Ráérnek még méricskélni

Az egyik legfőbb eredmény nek azt tartom, hogy sikerült a korábbiaknál is erőteljesebb versenyhelyzetet kialakítani a keretben – mondta Róth Antal vezetőedző. – Akik nem jutnak szóhoz az NB II-es meccsen, küzdenek, hogy pályára léphessenek a Ligakupában. S persze aki jól teljesít a kupában, jó eséllyel pályázik aztán a csapattagságra a bajnokikon is. A rendszer, legalábbis az eredmények ezt mutatják, eddig bevált. Tűzben lehet tartani valamennyi futballistát, s a szakmai igényeknek megfelelően alakítható a mindenkori kezdőcsapat.

Nyugodtabban készülhetnének a Fehérvár elleni Ligakupa-fináléra, ha a bajnokságban lerázzák magukról a Gyirmótot.

Minden meccsen a három pont megszerzése a célunk, így némi csalódottságot éreztem az egy egyes döntetlen miatt. De nem volt idő keseregni, hiszen két hét alatt összesen négy bajnoki, illetve Ligakupa-fellépés várt, vár ránk; ebből a kupamecscset csütörtökön letudtuk.

Még egy szóra térjünk vissza a bajnoki rangadóra: nem lehet, hogy hosszabb távon hasznát látják majd az iksznek? Elvégre ha most térdre kényszerítették volna a Gyirmótot, esetleg túl korán nyári szabadságra megy a csapata.

Az biztos, nemcsak a kudarcokat, a sikereket is fel kell tudni dolgozni. Ilyen szempontból nincs semmi baj a társasággal: a játékosok két lábbal állnak a földön, és azzal is tisztában vannak, hogy a versenyfutás csak az évad végén zárul le.

Olykor-olykor már NB I-es szemüvegen át nézi a csapatát?

Nem foglalkoztat a kérdés. Ráérünk még méricskélni magunkat az első osztályhoz akkor is, ha aktuális lesz.

Másként kérdezem: ha a cél az NB I, hol tartanak a szakmai építkezésben?

A keret korösszetétele ideális, a rutinos mag mellett sok a fiatal tehetség. Nagy szakmai kihívás, hogy a versenyszellemet egészen az évad végéig fenntartsuk, hiszen ez meghatározza az edzésmunka minőségét is. Ezért fontos, hogy jó az öltözői légkör: a fiatalok hallgatnak az idősebbekre, s akarnak futballisták lenni. Ez olyan plusz, ami néha fontosabb, mint az edző ténykedése.

Egykoron moccanni sem lehetett a lelátón, most pedig piros betűs esemény, hogy a Gyirmót ellen összejöttek kétezerötszázan, a Bp. Honvéd ellen meg kétezren. Nem érzi, hogy magukra maradtak, hogy már nem sikk futballmeccsre járni Pécsen?

Amiről ön beszél, évtizedes folyamat eredménye. A drukkereket nem lehet becsapni. Igen, a futball Pécsen elvesztette hitelét. Önmagában a lokálpatriotizmusra alapozni már vidéken sem elég. Ennél több kell, hogy a negatív folyamatot meg lehessen fordítani. Az első lépéseken túl vagyunk. Alakul egy szurkolói mag, amely mellettünk áll, s amely velünk együtt őszintén akarja az NB I-et.

Ha jönnek az eredmények, még szorosabb lesz a kapcsolatuk.

Pölöskei Gábor mesélte a történetet, amely még az MTK-s korszakából való. Egy francia együttessel vívtak kupamérkőzést a Hungária körúton, és ha nagy csatában is, végül elbuktak. Az ellenfél edzője a meccs után azzal vigasztalta, hogy ilyen körülmények között, amikor kong a lelátó az ürességtől, nincs is értelme futballozni… Egymásra van utalva a labdarúgás és a közönség. A jelen állapotokért mindenkinek megvan a maga felelőssége, ám az egymásra mutogatás sehová sem vezet, miként a régmúltat is kár visszasírni. Új alapokról építkezve kell kialakítani az új kapcsolatrendszert a klubok és a szurkolók között.

Nem gondolja, hogy a hajdani kedvencek hitelesebben képviselhetnék ezt a filozófiát? Ám a mexikói vb-n szereplő válogatott tagjai közül alig maradtak a futball közelében. Akik mégis a sportágban dolgoznak, például ön vagy a Gyirmót edzője, Kiprich József, azok is – meg ne bántódjon – a hátországba szorultak…

…és ugyanez a helyzet az utánunk következő generációval is. Nagy hiba – s hangsúlyozom, a mi hibánk is! –, hogy az évtizedek során nem nevelődött ki közülünk olyan sportvezetői réteg, amely hiteles lenne a közvélemény előtt. Lassan oda jutottunk, hogy mifelénk csak a külföldi szakembereknek hisznek. De hát senki sem lehet próféta a saját hazájában…

Azért ön mégiscsak szűkebb pátriájában, Pécsen dolgozhat.

Nekem semmiféle munka nincs ellenemre, végig is jártam az edzők szakmai szamárlétráját. Lehet, hogy előbbre tartanék, ha menedzselném, illetve menedzseltetném magam. A sikeres nyugati trénerek is megteszik, nincs ebben semmi szégyellnivaló. De nekem az a filozófiám, hogy a hitelességemet az öltözőben kell megszereznem és fenntartanom. Ha már kifelé kell bizonygatnom, hogy mi mindent értem el az évek során, megette a fene az egészet. Akkor nem hagytam a munkámmal semmiféle nyomot magam után.

Végezetül annyit: meglesz az NB I?

Csak olyasmit szoktam megígérni, amit biztosan megtartok. A futball azonban sokismeretlenes játék, s mi csak az egyik szereplő vagyunk a táblán. Ami rajtunk múlik, azért mindent megteszünk. S ez nem óvatoskodás, és végképp nem pesszimizmus, noha ennek a bélyegét néha rám sütik. Egyszerűen realista vagyok. Ha úgy tetszik: magyar edző, aki mindig csak a következő mérkőzésig tervez...