlük kaptam.

Ennek jegyében vasárnap már Szombathelyen szurkolt férjének, Sztojan Ivkovicsnak, és meg is könnyezte a pécsi férfiak kupasikerét.

Jaj, hát nagyon nagy dolog volt, hogy nyertek a fiúk, meg aztán Sztojannak is ez az első nagy sikere edzőként. Mindig azt szoktuk mondani otthon, hogy fentről vigyáznak ránk.

Ezt hogy érti?

Hogy úgy érzem, mi is úgy élünk, ahogy kell, és a sorstól is megkapjuk, amit szeretnénk. Ez is egy ilyen jel volt. Egyensúly van az életünkben, abban, amit mi teszünk, és amit a sors ad.

Olyan ember szavai ezek, akiben teljes a lelki béke.

Mert így is van.

És ha már nem kosárlabdázik, miként látja a távolabbi jövőt?

Civil emberként.

Most pedig úgy beszél, mint akinek ez már nagyon hiányzik.

Kicsit úgy is érzem…

…de azért még hagyott egy kiskaput.

Majd meglátjuk, mikor zárjuk be véglegesen. Ez is egy picit a sorsra van bízva.