Az évad egyik legjobb mérkőzését vívta a Pécs és a Szeged nem egészen két hete Sopronban: a Magyar Kupa elődöntőjében gigászi küzdelemben a pécsiek hosszabbításban nyertek. Az a találkozó több szempontból is emlékezetes volt mindkét fél számára. A Szeged az idény talán legjobb teljesítményével rukkolt ki, szinte végig vezetett, és végül csak azért kapott ki, mert kulcsjátékosai közül Olena Zserzserunovát és Fürész Emőkét is elveszítette a végjátékban, mert rutintalanabb volt euroligás ellenfelénél, s mert a kárukra megítélt vitatható játékvezetői döntéseket nehezebben dolgozta fel a döntő kapujában elfáradó és kicsit elbizonytalanodó együttes.
Na meg mást is vesztettek Fürészék, de erről már halljuk Donkó Orsolya vezetőedzőt: „Sajnos Olga Dubrovina bokasérülése súlyosnak bizonyult, már haza is utazott Ukrajnába az irányító. Ha hozzátesszük, hogy az amerikai Desiré Almindot már korábban elveszítettük, nem állunk túl jól a külső posztokon, ahol jelenleg négy bevethető játékosom van. Így borzasztó nehéz lesz a pécsi, köztudomásúan szigorú védekezés ellen a támadásszervezés. Dubrovina ugyan kevés pontot dobott, de rengeteg »piszkos munkát« elvégzett, hasznos tagja volt a csapatnak. Borzasztó nehéz lesz, de megpróbáljuk. Azon múlik majd, hogy a játékosaim elbírják-e azt a nagy nyomást, amit a négyezer szurkoló teremtette hangulat jelent, s a fejekben rend lesz-e. Ha kellően le tudjuk lassítani ellenfelünk játékát, és kevés labdát adunk el, lehet keresnivalónk.”
Dubrovina hiánya már a negyeddöntőben is érződött, hiszen a Zala Volán némi meglepetésre egy meccset elvett a szegediektől, akik aztán végül a harmadik összecsapáson letudták a párharcot.
A tavalyi ezüstérmesnél valamivel kedvezőbb a helyzet. A pécsieknek óriási lökést adott a kupagyőzelem, amelyet a viharos elődöntőt követően a házigazda Sopron ellen szereztek meg, és ezzel két év után hódították vissza a trófeát. Ezzel immár tízszeres győztesnek mondhatják magukat.
„Edzői pályafutásom legizgalmasabb és legemlékezetesebb összecsapása volt, semmi kétség nem férhet ehhez” – nyilatkozta lapunknak a Szeged elleni thrillert követően Fűzy Ákos, a pécsiek mestere, aki a a szezon előtt vette át a csapat irányítását a Szpartak Moszkvához igazoló Rátgéber Lászlótól, és aki felnőttegyüttes trénereként első aranyérmét jegyezte a soproni kupadiadallal.
Fűzy persze nem szeretné, ha az elődöntőben is hasonlóan szorosan alakulna a párharc. Játékosai könnyed ráhangolódással készültek a Szeged ellen, a negyeddöntőben a Szolnokon léptek túl 2–0-val, és természetesen a döntőig akarnak masírozni.