Lépéselőnyben a Veszprém

Mozgalmas órákat élt át szom baton a Veszprém Aréna személyzete, amely a női BL-finálé visszavágója után óriási munkával újra játékra alkalmassá tette a lányok és a rájuk kíváncsiak által „lelakott” létesítményt. A fényes flitteresőtől és a dán pezsgőfürdőtől hatalmas fóliával megvédett pályára felragasztották a Budapest Bank Férfiliga reklámjait, a nézőtéren feltakarították a kiömlött sört, kólát és ásványvizet, összesöpörték a maradék szendvicseket, műsorfüzeteket és szórólapokat. A közönség is kicserélődött, mert a nagyon lelkes és sportszerű, ám szomorúan távozó győri druk kerek helyét bizakodó, sikerre éhes veszprémiek foglalták el, s újra megtelt az ötezer szurkolót befogadó Aréna.

„Nem emlékszem, hogy Magyarországon előfordult volna hasonló – mondta Hajnal Csaba, a veszprémiek ügyvezető igazgatója. – Egy nap alatt két ilyen fantasztikus esemény ugyanabban a csarnokban, és tízezer néző a lelátókon… Komolyan mondom, ez szenzációs, mert a nehéz gazdasági körülmények között is a sportág értékét, valamint a minőségi kézilabda iránt megnyilvánuló érdeklődést tükrözi.”

A veszprémi szurkolók valóban kitettek magukért. Amikor saját csapatukat mutatták be, őrjítő zsivajgással reagáltak, talán még a BL-döntő alatt hallott hangorkánt is túlharsogták.

Bezzeg fütyültek, pfujoltak, sőt sokan hátat is fordítottak, amikor a Szeged névsorát olvasták.

A két klub hagyományosan – és sajnálatosan – ellenségeskapcsolatában némi enyhülést jelentett, amikor februárban meggyilkolták a veszprémi beállóst, a román válogatott Marian Cozmát. Aztán az utóbbi hetekben újra fellángoltak az indulatok, mert a két klub nem tudott megegyezni a bajnoki döntő első mérkőzésének időpontjáról. A Veszprém vasárnapra jelentette be a találkozót, ám ekkor a szegedieknek halaszthatatlan szponzori kötelezettségük van.

A Pick által javasolt időpontok a Veszprémnek, pontosabban a Veszprém Arénának nem feleltek meg. Végül a szombat estében megállapodtak, de ez csak utólag látszik ilyen egyszerűnek…

A Veszprémet ebben az évadban az ág is húzza. Az ismert februári tragikus események után sorozatos sérülések nehezítették a bajnokcsapat életét.

Mocsai Lajos edző még a szombati meccs előtt is csóválta a fejét, s azt mondta, szinte hihetetlen, milyen balszerencse sújtja együttesét, hiszen Dejan Perics kapus (a csapat legjobbja és kapitánya) után Gál Gyula beállós is megsérült. A szerb klasszis bicepsze elszakadt, a kitűnő magyar játékosnak pedig a térdét kellett megoperálni.

Igazolási kérdések is keltettek némi hullámverést Veszprémben, s ezek közül Marko Vujin visszavásárlása a Gummersbachtól volt a legfontosabb.

A szegedieknél nem nevezhette Vladan Matics mester a válogatott beállósát, Herbert Gábort, aki térdsérüléssel bajlódott. Visszatérhetett viszont a csapatba Petar Nenadics, akit fegyelmezetlenségei miatt a klub vezetői egy hónapja kitiltottak még az edzésekről is.

Liszkai Szilveszter, a válogatott keretbe is meghívott kapus állt Perics helyén a hazai kapuban, de a szerb játékos a kispad mellől szinte karmesterként dirigálta fiatal kollégáját, aki persze leste minden szavát és mozdulatát.

„Együtt készültünk a bajnoki döntőre, és elképesztően sokat segített – mondta Liszkai, akinek a nevét már az első félidő elején kórusban kiáltotta a közönség, hiszen a fiatal kapus bravúrosan védett. – Együtt elemeztük a szegedi átlövők stílusát, erősségeit.”

Perics együtt örült Liszkaival minden védésnek, és gyakran volt alkalmuk az összemosolygásra, mert a Tatabányáról visszahozott kapus eszén még ziccerekben sem mindig tudtak túljárni a szegedi öreg rókák.

A félidő közepére hétgólos előnyt szerzett a megállíthatatlannak látszó Veszprém, amelynek védekezéséről (Jevgenyij Lusnyikov, Ivan Lapcsevics, ILyés Ferenc, Pérez Carlos védőmunkájáról) csak felsőfokú jelzőket lehetett mondani. Erre alapozva indíthatta lerohanásait a hazai együttes, amely azonban a felállt szegedi védőfallal szemben is eredményes volt. Marko Vujin mellett Iváncsik Gergő és a beállós helyén egyre inkább belelendülő Uros Vilovszki lőtte szinte számolatlanul a gólokat.

A szünetben David Korazija, Gulyás Péter és Putics Barna bemelegítette a hazaiak második kapusát, a Pápáról hazahívott Andorka Gábort, akinek a pályára küldésére persze nem lehetett számítani, mert Liszkai a cserére nem szolgáltatott okot.

Nem így a szegedieknél Puljezevics Nenad, akit már az első félidő közepén lehívott Matics mester. Dragan Marjanac gyakrabban találkozott a labdával, de társai széteső, sok hibával tarkított játéka miatt a szenvedő, küszködő Pick csak futott az eredmény után. Matics edző bosszankodott néhány „hazai pályás” bírói ítélet miatt, ám együttese nem emiatt állt 22– 13-ra.

Kezdett kiengedni az MKB Veszprém, amely talán már „agyonnyertnek” hitte a mecscset, holott a szegedieket hiba volt felhoznia magára. Ugyanakkor a Pick-fellángolás is figyelemre méltó volt, csak azt volt nehéz megérteni, miért nem játszott végig hasonlóan lendületesen, okosan és összecsiszoltan a Szeged (28–24). Valentin Ghionea felugorva, a levegőben megpördülve, a háta mögül elengedett labdával talált be, s ez volt a mérkőzés legszebb találata. A látványos gól persze már csupán szépségtapasz lehetett csapata vereségén, amelytől Puljezevics visszaállása se tudta megmenteni a Szegedet.

A bajnoki finálé második mérkőzése kedden Szegeden következik.